A segítő viselkedés – önzésből vagy önzetlenségből?

A kutatások során felmerült, hogy két típusú segítő viselkedésről beszélhetünk: proszociális viselkedés és altruizmus.

A proszociális viselkedés során a másik segítése nem jár semmilyen jutalommal vagy nyereséggel. Ilyen például az irgalmasság gyakorlása.

Az altruista viselkedés esetén nem csak hogy nem jár semmilyen jutalom, hanem az esetleges kár vagy sérülés kockázatát is magában foglalja.

A legfőbb kérdés a témában az, vajon létezik-e genuin altruizmus, vagyis képesek vagyunk-e teljesen önzetlenül segíteni másokon. A kérdésre sokkal nehezebb megadni a választ, mint azt gondolnánk. Több magyarázat is született a kérdés megválaszolására. Ezek a magyarázó modellek a következők:

1.Evolúciós biológia

2.Pszichoanalitikus felfogás

3.Arousalcsökkentési modell

4.Szociális tanuláselmélet

Az evolúció elmélet első ránézésre ellentmond a segítő viselkedésnek, hiszen a biológiai szükségletek feláldozása egy másik egyedért jelentősen csökkenti a túlélés esélyét.

Az evolúciós elmélet egy jeles képviselője Trivers szerint azonban azért nem szelektálódott ki a törzsfejlődés során a segítő viselkedés, mert az egymással rendszeres interakcióban élő egyedek egymásra utaltsága miatt a másik segítése igenis elősegíti a túlélést.

A pszichoanalitikusok egészen más felől közelítik meg a kérdést. Egy vizsgálat során olyan személyekkel készítettek interjút és személyiségvizsgáló eljárást (Rorschach teszt), akik tipikus „irgalmas szamaritánusok”.

Az élettörténetük legtipikusabb mozzanata az volt, hogy ezek az emberek korán elveszítették egy közeli hozzátartozójukat (legtöbbször az anyjukat), és nem sokkal ezután találkoztak egy olyan személlyel, aki folyton segítséget nyújtott másoknak. A veszteség élmény adta meg hát az alapot a szenvedőkkel való empatikus kapcsolódáshoz. Az altruista viselkedés pedig az empatikus kapcsolódás során átvett fájdalmas függőségi érzéssel, valamint a veszteség fölött érzett düh és szorongás érzéseivel való megküzdés eszközévé vált.

Az arousalcsökkentési modell magyarázata a segítő viselkedésre a következő. Mivel a megfigyelőben a másik szenvedése személyes distresszt és szorongást vált ki, ezért ennek a kellemetlen belső feszültségnek a csökkentése miatt jelenik meg a segítő viselkedés. Ez az elmélet teljes egészében ellene érvel annak, hogy létezik-e valódi önzetlenség, hiszen eszerint azért segítek, mert a másik szenvedésének a látványa bennem olyan belső kellemetlen, fájdalmas érzést okoz, amelyet nem bírok, és nem akarok elviselni, ezért segítek. Tehát a segítés rólam szól, nem a másikról.

A szociális tanuláselmélet szerint a másik személy érdekét szolgáló, proszociális viselkedést a megfigyelő gyakran megerősítésért (jutalomért vagy a büntetés elkerüléséért) végzi. A megerősítés lehet materiális jutalom, szociális elismerés, vagy az önértékelés emelése, míg a proszociális viselkedés elmulasztásáért járó büntetés a szociális elítélés vagy a bűntudat. Érthető, hogy ez az elmélet is kizárja a genuin altruizmust, mert a jutalom és büntetés mérlegelése dönt, nem az önzetlen segítő szándék.

Érdemes megjegyezni, hogy a segítő viselkedés megjelenését több külső tényező is befolyásolja:

• Idő - ha kevesebb az időnk, hajlamosak vagyunk nem segíteni.
• Veszély - mennél nagyobb a sérülés vagy kár elszenvedésének esélye, annál kevésbé segítünk.
• Adok-kapok viszony - nagy valószínűséggel annak segítünk, aki a jövőben majd viszonozza ezt.
• Hangulat - ez egy érdekes kérdés. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a hangulatnak más hatása van a gyerekekre és a felnőttekre. A gyerekek hajlamosabbak akkor segíteni, ha jó hangulatban vannak, a felnőttek inkább akkor, ha rossz a hangulatuk.

Bár a felsorolt elméletek ellentmondani látszanak ennek, a további kutatások eredményei azt mutatják, hogy igenis létezik genuin altruizmus, ami azt jelenti, hogy a viselkedés fő motiváló tényezője nem a megfigyelő, hanem a szenvedő állapota. Ez a valódi altruizmus nem az empátiás distresszből, hanem az empátiás törődésből táplálkozik. Ebben az esetben a megfigyelő felveszi a célszemély perspektíváját, elképzeli gondolatait, érzéseit. Ma már tudjuk, hogy az empátiás törődés és a személyes distressz két, minőségileg eltérő érzelmi válasz. A személyes distresszel összefüggő segítő motiváció egoisztikus (a megfigyelőre irányul), míg az empátiás törődés genuin altruizmussal társul (a figyelem a szenvedőre irányul).