A remény pszichológiája

Anna, a 38 éves projektmenedzser, egy napon arra ébredt, hogy megszűnt a munkahelye. Két gyermekét egyedül neveli a fővárosban, és hirtelen úgy érezte, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól. Ahogy teltek a hetek állásajánlat nélkül, Anna egyre kétségbeesettebb lett. Mégis, minden este, amikor lefektette a gyermekeit, volt valami, ami nem hagyta, hogy feladja: a remény. Bízott benne, hogy holnap talán jobbra fordulnak a dolgok, és ez a remény adott erőt neki, hogy újabb és újabb álláshirdetéseket böngésszen, és kitartson a nehéz időszakban.

A hétköznapokban gyakran hangzik el a jótanács, hogy „soha ne veszítsd el a reményt”. De vajon mit is jelent pontosan reménykedni, és miért tartjuk ennyire fontosnak? A remény fogalma a pszichológusokat is régóta foglalkoztatja: mint pszichológiai konstruktum, számos kutatás vizsgálta már, hogyan befolyásolja a remény jelenléte vagy hiánya az életminőségünket, lelki és fizikai egészségünket. Az alábbiakban áttekintjük, mit mond a tudomány a remény természetéről, pozitív hatásairól és esetleges árnyoldalairól, izgalmas kutatási eredményekkel illusztrálva.

Mi is az a remény?

A pszichológia szerint a remény több mint holmi naiv bizakodás vagy vágyálom. Charles R. Snyder, a reménykutatás úttörője, úgy határozta meg a reményt, mint annak észlelt képességét, hogy képesek vagyunk utakat találni a kitűzött célok eléréséhez, és megvan bennünk az ehhez szükséges akaraterő. Snyder pozitív pszichológiai elméletében a remény három fő összetevőből áll: célokból, akarati tényezőből (a hitből és motivációból, hogy a céljainkat elérhetjük), valamint útvonalakból (a képességből, hogy többféle lehetséges megoldást kidolgozzunk a célhoz vezető úton). Egyszerűbben fogalmazva a remény annak a hite, hogy a jövő jobbra fordulhat, és hogy saját tetteinkkel is tehetünk ezért.

Bár a remény érzése szorosan kapcsolódik az érzelmeinkhez, a pszichológusok szerint a remény valójában nem puszta érzelem, hanem inkább egy tudatos gondolkodásmód, lelki beállítódás – éppen ezért bizonyos fokig tanulható és fejleszthető is. Fontos különbséget tenni a remény és a passzív vágyakozás között: a valódi remény általában cselekvésre sarkall, míg egy kívánság csak passzív óhaj, ami felett nincs kontrollunk (például amikor azt mondjuk, "remélem, jó lesz az idő", valójában csak kívánunk valamit, de nem tudunk érte tenni). A remény tehát aktív elköteleződést feltételez a céljaink iránt, nem csak várakozást a csodára.

A remény szerepe az életminőségben

Felmerül a kérdés: tényleg olyan sokat számít a remény az életünkben? A tudomány jelenlegi állása szerint igen. Számos kutatás kimutatta, hogy akik erősen reménykedő beállítottságúak, általában sikeresebben birkóznak meg az élet kihívásaival, és jobb mentális és fizikai egészségnek örvendenek. Egy nagyszabású felmérésben majdnem 13 000 ember adatait elemezve azt találták, hogy a magas reményszintű résztvevők körében átlagosan:

• több pozitív érzelmet éltek meg a mindennapokban, és erősebb cél- és értelemérzet jellemezte őket;
• alacsonyabb volt a depressziószintjük, és kevésbé érezték magukat magányosnak;
• jobb fizikai egészségi állapotnak örvendtek, kevesebb krónikus betegségről számoltak be;
• ritkábbnak bizonyultak náluk a súlyos betegségek, például alacsonyabb volt a rák kialakulásának kockázata, és összességében hosszabb élettartamra számíthattak;
• kevesebb alvásproblémával küzdöttek.

Ezek a megállapítások jelzik, hogy a remény szorosan összefügg az életminőséggel és a jólléttel. Más vizsgálatok is rendre hasonló eredményre jutottak: a reménytelibb emberek általában elégedettebbek az életükkel, könnyebben küzdenek meg a stresszel, és még trauma vagy válság esetén is rugalmasabbnak bizonyulnak. A remény fontos tényező a teljesítményben is – legyen szó tanulmányi eredményekről, sportteljesítményről vagy akár a pszichoterápiás javulásról. Érdekesség, hogy egy hat éven át követett, közel ezerfős ifjúsági mintán a remény szintje előre jelezte a fiatalok későbbi jóllétét, különösen fontos életszakasz-váltásoknál (mint például a középiskola kezdete).

Egy friss (2023-as) szakirodalmi áttekintés megerősíti, hogy a remény jótékony hatásait évtizedek óta következetesen megfigyelik a kutatók. A remény szintje sokféle populációban szignifikánsan összefügg a mentális jólléttel – diákoktól kezdve idős emberekig – sőt a világjárvány viszontagságai közepette is azt találták, hogy a bizakodóbb emberek lelkileg ellenállóbbak voltak. Másként fogalmazva, a remény valóban életben tart bennünket: erőt ad a nehézségek leküzdéséhez és hozzájárul ahhoz, hogy teljesebb, egészségesebb életet élhessünk.

A remény árnyoldalai

Bár a reményt többnyire pozitív erőforrásnak tartjuk, a kutatók rámutattak, hogy bizonyos esetekben akár káros következményei is lehetnek. Ahogy Friedrich Nietzsche provokatívan fogalmazott: „a remény a legrosszabb rossz, mert meghosszabbítja az ember szenvedését”. E kijelentés túlzó és szélsőséges, mint maga Nietzsche is volt, de rámutat arra, hogy a megalapozatlan remény olykor többet árthat, mint használ. Pszichológus kutatók több olyan mechanizmust is azonosítottak, amely révén a remény "kétélű fegyverré" válhat:

• Túlzott optimizmus és csalódás: A remény hajlamosíthat arra, hogy az ember a vágyott kimenetelre fókuszáljon a rideg tények helyett. Ha minden döntésünket a reményeinkre alapozzuk és figyelmen kívül hagyjuk a valószínűségeket, az könnyen hibás ítéletekhez vezethet. Minél magasabbra tesszük az elvárásainkat a jövővel szemben, annál nagyobb lehet a csalódás, amikor a valóság nem igazolja be a reményeinket.
• Előkészületek hiánya: Ha valaki mereven kapaszkodik a kedvező fordulat reményébe, előfordulhat, hogy nem készül fel egy rosszabb forgatókönyvre. Szakértők szerint néha hasznosabb a realista elfogadás, mint a valószínűtlen csodában való bizakodás – így elkerülhetjük, hogy egy váratlan kudarc teljes összeomlást okozzon. Bizonyos helyzetekben (például gyógyíthatatlan betegség esetén) a remény feladása paradox módon segíthet abban, hogy az ember megbékéljen a sorsával és kihozza a lehető legjobbat a rendelkezésére álló időből.
• Passzivitás és önáltatás: A remény olykor a tétlenség igazolására is szolgálhat. Ha valaki pusztán reménykedik a jobb jövőben (tehát valójában inkább kívánja, óhajtja a jobb jövőt), de nem tesz érte semmit, a remény könnyen üres várakozássá válik. Ilyenkor a bizakodás nem más, mint imádkozás a változásért anélkül, hogy bármit tennénk – ez pedig idővel önáltatáshoz vezethet. A túlzásba vitt „majd csak lesz valahogy” hozzáállás miatt az illető akár a saját befolyását és felelősségét is alábecsülheti a helyzete alakításában.
• Összeomló remény: Ha a hosszan dédelgetett reményeket sorozatos kudarcok érik, a végén a remény összeomolhat, átcsaphat teljes reménytelenségbe vagy kétségbeesésbe. A tartós reményvesztettség pedig komoly pszichés teher: a csalódás, düh és depresszió melegágya lehet. A sztoikus filozófusok már az ókorban figyelmeztettek, hogy a túlzott elvárások összetörése haraghoz és háborgáshoz vezet – ezért inkább érdemes előre számolni a lehetséges negatívumokkal, és megőrizni lelki békénket akkor is, ha nem minden alakul jól.

Egy különösen tanulságos kísérlet is rávilágított a remény ellentmondásos hatásaira. A University of Michigan orvosai olyan pácienseket követtek nyomon, akiknek súlyos betegség miatt kiemelték a vastagbelüket (sztómát kaptak). A betegek felének azt mondták, hogy ez az állapot később még megfordítható egy újabb műtéttel, míg a másik csoportnak jelezték, hogy a sztóma végleges marad. Meglepő módon fél év elteltével azok a betegek, akik tudták, hogy már nem számíthatnak a javulásra, elégedettebbek voltak az életükkel, mint akik abban reménykedtek, hogy egyszer visszatérhet a normális állapot. Az utóbbi csoport tagjai mintegy parkolópályára tették az életüket, miközben a csodára vártak, így nem tanultak meg alkalmazkodni az új helyzethez – emiatt hosszabb távon boldogtalanabbnak bizonyultak. Ahogy a vizsgálat vezetője, Dr. Peter Ubel fogalmazott: „van a reménynek egy sötét oldala… néha arra késztet, hogy miatta félretegyük az életünket”. Más szóval, a túlzott remény ebben az esetben gátolta a lelki alkalmazkodást, míg a reménytelenség elfogadása paradox módon nagyobb megelégedettséghez vezetett.

A fentiek fényében tehát a remény kettős természetű: rengeteg pozitív hatása van, de csak akkor segít igazán, ha nem válik önbecsapássá. A szakemberek szerint a legcélravezetőbb, ha a remény mellé józan realitásérzék társul. Vagyis bízzunk a pozitív fordulatban és tegyünk is érte, de közben készüljünk fel a nehézségekre is, és fogadjuk el, ha vannak korlátok. Így a remény a motorunkká válhat a nehéz időkben, és valóban hozzájárul ahhoz, hogy teljesebb, elégedettebb életet éljünk.

Felhasznált irodalom

Snyder, C. R. (2002). Hope Theory: Rainbows in the Mind. Psychological Inquiry, 13(4), 249–275.

Pedersen, T. (2022). Hope Psychology: What Are The Benefits of Hope? PsychCentral. (Medically reviewed by K. Kubala, PsyD).

Murphy, E. R. (2023). Hope and well-being. Current Opinion in Psychology, 50, 101558.

Seltzer, L. F. (2018). 7 Downsides of Hope. Psychology Today (blog).

Ubel, P. A., Loewenstein, G., Smith, D. M., & Jankovic, A. (2009). Hope hindering adaptation in chronic illness(Study on colostomy patients). Health Psychology, 28(6).