"Pozitívan" gondolkodjunk vagy reálisan?

Már az elején hangsúlyozom: lehet, hogy másnak teljesen mást jelent a pozitív gondolkodás (példának okáért pont ugyanazt, mint, amiről itt én is írok). Pozitívan szemlélni a minket körülvevő világot, nagyszerű állapot, de kényszeresen magunkra erőszakolni ezt, akkor sem célszerű. Időnként rosszabbul érezhetjük magunkat attól, hogy tapasztaljuk: mennyire elérhetetlennek tűnik optimista és szépreményű ábrándokat táplálni a sorsunkról vagy saját személyiségünkről. A környezetünkben mégis azt harsogják a fülünkbe, hogy csak pozitívan és mi közben egyre tehetetlenebbnek és reményvesztettebbnek érezzük magunkat.

Mit jelent reálisan gondolkodni?

A kognitív szemléletű terápiák lényegében erről szólnak: segítenek a kliensnek korrigálni azokat a gondolkodási hibáit (pl. túláltalánosítás, mindent vagy semmit típusú hozzáállás, negatív jövőre vonatkozó alaptalan jóslatok, mások gondolatainak bizonyítékokat nélkülöző olvasása, feltételezve a kritikus, rosszalló szándékot, stb.), amik rombolják a hangulatát, közérzetét.

Van, hogy azonban ott is kimondják, hogy egy negatív gondolat, bizony reális! Sőt, ha nem vagyunk hajlandók szembenézni azzal, hogy némely negatív gondolatunk mekkora üzenetértékkel bír, akkor meglehet, hosszú távon többet ártunk magunknak, mint használunk (pl. elképzelhető, hogy a főnök tényleg ki akar bennünket rúgni, nemcsak mi gyártunk feltételezéseket arról, hogy elégedetlen velünk). Ezért úgy vélem, hogy egy-két "önsegítő" könyv vagy guru, esetleg ezomágus instant tanácsa, hogy gyorsan cseréljük le negatív tartalmú gondolatunkat valamilyen pozitívra, nemegyszer kifejezetten károsan hathat.

(Nemigen hiszek abban, hogy bármit is előremozdítana az, hogy a tükör előtt végtelenítve ismételgetem a "szeretem magam" rigmusát, miközben még az arcképem is rühellem, ahogy a "ma valami csodálatos dolog történik velem" felkiáltást se tudnám beültetni a fejembe akkor, ha épp krízisek egymásutánját élem. Legyen ez az én véleményem.)

Mit akarok ezzel üzenni? Hogy ne számítsunk semmi jóra a hétköznapokban, inkább éljünk fegyelmezetten és józanítsuk ki az agyunkat minden olyan pillanatban, ha valami jóleső ábrándos üzenet végigfutna benne? Korántsem. Engedjük meg magunknak a fantáziákat, pozitív elvárásokat, de ne tegyük kötelezővé a hurráoptimizmust. Mondhatnám úgyis: ha betörik az autónkat és ellopják a rádiós magnót belőle, akkor ne legyünk csalódottak attól, hogy nem jut eszünkbe úgy átkeretezni az egészet, hogy „milyen jó, hiszen már amúgy is recsegett és ki akartam cserélni!”.

Fogadjuk el életünk negatív aspektusát is, de törekedjünk felfelé.

Írta:

Lázár Gergely

pszichológus