„Önként és dalolva” – az önkéntesség mozgatórugója

Vajon mi visz rá valakit arra, hogy időt és energiát áldozzon egy feladatra, amiért nem is fizetnek?

Évtizedekkel ezelőtt valószínűleg a szakemberek többsége azt felelte volna, hogy semmi! Hiszen a dolgozókat elsősorban anyagi javakkal lehet motiválni.  

Mára természetesen jóval árnyaltabb a kép, tudjuk, hogy számtalan motiváló tényező ösztönözhet minket, és az is egyértelmű, hogy a fizikai szükségletek mellett a pszichés szükségletekre is figyelnünk kell.

Egy 2012-es hazai kutatásban azt vizsgálták, hogy milyen tényezők játszanak szerepet az önkéntesek motivációjában. A vizsgálat során azt találták, hogy a három pszichés alapszükséglet (autonómia, kompetencia, kapcsolódás) közül tulajdonképpen mindegyik kielégülést talál az önkéntes munka során.

A legkönnyebben az autonómia érzését érthetjük meg, hiszen az önkéntesek sajt akaratukból, szabadon cselekednek. Munkájuk során úgy érezhetik, hogy hatással vannak az eseményekre, és saját belső szempontrendszerük szerint működhetnek.

Emellett a kompetencia érzése is megjelenhet a munka során, ugyanis az önkéntes tevékenységek jelentős része fejleszteni, jobbítani szeretné az adott területet. Ha a személy azt érzi, hogy hatást tud elérni, képes változtatni a dolgokon, az jelentősen növeli az elégedettség érzését.

A harmadik szükséglet, a kapcsolódás igénye főleg az idősebb korosztályt motiválja az önkéntességre. Ezzel szemben a fiatalok a szakmai fejlődés és a közvetett gazdasági jutalmak miatt vesznek részt ilyen projektekben.

Láthatjuk tehát, hogy az önkéntesek motivációja főleg abból táplálkozik, hogy egyszerre több szükségletet is kielégít a tevékenység, így egyértelműen javítja az elégedettség érzését.

Természetesen arra érdemes odafigyelni, hogy véletlenül se kerüljön túlsúlyba a külső motiváció (pl. anyagi jutalmazás), mert az kiolthatja a belső hajtóerőt.

Forrás: Martos Tamás: Motiváció, értékek és társas kapcsolatok: az öndetermináció elméletének alapjai (2016)