Nem élvezem a szülői létet

„Szeretem a gyerekem, de nem annyira élvezem az apaságot, mint szeretném.”
Ez egy nagyon udvarias megfogalmazása egy nagyon is létező problémának.

Mindkét szülőt érinti az, hogy egyáltalán nem élvezi azt, amilyen helyzeteket szülőként kezelnie kell, és azt, amilyenné ő maga válni kezd ezekben a helyzetekben. A felnőtt fejjel irracionális vagy infantilis viselkedéseket nem mindig könnyű mosolyogva, vagy akár csak rezignáltan kezelni. És ehhez még csak fáradtnak sem kell lenni.

Ahogy említettem, ez a probléma mindkét szülőt érintheti, a mostani bejegyzés azonban inkább az apákról fog szólni.

Emlékszem még az első alkalomra, amikor egy 2 gyermekes apa szégyenkezve bevallotta, egyáltalán nem élvezi a szülői létet. Szereti a gyerekeit, de igazi kötődés nem tud kialakulni, mert az állandó feszültség, amit a két fiú viselkedése okoz benne, mindig visszaveti az épp elkezdődő folyamatot. Megfogalmazni és hangosan kimondani azt, hogy szereti a gyerekeit, de ebben van egy nagyadag tudatosság is, pokolian nehéz lehetett. És nem ő az egyetlen szülő, akiben felsejlik az érzés, hogy amilyen emberré kezd formálódni a gyermeke, az számára nem szimpatikus: önző, agresszív, figyelmetlen stb.

Hiába van vele tisztában, hogy ez átmeneti időszak, amikor évek óta a hétköznapokat jobban várja, mint a hétvégét, amikor együtt a család, akkor nehéz abba kapaszkodni, hogy majd jobb lesz. Ami még tovább nehezíti a helyzetet, és beindítja az önhibáztatást, ha az anya viszont jól érzi magát a saját szerepében. Magányos, frusztrált, önmegkérdőjelezéssel teli élet ez.

Ráadásul erős szégyennel is társul, és szinte képtelenség akár csak a közeli barátoknak beismerni, hogy érzi magát, mert nem minden apa van így. A társadalomban pedig van egy erős elvárás azzal kapcsolatban, hogy hogyan KELL érezni a saját gyerekkel kapcsolatban.

És hogy mit lehet tenni mégis egy ilyen helyzetben? Meg kell tanulni bízni önmagában, és a közelállókban, főként a szülőtársban. Az első lépés talán az lehet, ha beismeri önmagának, hogy nem élvezi az apa szerepet. Ettől még nem szörnyeteg, és nem is selejt. Biztosan állíthatom, nincs egyedül ezzel a helyzettel.

A következő, hogy jó lenne elengedni az irreális elvárásokat önmagával szemben. Nem csak az a jó apa, aki mindent félredobva csak a munkájának és a családjának él. Sőt! A minőségi én-idő (sport, hobbi, baráti találkozók) megélése nagyszerű mintául szolgál a gyerekek számára már kis koruktól kezdve. Így nem alakul ki az ő fejükben sem később az a kép, hogy a férfiaknak és nőknek alá kell rendelni magukat az apa és anya szerepnek. Ezen kívül a gyereknek is fontos megértenie, hogy ő családtag, nem pedig a család közepe.

Mindenkinek szükséges annyi önismeret és önreflexió, hogy tudja, mikor mennyi érzelmi terhelést bír. A szülőknek érdemes közösen kialakítani egy olyan életet, ahol mindenki a lehető legkomfortosabban érzi magát. És itt nem az egyenlőségről van szó. Ha az egyik szülő rosszabbul visel egy időszakot, őt érdemes jobban tehermentesíteni. Mindegy, hogy ez az apa vagy az anya. Mennél többször ki tud szakadni a stresszel teli közegből, annál minőségibb időt tudnak utána együtt tölteni.

(Itt most szándékosan nem részletezném azt a hálátlan helyzetet, amikor valaki visszaél ezzel.)

További segítség lehet az is, ha felkeres egy külső személyt. Egy olyan segítőt, akinek akárhányszor elmondhatja a legsötétebb gondolatit is. Ha ezek a gondolatok és érzések hangos kimondásra kerülnek, helyet adhatnak utána a problémakezelésnek, amiben egy ebben jártas szakember szintén tud segíteni.

Attól mindenkit óva intenék, hogy elbagatellizálja a kérdést, vagy egy legyintéssel elintézze („Majd jobb lesz.”). Mert egyáltalán nem biztos, hogy könnyebb lesz később. Minden életszakasz magával hoz új nehézségeket, amikhez a megoldás alapjait korábban kellett már lefektetni. Így igazából a problémák inkább csak kumulálódni fognak, még ha nem is rögtön észrevehetően. És csak azért, mert később kevesebb időt töltenek együtt a gyerekkel, illetve nem szükséges állandó szabályozás, még nem jelenti azt, hogy jó ember lesz felnőve, és jó szülő-gyerek kapcsolat fog kialakulni.

Mindig van megoldás. Ebben a helyzetben pedig különösen érdemes keresni azt.