Nehéz napokon erre a 8 dologra emlékeztesd maga - második rész

Előző cikkem négy tanácsa közül az első, hogy kicsit el kell távolodni a minket nyomasztó problémától és úgy tekinteni rá, mint életünk egy adott szakaszára és semmi esetre sem általánosítani a szituációt egész életünkre („most éppen ez van, de ez nem jelenti azt, hogy szerencsétlen vagy alkalmatlan lennék”). 

A második tanács a folyamatos változásról szól, arról, hogy az élet mindig hoz valami újat, amely vagy jól, vagy rosszul érint bennünket. Ha elfogadjuk, hogy a jó dolgok és a rosszak is elmúlnak, akkor képesek leszünk érzékelni az élet folyamatos hullámzását, az „egyszer lent, máskor fent” törvényszerű váltakozását és nem ragadunk bele a negatív helyzetek feletti siránkozásba. 

A harmadik tanács a figyelmünk fókuszáról szólt, hogy azokra a dolgokra érdemes koncentrálni, amelyekkel tudunk is mit kezdeni, mert így kevésbé kerít hatalmába minket a kontrollvesztettség érzése és ezzel esélyt adunk magunknak a változtatásra. 

A negyedik tanács pedig az önmagunknak szóló, úgynevezett belső beszéd tónusáról szólt, arról, hogy nem mindegy, hogy hogyan kezeljük önmagunkat olyankor, amikor bajba kerültünk. Szapuljuk, leértékeljük, vagy pont ellentétesen, támogató, szeretetteljes attitűddel fordulunk önmagunk felé. Ez utóbbi inkább segíti az önbecsülésünk fenntartását és ezzel együtt erőt is ad arra, hogy merjünk önazonos döntéseket és lépéseket tenni. 

Innen folytatjuk a sort, jöjjön az ötödik tanács!

5, Nem tudod mindenkinek minden igényét kielégíteni, jobban jársz, ha önmagad vagy és elfogadod azt, aki most vagy. Értékességed nem mások visszajelzésétől függ, eleve fontosnak, szerethetőnek és egyedinek születtél. Soha nem szenvedett ennyi ember attól, hogy legbelül értéktelennek érezze önmagát, így eszméletlen energiával igyekszik mások elismerését megszerezni az élet legalább egy területén. Ismerős az érzés? Lássuk, hogyan tudunk ebből kilábalni. A kulcsszó a megfordítás. 

Egyrészt meg kell fordítani a figyelem fókuszát. A másokra figyelés helyett magamra helyezem át a figyelmemet és felhatalmazom magamat arra, hogy én határozzam meg, hogy miről mit gondolok, mivel kapcsolatban mit érzek és mi az, amit reprezentálni szeretnék ebben a világban a tetteimmel, eredményeimmel, szavaimmal, megjelenésemmel és minden mással, ami hozzám kötődik. 

A másik megfordítandó pedig az ok-okozat megfordítása. Tehát nem azért vagyok kedves magamhoz, mert úgy érzem, megérdemlem, hanem általában kedves vagyok magomhoz, mert tudom, hogy ebből merítem azt az erőt, amellyel el is fogom érni azt, hogy úgy érezzem, valóban jobbat érdemlek, mint ahogy eddig magammal bántam.  Vagyis törődöm a testemmel, lelkemmel, kényeztetem magam vagy legalább is gátat szabok annak, hogy sok káros dolog érjen el. Vigyázok magamra, gondoskodom magamról, úgy mintha a legfontosabb személy lennék számomra kerek e világon. Merthogy az is vagyok, vagy ha nem, bizonyos értelemben azzá kell válnom. 

 Hiszen mindannyian ismerjük a maximalizmus csapdáját. Lelkünket, egészségünket nem kímélve mindent feláldozva próbáljuk bizonyítani értékességünket és ezt a környezet vagy visszajelzi, vagy nem. Feltételhez kötjük, hogy mit kell elérnünk ahhoz, hogy kiérdemeljük azt, amire valójában vágyunk, legyen ez elismerés, pihenés, szeretet vagy bármi más. Sokan annyira irreálisan magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, hogy szinte lehetetlen megugrani azt. Önmagukat nem kímélve merítik ki belső készleteiket, és ezeket csak akkor pótolják vissza, ha saját maguk és környezetük egyaránt engedélyt ad erre. Ez a tuti receptje a kiégésnek.

Fordítsuk meg! Kezdjünk el önmagunknak udvarolni, kedves szavak, apró bókok apró gesztusok, mint például egy bögre kávé, kényelmesebb ágynemű vagy ruha, minőségi, pihentető programok, mint például túrázás vagy társasjáték a barátokkal. Ezek teljesen hétköznapi dolgok, amiket jellemzően feláldozunk a hatékonyság, szépség, vagy más 21. századi Istenség oltárán. 
 Értetlenül állunk a régi kultúrák előtt és örülünk, hogy de jó, hogy most már nem szokás évente emberáldozatot bemutatni a jó termés reményében, de zokszó nélkül áldozzuk fel minden nap az élet apró örömeit, amik valójában fenntarthatóvá tennék az életünket. Helyette társadalmi elvárásból kerítünk magunknak egy általános célt, és rátesszük mindenünket. Gyakran olyan célért, aminek az elérése amúgy nem is tesz minket boldoggá, legfeljebb mások szemében sikeressé. Megérte? Nyilván nem, de mit tehetünk e helyett?  
 Meglephetem magam egy apró ajándékkal, nem feltétlenül erőn felül, egy helyes kis cserepes virág tavasszal az asztalomra épp jó választás lehet, minden nap felidézi az illatával, hogy itt a tavasz. Vagy kényeztethetem a testemet egy kád illatos fürdővel, vagy olajos talpmasszázzsal, ha jólesik egy fárasztó nap után. Ezek nem nagy dolgok, se pénzben, se időben nem nagy befektetések, viszont nagyban meghatározzák az életünk minőségét, azt, hogy miként fordulunk önmagunk felé. Lehet, hogy első hallásra ez mesterkéltnek és furának tűnik, de a jó hír az, hogy a jót hamar megszokja az ember és jónak lenni önmagunkkal szemben is jó és tanulható. Amúgy ennek ellentéte, az erős önkritika is tanult magatartás, pont azokat a mondatokat, kifejezéseket használjuk önmagunk bántására, amivel mások minket bántottak. Fordítsuk meg! Kezdjünk el úgy bánni magunkkal, ahogy bánni kell egy szuper értékes emberrel, még ha elsőre nem is ilyennek látjuk magunkat, mert idővel ez rögzül, Amint ez megtörténik, azonnal fel fog tűnni, ha valaki értékünk és normáink alatt kezel minket! Pont annyira hagyjuk ugyanis az embereket, hogy rosszul kezeljenek, mint amennyire ez egyébként is bejáratott élmény, megszokott dolog számunkra. Ha magasabb standardot állítunk fel, ez idővel hatással lesz nemcsak az énképünkre és komfortérzetünkre, hanem arra is, hogy mások mit engednek meg maguknak velünk szemben.

Tehát belátható, önmagunk szeretete a valódi felelősségvállalás alapja. Vállalom a felelősséget saját magamért, nem csak a végeredményért, hanem a döntésért és elköteleződésért is, ahogy önmagamat irányítom. Felelősséget vállalok a tettekért és szavakért magam és mások felé, hisz tudom, annak következménye van, ahogy magammal és másokkal bánok. Felelősséget vállalok azért, ahogy megjelenek a világban, amilyen hangulatokat generálok önmagamban és saját magam körül is.

Nem mások visszajelzései éltetnek, hanem az elhatározásaim. Függetlenül attól, hogy az tetszik-e mindenkinek.  Elfogadom, hogy úgy se lesz olyan, ami mindenkinek tetszik, de nem annak a felelősségét veszem a nyakamba, hogy ki mit fog szólni, hanem ennél sokkal fontosabb, hogy én önazonos lehessek! Elfogadom, hogy idővel azok fognak csak körülöttem maradni, akik szintén elfogadnak és szeretnek olyannak, amilyen vagyok. Felismerem, hogy pont azáltal kapom meg a külső elfogadottság érzését, hogy merek önmagam lenni. Elfogadom és szeretem magam, bátran és büszkén kifejezem lényem lényegét, hagyom, hogy elmenjen az, akinek ez nem tetszik, így helyet adva azoknak, akik akkor is támogatnak, amikor csak szimplán erőfeszítés nélkül vagyok, csodás, egyedi és megismételhetetlen valómban. 

6, Nem vagy egyedül, kérhetsz segítséget, a sebezhetőséged elrejtése a problémáidon felül még magányossá is tesz. Néha, amikor elakadunk az életben, pont a gonosz belső hang és a saját magunkkal szemben támasztott magas elvárások tartanak vissza minket attól, hogy mások felé forduljunk. Többen azt tanulták, hogy ez a gyengeség jele lenne, egyesek attól tartanak, hogy elönti őket a szégyen, ha felfedik hiányosságaikat. Rosszabb esetben azt tanulták, hogy a hibáikért bűnhődni kell, így ki is jár nekik a szenvedés. Ezek természetesen rossz minták, melyek követésekor vagy beleragadunk a szituációba, vagy erőnkön felül igyekszünk feltalálni a kereket, mert hiszen megy ez nekünk egyedül is! 
 Oké, de ha mégsem? Akkor érdemes körülnézni, hogy van-e olyan, akire számíthatunk. Ha a közvetlen környezet nem tud segíteni, akkor érdemes szakember segítséget kérni. Tehát ha túl sok van a megoldhatatlanból, vagy csak szimplán nem megy, akkor fogadjuk el, hogy bár vannak vitathatatlan erősségeink, vannak gyengeségeink is de ez utóbbiak nem tesznek minket kevésbé értékessé. 

Az is lehet, hogy amúgy meg tudnánk oldani egyedül is előbb utóbb, de kényelmesebb és gyorsabb megoldás az, ha segítséget kérünk. Nem ciki segítséget kérni az informatikában sem, nem ciki belátni, hogy munka és gyerekek mellett – ha erre lehetőségünk van - sokkal kevésbé megterhelő, ha megfizetünk valakit, aki kitakarít, amíg pihenünk, vagy feltöltődünk. És igen, az se ciki, ha egy olyan elakadással küzdünk, amit szeretnénk szakemberrel megbeszélni, hogy tisztábban lássunk, valójában mit is szeretnénk, és mi a teendőnk, hogy az valóra is válhasson. A cégek is külső szakértőket alkalmaznak olyankor, amikor egy-egy projektet gazdaságosabb külső, mint belső erőforrásból megoldani.  Az időm, az életem érték. 

7, Az érzelmek nem tények, viszont minden érzelem megengedett és helye van az életedben. 
 Szoros helyzetekben, amikor talajvesztettek vagyunk, néha összekeverednek a rendszereink. 
 Hirtelen sok érzelem önt el minket és előfordul, hogy ezek a helyzetek kiszámíthatatlanságuk miatt nem bővelkednek azokban a tényekben, amelyekre a hétköznapokban döntéseinket alapozzuk. 
 Egyik véglet se féltetlen jó, se az, ha lezárjuk az agyunkat és érzelmi döntések sorozatával próbáljunk megoldani egy összetett szituációt és az sem, ha az érzelmeinket kapcsoljuk le magunkról es abból a kevés infónkból, ami van, igyekszünk mindent megracionalizálni. 

Nem véletlenül van két rendszerünk a valóság feldolgozására, mindegyiknek meg van a helye es a funkciója. Merjünk érezni, nem azért hogy forró fejjel cselekedjünk, hanem azért, hogy tanuljunk. Tanuljunk valamit magunkról, vagy a környezetünkhöz való viszonyulásról es ezt az infót felhasználva alkossunk terveket, vessük össze a lehetőségekkel. 

Egyik lépést se érdemes megspórolni, hisz az összes nehéz érzésből a kiút az, ha megengedem magamnak, hogy érezzek. Meghallgatom, milyen üzenetet hoz számomra ez az érezés, figyelek rá, nem próbálom elnyomni, csak hagyom, hogy végighaladjon rajtam, és ha a funkcióját betöltötte, vagyis megértettem a tanítását, elengedem. Ha ezt sikerült megtennem, jön a tervezés es cselekvés ideje. Ekkor mar nem nyers érzelmekkel, hanem magamról alkotott tudással vagyok tele, ami általajban jobb tanácsos, mint a forró fej.

8, Nem minden igaz, amiben hiszel. 
 Vannak helyzetek, amikor érdemes félretenni a meggyőződéseinket és meghallgatni, hogy a számunkra hiteles emberek hogy látják a szituációt. Ez nem azt jelenti, hogy az életünket mások meglátásai szerint kellene élnünk, nagyon nem! 
 Ez azt jelenti, hogy képes vagyok inspirálódni, kíváncsian, új szemmel nézni dolgokra, képes vagyok új nézőpontokat integrálni az életembe és DÖNTENI arról, hogy ebből a másik nézőpontból mit szeretnék beintegrálni a sajátomba. 

Ez nem megfelelésről szól, ehhez szükséges egy olyan kapcsolat, ahol a másiknak az is rendben van, ha végül másképpen döntök, cserébe én képes vagyok ellenkezés helyett érdeklődéssel meghallgatni, hogy a másik mit lát vagy gondol. 
 Később magányomban kicsit próbálgatom, ízlelgetem az új ötleteket, és ha szimpatikus ki is próbálom őket. 

Ugyanis aki soha nem kérdőjelezi meg az alapokat, az soha nem is jön rá arra, ha valami az alapoknál van elrontva. 

Merjünk bátrak, és szabadok lenni a fantáziánkban és elég, ha a megfontoltságot a cselekedeteinknél gyakoroljuk. Néha a belső gondolatrendőrség az, amely foggal, körömmel fenntartja a bent uralkodó rezsimet. Adjunk magunknak esélyt a demokratikus belső vitára és adjuk meg magunknak a választás esélyét is.