Mindenki jobban csinálja?

Sokszor szólnak az elvárások a fejünkben – jobban kellene követnem a világ eseményeit, járnom kellene rendszeresen sportolni, meg kellett volna nézni az új sorozatot amiről mindenki beszél, ennél többet kellene havonta félretennem, olvasottabbnak kellene lennem, minden nap kellene főznöm..

Ezekben a „kellene” mondatokban közös, hogy nem mindig a belső, autentikus vágyunkról szólnak, hanem lehetnek egy társadalmi nyomás vagy hiedelem termékei. Ezt befolyásolja a közeg, ahol felnőttünk, amiben felnőttként vagyunk, a szüleinktől tanult attitűdök és a saját belső világunk is.

Észrevenni

Az az érzés, hogy mások szebbek, ügyesebbek, jobban keresnek, vagy ennyi idős korukra már sokkal több mindent elértek – ez megnehezíti a mindennapokat.

Fontos tapasztalásaink eredhetnek a gyerekkorból: a fejlődés során ahogy a gyerekek elkezdenek jönni-menni, beszélni, tapasztalatot szerezni a világról, megértik azt, hogy amit ők tesznek, annak hatása van. Ezeket felnőttként már teljesen megszoktuk, de ekkor még varázslatos felfedezés, hogy ha százszor ledobok valamit az asztalról, mindig leesik, vagy ha mondok valamit, a környezetem oda fog rám figyelni. Ekkor, ha megvan a kellő biztonságos háttér, nagyon fontos azt megélni gyerekként, hogy kompetensen meg tudok valamit csinálni: elmenni a szoba másik felébe, inni egy pohárból, felmászni a mászókára, felöltözni. Ehhez nagyon fontos a szülői rugalmasság: amíg a biztonságra van szükség, addig ezt az igényt elégítsék ki, de ahogy nő a gyerekük, úgy engedjék, hogy megtapasztalja a világot és megélje saját kompetenciáját. Aki nagyon féltő, mindentől óvó családban nő fel, ott akár kialakulhat az a tapasztalás is a gyermekben, hogy ő nem elég ügyes, azért nem csinálhat meg semmi egyedül. De lehet ilyen következtetése akkor is, ha mindig a testvére van megdicsérve, vagy az óvodában/iskolában érzi úgy, hogy ő nem jó igazán semmiben.

A nagyon teljesítménycentrikus környezet sem segít ebben az alakuló értékesség-tudat kialakításában: ha mindig csak a legjobb jegy az alap, vagy ha mindig extra dolgokat kell letenni az asztalra, az is formálja a belső világunkat.

Mit lehet tenni? 

Fontos, hogy „rajta kaptuk” magunkat ezeken a gondolatokon.

Először is gondoljuk végig, hogy ez nem feltétlen ennek a jelen helyzetnek szól, hanem egy régebbi tapasztalásra rezonál. Ez segít kicsit eltávolodni ettől, és ekkor meg tudjuk vizsgálni, hogy ez tényleg egy vágy-e, vagy „csak” külső nyomás.

Ha valaki olyan munkahelyen dolgozik, ahol mindenki rendszeresen sportol és nagyon egészségesen étkezik, könnyen szorongást érezhet amiatt, ha neki ez nem sikerül. Ilyenkor, ha észrevesszük ezt a rossz érzést, és picit hátrébb tudunk lépni, akkor könnyen észrevehetjük, hogy ez egyáltalán nem igaz minden_egyes_kollégánkra: csak könnyebben észrevettük azt, aki fokozza a rossz érzésünket. Akik kivételek, azokat könnyen fel is mentjük: igen, Lujzáéknak most született kisbabájuk, vagy jó, hát a könyvelésen rendszeresen szoktak pizzát rendelni, de csak a havi záráskor…

Ha kicsit távolabbról tudunk erre ránézni, akkor egyrészt meg tud érkezni az a felismerés, hogy nem csinálja ezt a dolgot mindenki jobban, hanem sokan sokféleképpen vannak akár az étkezés témájával is. De nem csak az étkezés ilyen: lehet ez spórolás, utazások, hírekben való tájékozottság, baráti programok mennyisége is akár.

A másik, amire ez nagyon hasznos lehet: van lehetőségünk végiggondolni, hogy miért zavar ez minket. Mi szeretnénk-e ennek a témának a mentén változtatni a saját életünkön, ha csak egy kicsit is? Teljesen rendben van, ha igen, és az is, ha most ennek nincs itt az ideje – de legközelebb, amikor jön a rossz érzés, már ott lesz az a tapasztalat, hogy foglalkoztunk a témával és helyre tettük magunkban, vagy legalábbis egy kicsit közelebb léptünk ahhoz, hogy miért fontos ez – ezekből a felismerésekből épül az önismeretünk.