"Minden az én hibám" - megküzdés a belső kritikussal - 1. rész

„Annyira szerencsétlen vagyok! Mindig az én hibám minden. Semmit sem vagyok képes jól csinálni. Mi baj van velem? Nem érdemlem meg a boldogságot. Nem érdemlem meg a sikert.”

A belső kritikusunk sokszor a fentiekhez hasonló, egyértelmű üzeneteket küld. Máskor olyan halk, visszafogott, hogy szinte a létezéséről sem tudunk. Mégis, a háttérben kifejti erejét, meghatározva cselekedeteinket, gondolatainkat, akadályt képezve céljaink megvalósításában.

Mindenkiben lakik egy belső kritikus. Néhányunké kegyetlenebb, mint másoké.  Az önértékelésünk, önbizalmunk gyökerei a gyermekkori élményeinkből táplálkoznak, a minket körülvevő ingerekből, személyektől eredeztethetőek. Az elsődleges gondozóink és bárki, aki közel áll hozzánk, énünk ezen részeire nagy hatást gyakorolnak.

„Azok, akikben kíméletlen belső kritikus él; általában olyan környezetben nevelkedtek, ahol direkt, vagy indirekt módon a negatív tulajdonságaikat, énképüket erősítették meg” – állítja Alyssa Mairanz, New yorki pszichoterapeuta. Az érzelmileg vagy fizikailag elhanyagolt gyermekek is hajlamosak a kegyetlen belső kritikus kifejlesztésére, mivel tapasztalataik nyomán az a megélésük, hogy velük biztosan valami baj van.

Szerencsére függetlenül attól, mennyire kegyetlen és hangos a bennünk élő kritikus, megtanulhatunk együtt élni vele. Megakadályozhatjuk, hogy viselkedésünket befolyásolja, irányítsa. A téma szakértője, Mairanz az alább szereplő javaslatokat teszi:

Határozzuk meg a kritikusunk eredet​ét!

A démonainkkal való megküzdés szempontjából fontos kiderítenünk, honnan származik belső kritikusunk. Talán a szüleink, kortársaink, testvéreink vagy akár korábbi tanáraink hangja. Előfordulhat, hogy a forrás nehezen meghatározható. Lehet, hogy életünk szereplői soha nem mondták nekünk, hogy buták, vagy nehezen szerethetők lennénk; társaságukban mégis így éreztük magunkat. Íme néhány segítő kérdés ahhoz, hogyan értsük meg jobban saját belső kritikusunkat, annak működését:

Kinek a hangját hallom ilyenkor? 

Mire emlékeztet a múltamból?

Mi az, ami ismerős benne?

Milyen érzés volt számomra felnőni, iskolába járni, barátokkal együtt lenni?

Mi a hasonlóság az akkori és a mostani élményeim között?

Lehetséges, hogy a belső kritikusunk a tudatalattinkban működik. Ilyenkor a kifejezett gondolatok helyett inkább a belső működésünkben érhető tetten a létezése. Ha a „kritikus” felfedezetlenül, kezeletlenül működik a tudatalattinkban, akár depressziótól vagy szorongástól is szenvedhetünk anélkül, hogy teljesen értetnénk az okát. Ez könnyen a saját magunk szabotálásába torkollhat. Anélkül, hogy észrevennénk, olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik a belső kritikusunkat erősítik meg. Olyan párt, barátokat választunk magunknak, akik  kritikusan bánnak velünk.

Ez összhangban van a belső kritikus véleményével, aki szerint érdemtelenek, buták vagyunk, és semmit sem tudunk jól megcsinálni. Ez a „hang” megjelenhet akár a munka területén is – nem tesszük oda magunkat eléggé, nem teszünk elég energiát abba, hogy megvalósítsuk álmainkat.

A következő részben további tippeket osztok meg a belső kritikussal való megküzdésről.

Forrás: Tartakovsky, M. (2016). What to Do with a Cruel Inner Critic. Psych Central.