Miért történik ez megint? - Kilépés az automatikus reakciók csapdájából

Sokszor kapjuk magunkat bosszankodva azon, hogy minden változtatási törekvésünk ellenére újra és újra ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat. Ismétlődő párkapcsolati dinamikák, munkahelyi konfliktusok, visszatérő önérvényesítési nehézségek az élet különböző területein, mintha valahogy az élet folyton ismételné önmagát. Azt hiszem, az is sokunk számára ismerős érzés, hogy bizonyos helyzetekben mintha robotpilóta üzemmódba állnánk át. Ilyenkor gyakran éljük meg azt, hogy automatikusan reagálunk még akkor is, ha tudatosan nem gondoljuk, hogy az az adott reakció sikeres stratégia lenne, vagy a helyzet megoldását eredményezné. Néha ez impulzív viselkedés, amire a “teljesen elvesztettem a fejem” kifejezés is utal, máskor helyzetek éppen menekülésre vagy elkerülésre késztetnek bennünket. Mondjuk lehet az egy állásinterjú vagy vizsga, amire képtelennek érezzük magunkat vagy egy kapcsolati konfliktus, aminek a hatására teljesen bezárkózunk.

De miért futjuk unos-untalan ugyanazokat a köröket? Miért nem tanulunk könnyen a hibáinkból? Viselkedésünket gyermekkorunkból származó tapasztalataink és azokból magunk számára leszűrt alapigazságok (szaknyelven sémák) nagyban meghatározzák. 

Bizonyos szituációk, mint “nyomógombok” (triggerek) működnek, amik azonnal aktiválják ezeket a mélyen gyökerező hiedelmeinket, amiket erős  negatív érzések kísérnek. Ilyen visszatérő gondolat lehet például  az “engem mindenki elhagy”, vagy az “én nem vagyok elég jó” vagy a “nekem keménynek kell lennem” frázis. Ezek “alapigazságként” működve, mint egy torzító szemüveg, más lencsén keresztül láttatják velünk magunkat és a világot. Mivel ezek a hiedelmek megkérdőjelezhetetlennek tűnnek, viselkedésünket ezekhez igazítjuk, ezzel újra és újra megerősítve azok létjogosultságát. Így válnak ezek a sémáink egyre erősebbé, önfenntátóvá, és egy idő után azon kapjuk magunkat, mintha nem is lenne választásunk, mintha a kormányt nem is mi tartanánk. 

Az ezekre a gondolatokra jelentkező automatikus viselkedések célja az aktiválódott hiedelmekhez tapadó fájdalom azonnali csökkentése vagy elkerülése, amit olykor el is érhetünk általuk. Nem megyünk el az állásinterjúra, így nem okozhat kudarc-élményt az esetleges elutasítás. Sündisznóvá gömbölyödünk a párkapcsolati konfliktusnál, hogy megóvjuk magunkat saját kiszolgáltatottságunktól, ami az érzéseink megosztásából fakadhatna.  Könyörtelenül magas szintű teljesítményt követelünk meg magunktól és másoktól, nehogy kiderüljenek a tökéletlenségeink vagy kicsússzon a kezünkből a kontroll, mert az félelemmel töltene el minket. Nagy féltékenységi jeleneteteket rendezünk, attól rettegve, hogy a párunk elhagy. 

Azonban ezért hosszú távon súlyos árat kell fizetnünk: hiszen sokszor utólag döbbenünk rá, hogy - ugyan a reakciónk pillanatnyilag megkönnyebbülést okozott  - de általa igazából még messzebb kerültünk attól, amire igazából akkor és ott szükségünk lett volna valamint saját elképzelt ideális jövő vagy énképünktől is. Valójában nem sikerült lépést tenni saját képességeink kibontakoztatása, kapcsolataink erősebbé tétele vagy a gazdagabb, oldottabb, szorongásmentes élet felé. Ezek az robotpilóta üzemmódok nem segítik valódi szükségleteink kielégítéseit és nem vezetnek az értékeink által vezérelt élet elérése felé sem. Valós mozgatórugójuk önkiteljesítés helyett az önvédelem, a feltételezett negatív érzésekkel való találkozás esélyének a kivédése vagy az azoktól való pillanatnyi megszabadulás.

Vajon módosíthatóak ezek a korán rögzült sémák vagy örökké az általuk meghatározott köröket fogjuk befutni? Hogyan lehet kiszabadulni ebből a lelki mókuskerékből?

Az ehhez vezető első lépés önmagunk megfigyelése. Nyakon kell csípnünk saját automatizmusainkat és megértenünk azok dinamikáját. 

Mi aktiválja bennünk ezeket a nyomógombokat? Hogyan viselkedünk ezek megnyomásakor? Milyen rövid és hosszútávú következményei vannak ezeknek a cselekedeteinknek? Vannak-e felismerhető minták ezekben?

Akár érdemes naplót vezetni ezekről a megfigyeléseinkről.

Ha sikerült megragadni a jellegzetes viselkedést, eggyel tovább lépve fókuszálhatunk a háttérben meghúzódó gondolatokra és érzelmekre. Milyen automatikus gondolatokat hoz működésbe az adott helyzet? Mit üzennek ezek a gondolatok magunkra és a világra vonatkozóan? Mi lehet ezen hiedelmeink gyökere? Mire lenne igaziból szükségünk abban az adott helyzetben? E kérdések mentén újra megvizsgálhatjuk, hogy vajon mennyiben járul hozzá a viselkedésünk ezek kielégítéséhez és mi lenne az a reakciómód, ami sikeresebben vezetne azok eléréséhez. Ezek végiggondolása egy lehetőséget kínál arra, hogy felismerjük, hogy szabadságunkban áll kilépni a mókuskerékből, szabadságunkban áll mást választani egy tudatosabb, érték-vezérelt élet reményében.