Miért térnek vissza újra és újra ugyanazok a kapcsolati helyzetek?

Miért térnek vissza újra és újra ugyanazok a kapcsolati helyzetek?

„Mintha mindig ugyanoda jutnék, csak más emberrel.” Ismerős lehet ez az érzés, amikor visszatekintve korábbi kapcsolatainkra valamilyen ismétlődést fedezünk fel. Más a partner, másképpen indul a kapcsolat, mégis hasonló érzések vagy nehézségek jelennek meg.

Valaki újra és újra azt élheti meg, hogy neki kell küzdenie a másik figyelméért. Más kapcsolataiban fokozatosan háttérbe szorítja saját szükségleteit, mert inkább alkalmazkodik. Van, aki nehezen viseli, ha partnere távolabb kerül, míg más éppen akkor kezd feszültséget érezni, amikor egy kapcsolat igazán közelivé válik.

Miért ismétlődhetnek ezek a helyzetek akkor is, amikor tudatosan éppen arra törekszünk, hogy ezúttal másképpen legyen?

Korábbi kapcsolatainkat is magunkkal visszük

A kapcsolatokról jóval az első párkapcsolatunk előtt elkezdünk tanulni. A számunkra fontos emberekkel szerzett korai tapasztalatainkból fokozatosan elképzeléseink alakulnak ki arról, hogy mennyire számíthatunk másokra, hogyan reagálnak szükségleteinkre, mennyire érezzük magunkat szerethetőnek, és mit kell tennünk azért, hogy egy fontos kapcsolat fennmaradjon.

Ezek többnyire nem tudatos szabályokként működnek. Nem feltétlenül gondoljuk azt, hogy „nekem mindig alkalmazkodnom kell ahhoz, hogy szeressenek”. Egy kapcsolatban mégis automatikusan háttérbe helyezhetjük saját igényeinket, nehezen mondhatunk nemet, vagy erős bűntudatot élhetünk át, amikor megpróbálunk határt húzni.

Amikor ismétlődést fedezünk fel kapcsolatainkban, ezért nem feltétlenül arról van szó, hogy „mindig ugyanolyan embert választunk”. Legalább ennyire fontos lehet, hogyan kapcsolódunk a másikhoz, hogyan értelmezzük a viselkedését, és hogyan reagálunk rá.

Az ismerős nem feltétlenül jelent jót

Nem azért kerülünk ismét hasonló helyzetekbe, mert tudatosan olyan kapcsolatokat keresünk, amelyekben rosszul érezzük magunkat. Az ismerős kapcsolati működés azonban kiszámítható lehet akkor is, ha egyébként fájdalmat okoz.

Ha valaki például korábban azt tapasztalta meg, hogy a másik figyelméért sokat kell tennie, természetessé válhat számára, hogy egy kapcsolatban ő alkalmazkodik többet vagy neki kell „megdolgoznia” a közelségért. Más számára éppen a távolság jelenthet nagyobb biztonságot.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy-egy gyermekkori tapasztalat egyenesen meghatározza későbbi párkapcsolatainkat. Korábbi élményeink inkább bizonyos helyzetekre tehetnek érzékenyebbé bennünket.

A kapcsolati mintázatot ketten alakítjuk

Egy párkapcsolati dinamika mindig két ember kölcsönhatásában alakul. Képzeljünk el például egy helyzetet, amelyben az egyik fél bizonytalanság esetén több közelséget és megerősítést keres. A másik ezt nyomásként élheti meg, ezért visszahúzódik. A távolodás tovább növeli az első fél bizonytalanságát, aki még intenzívebben próbál közeledni, mire partnere még inkább visszavonul.

Idővel önmagát fenntartó kör alakulhat ki, amelyben mindketten éppen azt tapasztalják meg, amitől tartottak: az egyik azt, hogy „ha szükségem van valakire, eltávolodik tőlem”, a másik pedig azt, hogy „ha valakit közel engedek, elveszítem a szabadságomat”.

Így nem feltétlenül ugyanazokat az embereket választjuk újra, hanem bizonyos kapcsolati élmények térhetnek vissza.

A felismerés már változást jelent?

Annak felismerése, hogy bizonyos helyzetek ismétlődnek a kapcsolatainkban, fontos lépés, de önmagában nem mindig elegendő a változáshoz. Lehet, hogy valaki pontosan tudja magáról, hogy túlságosan alkalmazkodik. Amikor azonban nemet kellene mondania valakinek, akinek a szeretete fontos számára, megjelenhet a szorongás, a bűntudat vagy a félelem attól, hogy a másik eltávolodik. 

Valamit érteni és érzelmileg másképpen megélni nem ugyanaz. A régóta működő kapcsolati mintázatok éppen azokban a helyzetekben aktiválódhatnak legerősebben, amelyek érzelmileg igazán fontosak számunkra.

Éppen ezért érdemes lehet nemcsak azt megvizsgálni, hogy milyen emberekkel kerülünk kapcsolatba, hanem azt is, milyen érzés tér vissza újra és újra ezekben a kapcsolatokban. Gyakran azt érzem, hogy nem vagyok elég fontos? Én gondoskodom másokról, miközben nehezen kérek segítséget? Félelmet kelt, ha valaki távolabb kerül tőlem? Vagy éppen akkor kezdek távolodni, amikor valaki igazán közel kerül?

A pszichológiai munka lehetőséget adhat ezeknek a mintázatoknak a felismerésére és megértésére, majd idővel új kapcsolódási módok megtapasztalására is.

Talán ezért nem mindig az a legfontosabb kérdés, hogy „miért választom újra és újra ugyanazt a típusú embert?” Sokszor többet árul el rólunk, ha inkább azt kérdezzük:

„Mi az az érzés, amely újra és újra visszatér a kapcsolataimban?”

Felhasznált irodalom:

Mikulincer, M., & Shaver, P. R. (2016). Attachment in Adulthood: Structure, Dynamics, and Change (2nd ed.). Guilford Press.

Young, J. E., Klosko, J. S., & Weishaar, M. E. (2020). Sématerápia: Gyakorlati kézikönyv (3. kiad.). Budapest: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület