Miért nem érjük el a vágyott célt? - Az önakadályozás lélektani háttere

A célok elengedhetetlenek a fejlődéshez, általuk, illetve elérésükön keresztül tudunk jobbá válni. Megmutatják és kísérik az utunkat, segítenek megtalálni és elfogadni önmagunkat. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy ha elfogadjuk magunkat, akkor miért akarnánk bármin változtatni? 

Az elfogadás azt jelenti, hogy elfogadom, aki vagyok, ahol tartok, felismerem és tisztelem a vágyaimat, választok eszközt és célt az elérésükhöz. Vagyis elfogadom a kiindulási pontot, és elfogadom azt is, hogy belőlem indul a változás, általam valósulhat meg, ezért vállalom az ezzel járó erőfeszítést is. Elfogadom, hogy eddig valahogy csináltam, de a célom elérése érdekében lehet, s tudom máshogy csinálni. Igen ám, de sokszor előfordul, hogy valami visszatart, pedig nem akarom – mi lehet az?

Önakadályozás – miért csináljuk?

Az önakadályozás egy olyan stratégia, amit arra használunk, hogy elkerüljük a felelősséget: megússzuk a valódi erőfeszítést, ugyanakkor a kudarcot nem kell sajátunknak tekinteni, így megvédhetjük sérülékeny önbecsülésünket. Ha erőfeszítünk, és nem sikerül, akkor a kudarc sértheti önértékelésünket, de ha találunk egy jól elfogadható indokot, akkor kimagyarázhatjuk a kudarcot, külső körülményeket okolhatunk, vagy úgy tüntethetjük fel, hogy esélyünk sem volt a teljesítésre. Ha még így is sikerül, akkor azonban jól jövünk ki a helyzetből: rettentő sok nehézség ellenére megcsináltuk. Valójában arról van szó, hogy félünk, hogy nem vagyunk elég kompetensek, vagy nem tudjuk elég jól véghez vinni, amit szeretnénk, vagyis nem bízunk abban, hogy ha van egy célunk, és erőfeszítést teszünk az elérése érdekében, akkor képesek is vagyunk elérni azt. Ha mindenféle vélt vagy valósan generált akadály ellenére mégis sikerül, akkor duplán veregethetjük meg a vállunkat, hogy „mi még így is meg tudtuk csinálni”. Ha nem sikerül, nem élünk át belső konfliktust, hiszen ilyen körülmények közt senki nem lenne rá képes - gondolhatjuk. Vagyis felmentést adunk magunknak, és nem kell azzal szembesülnünk, hogy valami belső visszatartó erőről, vagy a felelősségvállalástól való félelemről van szó.

Jó esetben, ha van egy célom, és el akarom érni, akkor úgy teszek, úgy választok, hogy afelé meneteljek. Ez azzal jár, hogy változtatnom kell az eddigieken, néhol nemet kell mondanom, ki kell állnom azért, ami fontos nekem, vállalnom kell az ezzel járó munkát, időt, energiát, és becsülnöm azt, amit szeretnék.

Mégis hogy védhetjük énképünket azzal, hogy akadályt állítunk saját magunk útjába?

Úgy, hogy általa kisebbítjük a kudarc élményét. Külső körülményeket teszünk felelőssé, így nem kell saját frusztrációnkkal és szorongásunkkal szembesülni, és nem kell megkockáztatni, hogy esetleg saját hibánkból nem sikerül valaminek a megvalósítása. Emögött leginkább a kudarctól és a negatív énképtől való félelem húzódik meg, viszont ezzel a stratégiával kialakíthatunk egy win-win helyzetet: Ha nem sikerül elérnünk a célt, a körülményeket tesszük felelőssé, ha sikerül, még jobbnak érezhetjük magunkat, aki a körülmények ellenére így teljesít. Nem kell szembesülnünk azzal, hogy valamit nem jól csináltunk, csökkenthetjük a szorongásunkat, viszont így tanulni sem fogunk belőle, hogy máskor máshogy csináljuk.

Mit tehetünk?

Fontos, hogy elfogadjuk és beismerjük magunknak a tényt, hogy tehetünk a változásért, kezünkbe vehetjük az életünket, és választhatunk máshogy, mint ahogy eddig tettük. Mindig lehet a körülményeket okolni. De ha felismerjük, hogy lehet, hogy nem a világ esküdött össze ellenünk, akkor közelebb kerülhetünk azzal kapcsolatos érzéseinkhez, hogy miért félünk, vagy hogyan vagyunk azzal, ha esetleg nem úgy sikerülnek a dolgaink, ahogy arra vágyunk. A paradoxon az, hogy a fent említett módon nem is fognak úgy sikerülni, ahogy szeretnénk, vagyis amit éppen elkerülni szeretnénk, jó eséllyel mégis bekövetkezik. A magyarázatokat pedig azért keressük, hogy megőrizhessük az önmagunkról alkotott pozitív képet, és inkább utólagos felmentést adunk magunknak, mintsem szándékosan kifogást keresnénk. Fontos, hogy felismerjük, hogy ettől ez még ugyanúgy önmagunk akadályozásáról szól. 

A cél arra sarkall, hogy változtassunk a korábbi berögződéseken, és megtegyünk olyan lépéseket, amit e cél nélkül elkerülnénk. A döntéshozás és a választással járó következmények vállalása nagyon fontos a változtatás, változás folyamatában. És itt kapcsolódik be a motiváció. Ha kellőképpen motiváltak vagyunk a cél elérésére, akkor ez a motiváció erőt ad, növeli a teherbírásunkat, ami önmagában sikerélmény, és önbizalmat ad ahhoz, hogy kitartsunk. A döntésünk mellett következetesen kitartani nehéz feladat, sok esetben stresszel jár, ezért a motiváció és a hozzá kapcsolódó pozitív érzések megélése elengedhetetlen, és fontos, hogy ezeknek figyelmet tudjunk szentelni, vagy hangsúlyozni tudjuk önmagunk számára.