Miért fontos nemet mondani? És mégis mikor érdemes igent?

Az utóbbi években, ahogy közösségi médiában egyre inkább megjelenik a pszichológia – egyre több rövid, képes poszt jön velem szembe, melyekben a nem kimondását, a határhúzás fontosságát hangsúlyozzák. Ez egyrészről nagyon szuper és egy fontos témát hoz be a közbeszédbe, melyről fontos beszélni. Másrészről, viszont sokszor nem figyelmeztetnek ezek a posztok arra, hogy könnyű átesni a ló túloldalára. Ahogyan Jim Carrey karaktere az „Igenember” c. filmben mindenre igent mond – és egyáltalán nem tartja saját határait – ha az ember mindenre (vagy túl sok mindenre) nemet mond és túlzottan felértékelődik a határainak a védelme, az sem célravezető. A lényeg, mint oly sok témakörben – az egyén számára megfelelő egyensúly megtalálása és kialakítása.

Kezdjük először a határok megtartásával: az ember talán nem is gondolkozik ezen, de sokszor nagyon is nehéz nemet mondani, hiába szeretne az ember. Ennek rengeteg oka lehet. A teljesség igénye nélkül: az ember félhet mások elvárásaitól, mások megbántásától, vagy pedig valamiféle konfliktus előidézésétől. Ha az ember nemet mond, azzal meghúzza a határait. De nem mindegy egyrészt, hogy hogyan mondja ezt, mennyire asszertíven, hogy a másik mennyire fogadja el ezeket a határokat és hogy ezek a határok hol vannak. A fent említett posztok többségének az üzenete könnyen a következőként csapódhat le: mondj nemet, tartsd a határaid – és minden jó, vagy legalábbis jobb lesz. Csak sajnos a határok kérdése nem ilyen egyszerű téma. Ugyanúgy ahogy a földrajzban is bonyolult és konfliktusos téma a határok kérdése (országhatárok, történelmi országhatárok, természeti képződmények által alkotott határok, uniós határok – melyek mind-mind sokszor nagyon különböző területeket jelölhetnek a térképeken) – a magánéletben sem egyszerű témakör.

Honnan is lehet ezeket a határokat felismerni?

A rövid válasz: sok önmonitorozás és önismeret. Amikor kérés érkezik felénk, érdemes megfigyelni magunkat. Első körben: milyen gondolataink vannak? Milyen belső vagy testi érzeteink vannak? Feszülnek az izmaink? Bestresszelünk? Nem érint különösebben minket a dolog?
Miután egy ideig figyeljük magunkat ilyen szituációkban és gyakorlattá válik a megfigyelés – érdemes ezekben a helyzetekben aktívabban jelen lenni és kérdéseket feltenni magunknak. Lehet, hogy évek óta mindig igent mondtunk ezekre a kérésekre – azonban valójában „van jobb dolgunk is”. Valóban szeretnénk a kérést teljesíteni, vagy inkább egy képet fenntartani magunkról és egy elvárásnak megfelelni? Kényelmetlen a dolog? Mi is az, amit szeretnénk az adott szituációban?
Figyelem! A válasz nem mindig egyértelmű. A világ nem fekete-fehér, hanem végtelenül komplex. Sok idő megtanulni saját apró belső jelzéseinkből, hogy pontosan merre is hajlunk.

Hogyan lehet a határokat asszertíven (vagy ha szükséges, más módon) kommunikálni?

Ha észrevesszük, hogy egy szituációban nemet szeretnénk mondani – hogyan is tehetjük ezt meg?

Tartsuk észben: nemet mondani nem önzőség – hanem a határaink meghúzása, önvédelem, a mentális egészségünk megőrzésének egy eszköze. Viszont sokan a határhúzást, az önvédelmet egyből támadásnak veszik – és rosszabb esetben vissza is támadnak. Fontos a megfogalmazás. Ha megindokoljuk például, miért mondunk nemet, az segíthet a másiknak is megérteni a helyzetet. Ugyanígy segíthet, ha alternatívát javaslunk, amely közelebb van a mi határainkhoz. „Bocsi, de nem segítek most szombaton költözködni, mert túrázni terveztem menni, viszont vasárnap meg tudom oldani, ha neked is jó úgy”. Néha azonban nincs idő magyarázkodni és alternatívákat javasolni. Van, amikor valaki annyira túlmegy a határainkon, hogy egy agresszív határhúzás az, ami véd minket. Például, ha szórakozóhelyen valaki túlzottan belelép a személyes terünkbe – elküldhetjük magyarázat nélkül. Ugyanígy, van olyan is, hogy az ember megpróbálja asszertív módon kommunikálni, de a másik nem érti meg. Például, ha többször is indokolta az ember, hogy nem szeretne vagy nem áll módjában segíteni, ugyanúgy lehet kicsit erélyesebb határhúzásra váltani. „Nem – és kész, téma lezárva”. Persze egy ideális világban a másik fél jobban érzékeli a határainkat, de sajnos van, amikor „nem értenek a szép szóból”. Persze nem mindegy az sem, hogy a „szép szó” valódi asszertív kommunikáció, vagy például passzív utalgatás, ami elmegy a másik füle mellett.

Elkerülhető-e a konfliktus?

Minél jobban fogalmazunk, annál kevesebb az esély a visszatámadásra. De személy és szituáció függvényében lehet, hogy veszekedés és/vagy sértődés lesz a határhúzás eredménye. Azonban tartsuk észben: a konfliktus nem a nem kimondásával teremtődik meg. A konfliktus a nem kimondása előtt is ott volt már. Hiszen a határok átfedésben vannak. A nem kimondásával az egyetlen dolog, ami változik, hogy a konfliktust „bentről” kivisszük a külvilágba. Ha nemet mondunk, mással lesz konfliktusunk. De ha nem mondunk nemet, magunkkal leszünk konfliktusban.

Hogyan ne essünk át a ló túloldalára? Mikor mondjunk igent?

A határok húzása, mint látjuk – fontos dolog. Azonban érdemes figyelni a mértékre. Ha túl agresszíven tartjuk a határainkat, könnyen eltaszíthatunk másokat magunk körül. Illetve, ide tartozik a szituációhoz még egy fontos dolog: a fejlődés a komfortzónán kívül történik. Ha mindig a komfortzónánkon belül maradunk és mindent, ami számunkra kényelmetlen, elutasítunk, azzal nem magunkat védjük. Az társas kapcsolataink kárára – és végső soron önmagunk kárára is válik. Bár a határok fontosak – az ember mégiscsak társas lény, ahol fontos mások – különösen a számunkra fontos emberek érzéseinek, kéréseinek figyelembevétele. Amire érdemes figyelni, hogy ha már egy ideje monitorozzuk magunkat és megtanulunk nemet mondani, hogy ne engedjük el ezt a monitorozást. Vizsgáljuk tovább magunkat! Mondunk-e elégszer igent is? Figyelembe vesszük a másikat is?

Természetesen lesznek olyan helyzetek, időszakok, hogy vagy a nem vagy az igen előtérbe kerül és annak következményei is – ez pedig rendben is van, amíg a mérleg vissza-vissza billen egyensúlyi állapotába. Tehát, amit szem előtt érdemes tartani, az a hosszútávú egyensúly – a film végére Jim Carrey karaktere is megtanulja, hogy bármelyik oldalra is dől huzamosabb ideig a mérleg, az az egyén kárára válik.

Ha írásom alapján úgy látja, jól tudnánk együtt működni – keressen bizalommal – és segítem Önt az egyensúly megteremtésében.

Csizovszky Ferenc
2025.01.16