Miért fontos az önértékelés? I. rész

 A középkor beköszöntével azonban az ilyen jellegű elmélkedések a kereszténység térhódításával háttérbe szorultak Európa területén. Végül az 1800-as évek vége felé került az Ego ismételten középpontba, amikor a pszichológia is, mint önálló tudomány, létjogosultságot szerzett (Johnson, 2008).

Az önbecsülés, önértékelés fogalmakat gyakran az önbizalom és magabiztosság szinonimájaként használjuk, pedig az önbecsülés saját magunk pozitív elfogadását és önmagunk iránti tiszteletet foglalja magába (Johnson, 2008). Az önértékelés mutatja meg, hogy milyen minőségű az önmagunkhoz fűződő érzelmi viszonyulásunk, hogyan értékeljük önmagunkat és énképünket, valamint mennyire tartjuk magunkat értékesnek (Rosenberg, 1965). Mindez evolúciós szempontból azon oknál fogva jöhetett létre, hogy az egyén csoporthoz való tartozását és egyben biztonságát biztosítsa (Leary, et al. 1995).

Leary és munkatársainak elmélete szerint az önértékelés egy olyan pszichológiai rendszer eleme, amely azt figyeli, hogy mások mennyire fogadnak el minket, ezáltal egyfajta szociális-kapcsolati jelzőrendszer, amely a visszautasítástól és a kirekesztettségtől való védelmet adja.
A szociométer-elmélet azt mondja, hogy az ember csoporthoz való tartozása alapvető szükséglet, mivel az egyén összetartozása a csoporttal megnövelte a túlélési esélyeit. Mindezek tekintetében az önértékelés motiváló tényező, hiszen a kapcsolati minőségre és ezáltal az esetleges szociális fenyegetettségre hívja fel a figyelmet (Baumeister, Leary, 1995).

Egy másik feltevés szerint az önértékelés alapvető funkciója a szorongással szembeni védelem, amely szorongás abból ered, hogy tisztában vagyunk saját halálunk elkerülhetetlenségével (Greenberg, et al., 1986). Amennyiben önértékelésünk magas és biztos alapokon áll, akkor a halállal kapcsolatos szorongásunk csökken, míg ha önértékelésünk alacsony vagy meginog, akkor a szorongásérzet csökkentéséhez védekező mechanizmusok beindítására van szükség. Ezáltal motiváltak vagyunk arra, hogy önbecsülésünket és önértékelésünket fenntartsuk (Goldenberg, et al., 2000).

Heatherton és Wyland (2003) szerint szociális fenyegetettség esetén az önértékelés nem csak jelez, hanem motiválja is a viselkedést, amelyre különböző megküzdési stratégiákat vonultatunk fel aszerint, hogy alacsony vagy magas önértékeléssel bírunk. Amennyiben önértékelésünk alacsony és valamilyen negatív külső hatás ér minket, úgy aszerint módosítjuk viselkedésünket, hogy magatartásunk megfeleljen a külső kívánalmaknak, amely szimpátia kialakulásához vezet. Ezzel szemben egy magas önértékeléssel rendelkező személy a negatív behatás forrásának támadásával vagy lefelé hasonlítással („Rossz jegyet kaptam az iskolában, de a Péter még rosszabb jegyet kapott, ő megbukott. De én legalább átmentem!”) nyeri vissza önértékelését (Heatherton, Vohs, 2000).

Pakai-Szűcs Réka