Miért fáj szakítani?

Egy párkapcsolati törés ezer okból bekövetkezhet, de azért általánosságban el lehet mondani, hogy komoly fájdalommal jár, még akkor is, ha a párkapcsolat nem volt felhőtlen. Még ha számítunk is rá, hogy hosszú ideig borzalmas lesz utána, a valóság gyakran minden várakozást felülmúl. Itt jegyezném meg, hogy ha a különválás gondolata egy krízis során (hirtelen) merül fel, például egy megcsalás apropóján, akkor érdemes várni döntések meghozatalával. Ez egyaránt vonatkozik a különválásra és az együtt maradásra is. Ez általánosságban is, minden krízishelyzetre vonatkozóan a legalapvetőbb tanács, azaz, hogy nagy lélegzetvételű, hosszú távú döntést ne hozzunk, mivel ilyenkor „nem vagyunk önmagunk”. Agyunk vészhelyzeti működésmódra vált, hátrébb szorítva a tudatosságot, menekülésre vagy harcra buzdít.

1. Ha elválunk, szakítunk, azzal hatással vagyunk legközelebbi barátaink, rokonaink párkapcsolatára is. Közel kétszeresére növekszik annak az esélye, hogy rövid időn belül közeli hozzátartozóink követik példánkat. A szakítás tehát enyhén ragályos. Az is növeli a hajlandóságot, ha elég sok elvált párról tudunk, akik lehetnek ismerősök is akár, de gondolhatunk a bulvárlapok híreire is.
2. Általánosságban elmondható, hogy az (amerikai, európai) fiatal férfiak érzelmileg jobban megszenvedik a szakítást, mint a nők, bár természetesen kevésbé mutatják ki. Ennek oka az, hogy számukra a párkapcsolatuk az intimitás fő forrása, míg a nők inkább képesek bizalmi viszonyt ápolni családtagokkal, barátnőkkel is. Egy férfi érzelmi életére, mentális egészségére erősebben hat a párkapcsolat minősége, mint a nőkére. Ugyanakkor egy nő számára a párkapcsolatban levés ténye elsődlegesebb.
3. Nők inkább depressziósak lesznek, férfiak inkább fordulnak alkoholhoz, drogokhoz egy szakítást követően. Ez utóbbi tudattalan másolása idegélettani folyamatoknak: az elvesztett szerető látványa ugyanazokat a motivációért és jutalmazásért felelős agyterületeket aktiválja, mint az addiktív szerek. Ide sorolhatjuk a csokit, cigarettát is. Ha fontos számunkra a siker, ne ilyenkor próbáljunk leszokni.
4. Egy szakítás valóságos összeomlás. A pszichológia ezt identitáskrízisnek fogalmazza, és azt mondja, hogy a szenvedés jelentős részben emiatt következik be. Részben újra kell alkotnunk önmagunkat, válaszokat kell keresnünk olyan kérdésekre, hogy kik vagyunk, kit szeretünk, kivel vagyunk jóban, kivel, miről beszélhetünk. Megszűnt a közös baráti kör, megszűntünk „A Marciék”-nak lenni. Ki kell találnunk, mit szeretünk csinálni, mi érdekel minket most, hogy már nincsenek közös hobbik, elfoglaltságok, szokások. Már nem nézzük szerdánként a sorozatunkat együtt, ami szent, tehát mindenképp. Nincsen már a hely, ahol mindig találkozunk, a közös főzések, telefonbeszélgetések megnyugtató forgatókönyve. Egy hatalmas lyuk tátong a másik helyén, ami egyrészt kongón, lehangolóan üres és eseménytelen, másrészt méretéből adódóan reménytelennek tűnik a feltöltése.

Követéses vizsgálatok igazolják, hogy a szakítást, szétválást követő időszak normál esetben elhúzódhat akár négy évig is. Nem igaz, hogy ha elviselhetetlen hiányt érzünk, ha még egy év elteltével is komoly érzelmi megingást tapasztalunk, alkalmanként fátyolos tekintettel nosztalgiázunk akkor az annak a jele, hogy rossz döntést hoztunk. Annak sem persze, hogy jót, de gondolhatunk arra, hogy a döntést meghozó, korábbi önmagunk benne élt a helyzetben, szakértője volt életének, és nem látta azt kevésbé tisztán, mint mi, jelenleg.