Megfelelés vagy jelenlét?

Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben a félelem szó töve, a fél. 

Egyszer még az iskolaidőkben kaptam egy barátnőmtől egy ajándékkártyát, amin a következő, igencsak elgondolkodtató mondat hangzott el: 

 ”Félelemben élni annyi, mint félig élni.”

Mennyire igaz ez, nem?

Akkor is, amikor épp megfelelni próbálunk, abban is ott a fele, tehát a fél, tehát az a tény, hogy ez nem egész.

A megfelelés az önfeladás alapköve. Amikor másokért élünk, elfelejtünk önmagunkért élni. A megfelelés közben az ember kiradírozódik, megszűnik létezni és elkezdi elveszteni a valódi identitását.

Egyik legmélyebb motivációnk az életben, hogy a környezetünk szeressen minket. Azt szeretnénk, hogy mindenki szeressen. Érzékenyek vagyunk erre a kérdésre, fáj nekünk, a kétsége is annak, hogy valaki nem szeret. Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, ez egy végtelenül mély motiváció bennünk, amellyel az elménk próbál megvédeni minket a fájdalomtól, csalódástól. Lényegében egyfajta énvédő mechanizmusként működik, amellyel igyekszünk megteremteni, hogy mindenki szeretettel forduljon felénk.

Milyen következményekkel jár ugyanakkor ez a meghozott áldozat?

-Elfelejtjük, hogy kik vagyunk valójában

-Kimerülés, kiégés

-Önbecsülés csökkenése

-Alá-fölé rendelt kapcsolatok alakulnak

-A környezet hosszászokik a kiszolgáláshoz

A megfelelés helyett van ugyanakkor egy gyönyörű lehetőségünk az életben és ez nem más, mint a jelenlét.

Amikor jelenlétből létezem, beszélek, cselekszem, akkor önmagam vagyok. Akkor nem pusztán arra fókuszálok, hogy a másik mit vár tőlem, hanem észreveszem azt is, hogy én mit érzek, nekem mi a szükségletem és én hogyan szeretném kifejezni magam az adott pillanatban. A jelenlét nem önzőség a klasszikus értelemben, bár bizonyos nézőpontból tűnhet annak, a valóságban azonban sokkal inkább önazonosság, mint önzőség. Miért lenne az önzőség, hogy nem nézem levegőnek saját magam, a szükségleteim, az érzéseim és vágyaim, hanem a külvilág felém támasztott igényei, elvárásai mellett saját magam is számítok?

Próbálj ki egy egyszerű dolgot, mikor észreveszed, hogy épp a megfelelés egy személy vagy szituáció fele legyűr téged, állj meg egy pillanatra, végy mély lélegzeteket és menj mélyebbre. Érezd, hogy a lényed ebből az összeszűkült érzésből kiterjed, kitágul, és ahogy ez történik, elkezdheted érezni, hogy az agyalást kezdik felváltani a mély lélegzetek és a befelé figyelés, kitágulás által egy másik állapot. Kezdesz megérkezni a jelenlétbe. És akkor ott megkérdezheted magadtól, hogy mit tennél most? Kövesd az érzéseidet, amelyek ebből az állapotból születnek, mert mindenki javára válnak.

Van persze, hogy a megfelelés felhagyásával aztán elvesztíünk dolgokat. Elveszítünk kapsolatokat, munkahelyet, a másik kedvességét stb., itt kell erősnek és bátornak lennünk, hogy csak azokat a dolgokat őrizzük meg az életünkben, melyek valóban emelnek, támogatnak minket. Gyakran a megfelelés letételével elmúlnak dolgok az életünkből, amiket engednünk kell, hogy támogató dolgok lépjenek a helyükre.