Lehetsz elég jó anya – avagy a tökéletesség hajszolásának csapdája és feloldása

Anyák, anyaság, anya-gyerek kapcsolat, anyai szeretet, anyatükör, anyaseb. A kultúránk, a média, kollektív tudatunk tele van az anyákkal és az anyasággal kapcsolatos elképzelésekkel, mesékkel, ideálokkal, hiedelmekkel, elvárásokkal, intelmekkel. Maga az “ANYA” szó is már a kimondásával hozza ezt a fajta, érzelmekkel teli gondolati kört. Aki csak ma él, van valami kapcsolata az anyasággal, akár a saját édesanyjára gondolva, saját anyaságának megélésével vagy éppen az anya és az anyai szerep hiányának megtapasztalásával kapcsolatban. Mégis felmerülhet a kérdés, ki az, aki anyának számít? Elsőre intuitívnek tűnik a kérdés, mégis messzire vihet. Gondolhatjuk, hogy anya az, akinek gyereke van. Azonban szükséges-e hozzá, hogy ő szülje meg a gyerekét? Mindenki anya-e, aki világra szült valakit? Jelen cikknek nem célja ezen kérdések megválaszolása (vagy éppen feltevése), de izgalmas gondolati kísérlet lehet, ha megpróbáljuk megvizsgálni saját hozzáállásunkat az anyasághoz, érdekes dolgokat fedezhetünk fel a saját belső világunkkal kapcsolatban.

A tökéletesség hajszolása

Ha belegondolunk, az anyasággal és anyákkal kapcsolatban egyből jöhet gondolatként egyfajta értékítélet megfogalmazása: hogy vannak „jó” és vannak „rossz” anyák. Mégis mitől lesz valaki jó anya? A nyugati társadalmakra jellemző, hogy nagyon nagy elvárásokat fogalmaznak meg az anyasággal (és szülőséggel!) kapcsolatban, hiszen ez egy idealizált szerepkör. Ezek az elvárások származhatnak egyrészt külső térből (média, társadalom, közvetlen környezetünk), másrészt pedig lehetnek belső elvárások, amiket saját magunkkal szemben támasztunk. A szülőség minden területén maradéktalanul meg kell felelni, hiszen, ha nem így történik, akkor annak maradandó következményei lehetnek a szeretett gyermek egész életére. Érezhetjük a súlyát, a tökéletesség iránti vágyat. Az anyaság, anyává válás egy önmagában transzformatív, azaz átalakító élmény, úgynevezett identitásváltó állapot. Onnantól, hogy anyának érezzük magunkat, ez az identitásunk, énképünk részévé válik, része lesz annak, hogy hogyan gondolkodunk magunkról. És ha úgy érezzük, hogy az anyasággal kapcsolatos külső-belső elvárásoknak nem felelünk meg maradéktalanul, akkor nemcsak mint anya bukunk el, hanem mint ember, mint személy is. Gondolhatjuk, hogy muszáj tökéletesnek lenni, maradéktalanul megfelelni, máskülönben elbuktunk, hisz nagy a tét; a szeretett gyermek boldogsága. Ezzel a hozzáállással a gyermek és a család jóléte és igényei az anya jóléte és igényei fölé helyeződnek. Ezt a gondolatiságot egyes kutatók „intenzív anyaságnak” nevezték el, vagyis az anyaság mint központi életcél jelenik meg. Eszerint az anyák a fő (és gyakorlatilag egyetlen) felelősei a gyermek gondozásának, és magukat teljes egészében ennek a feladatnak szentelik a személyüket háttérbe szorítva. Ez pedig egy hatalmas teher, amitől gyakran érezhetjük úgy, hogy az életünk más területein sem tudunk megfelelni, és semelyik elvárásból sem engedhetünk.

Ez érződhet csapdának. A tökéletesség hajszolásában megjelenik érzelemként a bűntudat, a szégyen, mikor szembesülünk azzal, hogy sosem leszünk azok az ideális szülők, akik vágyunk lenni. A szülőkön a tökéletesség terhe egyenesen a szülői kiégés fele vezet, aminek következtében tapasztalhatjuk, hogy még kevesebb türelmünk, erőnk és energiánk van a családi színtéren való megfeleléshez, nőhet az érzett stressz, a szorongás, csökken a mentális jóllét. 

Hogyan lehet akkor ezt feloldani? Hisz lehet, hogy akár saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen egy elhanyagoló, tekintélyelvű vagy akár bántalmazó szülővel felnőni. Az elvárás magunk felé, hogy nem ilyenek akarunk lenni, hogy szeretnénk mindent megadni gyermekünknek és minden szülői területen megfelelni, normális és TERMÉSZETES. A gond nem ezzel a vággyal van, A probléma ott kezdődik, mikor túlzottan nagy elvárást támasztunk magunk felé, mikor a tökéletességet hajszoljuk. El kell fogadnunk, hogy tökéletes szülő nem létezik, hiszen erre senki sem képes. Emberileg lehetetlen még akkor is, ha feláldozzuk más szerepeinket, és a saját jóllétünket. Még ekkor is érezhetjük azt, hogy nem elég, amire képesek vagyunk, mi magunk nem vagyunk elegek. Az eddigiek alapján talán már elkezdhettük megérezni, hogy a tökéletesség nem járható út, úgyis mondhatjuk, hogy a tökéletesség egy magunk felé támasztott irreális elvárás. 

Az elég jó anya, elég jó szülő

Lehetünk azonban elegek, elég jók. Ugyanis mire van szüksége a gyermeknek? Biztonságra, stabilitásra és egy jelen lévő, szerető szülőre. Az „elég-jó anya” és „elég-jó szülő” koncepciója pont ezt foglalja magába. Vannak bizonyos dolgok, amiket tudunk kontrollálni, és vannak olyanok, amiket nem. Ugyanígy van a szülőséggel, nem tudunk mindent kontrollálni, ami a gyermekünk életében történik. A nehézségek, fájdalmas élmények, traumák sajnos elkerülhetetlenek, nem tudjuk megóvni a gyerekeket sem mindentől, akármennyire igyekszünk. Amit tehetünk, az az őszinte jelenlét biztosítása saját érzéseinkkel, gondolatainkkal, és a gyermekünk megismerése iránti vágy. Nem cél a tökéletesség, a gyerekeknek sem tökéletes szülőre van szüksége, hanem elég jóra. 

Szeretnék egy példát hozni szemléltetés végett. Sok anyában van saját magával kapcsolatban egy elvárás, hogy újszülött gyermekét képesnek kell lennie szoptatni. A szoptatás azonban sokaknál jelenthet kihívást, akár a tej mennyisége vagy bármi más nehézség miatt. Mégis rengeteg szoptatni kívánó anyában ekkor is ott van maga felé az elvárás, hogy csak akkor lehet jó anya, ha képes erre, nehezen engedi el a szoptatás iránti vágyat és elvárást, ami rengeteg stresszt, bűntudatot, szorongást és frusztrációt okoz, mikor nem sikerül. A szoptatás pozitív hatásai vitathatatlanok, mégse felejtsük el, hogy sokkal fontosabb az, hogy a gyermek táplálása megtörténjen, mint ennek a táplálásnak a módja. Ha a szoptatás valami okból kifolyólag nem sikerül, akkor is lehet tökéletesen egészséges, boldog és kiegyensúlyozott a gyermek. Mi magunk pedig nem leszünk kevesebbek vagy kevésbé jó anyák. Akár magunkban átkeretezve felfoghatjuk úgy is, hogy a szoptatás nehézsége lehetővé teszi azt, hogy a csecsemő táplálásában az apa is jobban részt vegyen, hisz így nincs teljesen az anya testéhez kötve. 

Vagyis nincs szükség arra, hogy tökéletesek legyünk, elegendő, ha elég jók vagyunk. Ha ki vagyunk békülve magunkkal, önazonosan tudunk jelen lenni, ha szeretjük gyermekünket és megadjuk neki a szükséges biztonságot és teret a növekedéshez, akkor elég jó anyák, elég jó szülők vagyunk. A gyereknevelés egy rettentően nehéz feladat, nem érdemes még magunk felé támasztott irreális elvárásokkal is megkeseríteni az életünket. Ha azt érezzük magunkon, hogy állandóan fáradtak vagyunk, kevés a türelmünk, sokszor vagyunk feszültek és ingerültek a gyerekeinkkel kapcsolatban, akkor érdemes egyet hátra lépni és reflektálni, mi lehet a háttérben. Emlékezzünk arra is, hogy a gyermekek érzelmi fejlődése szempontjából nem az a lényeg, hogy sose találkozzanak negatív élményekkel, hanem hogy ezeket az élményeiket egy megfelelően nyitott, biztonságos és ítélkezésmentes térben fel tudják dolgozni. Főleg, amikor már nagyobbak, a gyerekek felé való nyitottságra és kommunikációra való hajlandóság többet jelent az idealizált, tökéletes szülői viselkedés vágyálmánál. Többet jelent a makulátlan háztartásnál, mindig hibátlan leckénél, mindig a legújabb gyereknevelési trend tartásánál. Valamint ne felejtsük el, hogy két ember kell egy gyermek megszületéséhez, ugyanígy a felneveléséhez is. Ideális esetben a gyerekekkel kapcsolatos teendők megoszlanak a két szülő között, ha mind a ketten dolgoznak, akkor közel egyenlő mértékben. A gyereknevelés túl nagy feladat ahhoz, hogy egy ember vállán nyugodjon. De amennyiben az egyik szülő kiesik, nem tud vagy nem akar részt vállalni a nevelésből, az ebben egyedül maradt szülő számára is fontos, hogy empátiával forduljon magához, hisz így is elég nagy terhet cipel.

Végezetül szeretnék pár inspiráló ötletet adni, hogyan tudunk magunkon segíteni, ha úgy érezzük, hogy vannak területek, ahol fejlődnünk kell. Ez lehet, hogy a saját magunkkal való kapcsolatot takarja, vagy akár határhúzásban szeretnénk erősödni, esetleg érezzük, hogy a szülővé válás hatására több automatikus sémánk aktiválódott, ami nem kívánt viselkedést hoz magával. Vagy a stressz- és szorongáskezelésben szeretnénk jobbak lenni, vagy a magunk felé támasztott, sokszor irreális elvárások rengetegében szeretnénk jobban eligazodni és megérezni azt, hogy mi az igazán fontos számunkra. 

Először is az anyasággal, szülőséggel kapcsolatos sokszor pozitív, sokszor negatív élményeink más szülőkkel való megosztása során közösségi érzést élhetünk át, aminek hatására érezhetjük kevésbé egyedül magunkat. Sajnos több kutatás rávilágított, hogy a szülők sokszor hajlamosak egyedül és elszigetelve érezni magukat, azt a hiedelmet erősítve magukban, hogy az adott problémával csak ők küzdenek. Akár párunkban, szülőbarátainkban vagy személyes és online szülőcsoportokban, ebben a témában íródott ismeretterjesztő könyvekben is lelhetünk támogatásra.

Ha pedig úgy érezzük, hogy ennél többre van szükségünk, vagy szeretnénk jobban megismerni a mélyebb dinamikákat, amik a háttérben dolgoznak bennünk egy-egy elvárásnak való megfelelési vággyal kapcsolatban, vagy szeretnénk felderíteni saját szülői szerepünkkel összefüggő kérdéseinket és válaszainkat, esetleg a terhekkel és ezáltal a stresszel és szorongással szeretnénk jobb eszközökkel megküzdeni, akkor érdemes lehet egy mentálhigiénés szakember, pszichológus vagy nevelési tanácsadó felkeresése is.

Felhasznált irodalom:

BARLOW, K. (2004). Critiquing the “Good Enough” Mother: A Perspective Based on the Murik of Papua New Guinea. Ethos, 32(4), 514–537. doi:10.1525/eth.2004.32.4.514

Pedersen, S. (2016). The good, the bad and the “good enough” mother on the UK parenting forum Mumsnet. Women’s Studies International Forum, 59, 32–38. doi:10.1016/j.wsif.2016.09.004

Henderson, A., Harmon, S., & Newman, H. (2015). The Price Mothers Pay, Even When They Are Not Buying It: Mental Health Consequences of Idealized Motherhood. Sex Roles, 74(11-12), 512–526. doi:10.1007/s11199-015-0534-5 

Görgőy, R. (2011). Gondtalanul mosolygó boldog anyukák–avagy kisgyermekes édesanyák vallomásai problémáikról, feszültségeikről, lelki egészségükről. Acta Sociologica–Pécsi Szociológiai Szemle, 4(1).

Meeussen, L., & Van Laar, C. (2018). Feeling Pressure to Be a Perfect Mother Relates to Parental Burnout and Career Ambitions. Frontiers in Psychology, 9. doi:10.3389/fpsyg.2018.02113