Kiút hiánymotivált gondolataink börtönéből

A mai ember talán egyik legközpontibb lelki problémája: nehezen tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy az élet többet tartogat annál, mint amit a mindennapokban kapunk tőle. Mindenből többre vágyunk, mint ami körbevesz minket életünkben.

Valójában minél többet akarunk, annál kevesebbünk lesz - annak ellenére, hogy igyekszünk feltölteni életünket élményekkel, tárgyakkal, emberi kapcsolatokkal, megbecsültséggel, anyagi javakkal. De vajon, miért van ez a fordított logika?

Ha figyelmünk kizárólagosan azokra az elemekre irányul, amiket boldogságunk feltételeként határozunk meg, akkor szinte úgy teszünk, mintha egy futógépen rohannánk egy körkörös futószalagon, egyfajta végtelen működésbe ragadva. Kiépülhet egy olyan (akár nem tudatos) hiedelem, „ha nem kapok meg egy következő, rövid időn belül beérkező jutalmazó ingert, hiányérzetem lesz”. Egy inkább hiánymotivált, gyors jutalomérzetekből töltekező mindennapi működés kialakíthat borúsabb hangulati érzésvilágot, ahol az elégedetlenség, kisebbrendűségi érzés, féltékenység, irigység érzései dominálhatnak.

Önmagában a boldogság, mint vágyott, állandósult állapot nem létezik, inkább beszélhetünk boldog pillanatokról, illetve szubjektíven megélt elégedettségérzetről. Érdemes tudatosítani és végiggondolni mindazokat a dolgokat, amik már megvannak és körbevesznek nap mint nap, hogyan okoznak apró örömöt. A hosszabb távon is jutalmazó erővel bíró elemek beépítése segítheti az élettel való elégedettségérzés növelését, ilyen lehet egy nagyobb cél kitűzése, amiért a mindennapokban eltérő gyakorisággal (különböző mértékű erőbefektetéssel) tesz az ember, vagy proszociális, közösségi tevékenységek gyakorlása is.