Kifogások és irigység, avagy a nincs rá időm pszichológiája

Nincs időm, nincs pénzem, nincs energiám, nem illik hozzám, nem vagyok rá képes, annyira sok egyéb feladatom van stb, stb….

Hangzik a válasz hangosan vagy éppen szép csendben magadban, ha azt kérdezed magadtól, hogy miért nem haladtál a célod felé?

A legtöbb embernél mindennapos az, hogy kitűz maga elé egy célt, majd kifogásokra hivatkozva elodázza, hogy sajnos, sajnos nem tudja teljesíteni, pedig ő nagyon akarta volna. Ilyenkor minden egyes alkalommal igyekszik ezt valamilyen formában, objektívan is elfogadható indokokkal alátámasztani másoknak és magának egyaránt. Ezzel fenntartva a magáról alkotott önképet. „Hisz én magam szorgos vagyok, de a külső körülmények sajnos nem teszik lehetővé.” Ennek hátterében az énvédő torzítás áll. Ez azt jelenti, hogy a sikereinkért lelkesen vállaljuk a felelősséget és saját magunk kemény munkájának eredményének érezzük a pozitívumokat, míg, ha valami rossz történik velünk, akkor azt igyekszünk távolítani magunktól és külső felelősöket keresni. Még érdekesebb az alapvető attribúciós hiba jelensége: hogyha valaki mással történik valami rossz, akkor előszeretettel tesszük felelőssé saját maga szerencsétlenségéért, míg, ha sikere van a másiknak, akkor külső tényezőket keresünk, vagyis ő egy mázlis fenegyerek és szerencséje volt. Gyakorlati példa ezekre:

Én kapok fizuemelést: igazán megdolgoztam érte

Én kapok megrovást: a főnökömnek semmi sem elég

Más kap fizuemelést: a főnök kis kedvence, pedig nem is dolgozik rendesen

Más megrovást: mindig lustálkodik, nem dolgozik lelkiismeretesen

Ezek az elméletek kapcsolódnak ahhoz, hogy az emberek úgy vannak beállítva, hogy mélyen legbelül hisznek az igazságos világban: az emberek azt kapják, amiért megdolgoztak.

Ezen jelenségek hátterében az irigység is felmerülhet okként, ha ő ezzel az erőfeszítéssel sikert ért el, én miért nem? Ezt persze nehéz lenne bevallanunk már csak magunknak is, így inkább külső tényezőkkel magyarázzuk a saját kudarcunkat. Az irigység érzése mindenkiben ott lappang, hiszen evolúciós létjogosultsággal rendelkezik, versengésre motivál, hogy többet, jobbat, szebbet érjünk el általa, mint a másik, így részben az irigység hajtja az emberiség mókuskerekét előre, ami akár még pozitívnak is mondható, hiszen az emberiség folyamatosan fejlődik, halad előre. Azonban az irigységnek vannak hátulütői is. Az irigység érzése akkor kap erőre, ha társas összehasonlítást végzünk, mérlegre állítjuk, hogy én és a másik miben hol tart, mennyije van, mennyire sikeres. Ha azt hozzuk ki a tudattalan röpmatek eredményeként, hogy az én sajnos alul marad a másikkal szemben egy, kettő vagy több téren, akkor a következő kérdés az, hogy a keletkező irigység milyen hatásokat vált ki az emberből? Van, akit ez motivál és versengésre, illetve fejlődésre sarkallja. Másokat, és sajnos sokakat, a vereség negatív hangulatba hoz és ahelyett, hogy a lehetőséget látnák a helyzetben, hogy hova lehet fejlődni, önsajnálatba kezdenek, kifogásokat gyártanak, hogy miért nem tartanak ott. A vereség szorongást és depressziót generálhat, amelyet némileg enyhíthet, ha találunk rá egy jól hangzó és racionálisnak tűnő érvet, hogy miért nem az „én” a nyertes.

A kifogások tehát énvédő mechanizmusként szolgálnak és segítenek fenntartani az önbecsülésünket és az önképünket. Viszont a kifogások gátként is működnek abban, hogy elérjük a bennünk rejlő maximális potenciált. Felmentést adunk magunknak a kemény munka alól, ami azért is előnyös, mert ezzel kíméljük magunkat egy lehetséges következő kudarctól. Hiszen, ha tényleg nekilátnánk és beleadnánk apait anyait, és úgy is alul maradnánk vagy úgy sem sikerülne megvalósítani a célunkat, akkor azzal kellene szembesülni, hogy nem vagyunk rá képesek. Ha kifogásokkal elodázzuk a célt, akkor egy lehetséges kudarctól is megkíméljük magunkat. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy nincs rá időm, nem teszik lehetővé az anyagi körülményeim, nem marad már rá energiám, minthogy nekilássunk a kemény munkának és vállaljuk a kockázatot, hogy esetleg nem sikerül. A hiba a képletben az, hogyha meg sem próbáljuk, akkor nincs lehetőség a sikerre sem, megragadunk egy alacsonyabb szinten és a célok csak kínzó álmok maradnak.

Ha legközelebb kifogáson kapod magad, gondold végig, hogy mégis mi az oka a kifogás keresésnek? Fontos számodra az a cél, amivel kapcsolatban kifogást keresel vagy sem? Ha nem, akkor engedd el, csak egy felesleges szorongásforrás, helyette fókuszálj a számodra fontos dolgokra. Ha fontos a cél, akkor vizsgáld meg, hogy kinek fontos a cél? Neked vagy másnak? Olyan célokért érdemes teljes erőbedobással dolgozni, ami Neked személy szerint fontos. Amennyiben egy ilyen célt halogatsz, akkor pedig érdemes egy kis önvizsgálatot és elemzést végezni. Mi miatt nem tudok belevágni? Tételesen keresd meg az akadályokat, s mindegyikre egyesével meg kell keresni a megoldást. Állítsd a feladatokat, teendőket prioritási és sürgősségi sorrendbe. Egyet mindvégig tarts szem előtt: a számodra fontos céloknál a kifogások helyett a megoldási lehetőségek kerüljenek a fókuszba.

Végül, fontos, hogy ne féljünk a kudarctól, a siker egy tanulási folyamat eredménye, aminek természetes eleme a kudarc. Ezekből tanulva haladj tovább az utadon.

Összefoglalva ne kifogást keress, hanem megoldást, ne álmokat kergess, hanem valósítsd meg a céljaidat!

Felhasznált irodalom:

Arató, J., & Rózsa, S. (2022). Kell-e foglalkozni az irigységgel? A diszpozicionális irigység pszichológiai jelentősége. PSYCHOLOGIA HUNGARICA CAROLIENSIS, 10(3), 57-75.

Almási, K. (2018). Irigység, kibeszélés, rosszindulat: értsük Meg, hogy NE gyengítsen! Kulcslyuk Kiadó Kft.