Kiégés – könnyű visszacsúszni, újrakezdeni!

A kiégés mára már közismert fogalomnak számít, és bár nem tekintjük betegségnek, nevesítve lett ahelyett a hosszabb kifejezés helyett, hogy „munkavégzéssel kapcsolatos egyéb testi-lelki gondok”. (BNO-10)

Az is sokak számára ismert, hogy kiégni nem csak a nagy stresszel járó munkahelyeken lehetséges, vagy 40-50 feletti vezetőket érint, hanem a családi szerepünkben, párkapcsolatunkban is előfordulhat, vagy akár fiatalokat is elérhet.

Érdemes végig venni a szakaszokat, hogy megértsük a jelenséget, illetve, hogy tisztábban lássuk akár saját helyzetünket is. Hangsúlyozom azonban, hogy egy-egy jelenség szakaszolása mindig elsősorban annak leírását szolgálja, soha nem kőbe vésettek a szakaszok, sok egyedi út is lehetséges.

1. Sok helyzetben jellemző, hogy nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat, jól akarunk teljesíteni, megfelelően viselkedni, bizonyítani szeretnénk. A bizonyítási kényszer hatására sokat vállalunk, és nem csak azért mert el szeretnénk kápráztatni a munkaadónkat vagy a párunkat, hanem azért, mert nem mindig vagyunk tisztában a pontos elvárásokkal.
2. Ha nem kapjuk meg a megfelelő elismerést, pozitív visszajelzést vagy a tájékoztatást, hogy eddigi „teljesítményünk” rendben van, vagy éppen túlteljesítünk, egyre nagyobb erőfeszítéseket teszünk, hogy megfeleljünk.
3. Ez odáig fajulhat, hogy saját érdekeinket, igényeinket, szükségleteinket a háttérbe szorítjuk, elhanyagoljuk. Hányszor lehet hallani, hogy a „munka az első”, a „a gyerek az első”! Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiégés folyamatát nem csak a környezet gerjesztheti, hanem saját, a családunkból, neveltetésünkből hozott, megtanult belső parancsok, sémák is. És bár lehet, hogy tágabb kontextusban szemlélve ez jellemzőbben látszik a nőkre, a férfiak számára pont az lehet nehézség, hogy a klasszikus nevelés nekik azt tanítja, hogy érzelmi igényeik elé helyezzék akár a munkát, akár a családot. Erre a szakaszra amúgy is jellemző, hogy kevesebb lesz a mindennapokban az öröm, a humor, a könnyedség, csökken a szexuális vágy.
4. És ezt még lehet fokozni! Hiszen a túlterheltség és öröm hiány miatt, ilyenkor már gyakran jelez a testünk is, pl. fáradtság, kimerültség formájában vagy egyéb testi tünetekkel. És bár ilyenkor magunk is elkezdünk kicsit aggódni, mindent megteszünk, hogy ne kelljen szembesülni a helyzettel. Elfojtjuk személyes igényeinket és a konfliktusokat, illetve a testi tünetekre túlzásokkal reagálunk. Majd mi megoldjuk! Végig aludjuk a hétvégét vagy éppen végig sportoljuk, hogy bizonyítsuk, bírjuk még. Pedig az ésszerű beosztás itt hatékonyabb lenne.
5. Ezek után már annyira az adott terület veszi át az irányítást az életünkben, annyira csak arra fókuszálunk, hogy a korábbi értékrendünk megváltozik, felborul. Néhány vagy sok elem eltűnik belőle, mert egyszerűen nincs időnk, energiánk azzal is foglalkozni, vagy éppen – egy barát képében - felhívja a figyelmet arra, hogy nincs valami rendben. Ebben a szakaszban gyakran történik eltávolodás vagy akár szakítás korábbi barátokkal.
6. Ha még itt sem történik változás, akkor elindul a beszűkülés az adott területre. Minden, ami a munkán/ párkapcsolaton/ gyereken kívül esik elveszti érdekességét, sőt idegesítővé válik ha foglalkozni kell vele. Türelmetlenné, intoleránssá válunk, állandóan feszültek vagyunk, ha bárki valami másra is rá szeretne venni minket. Itt jellemző a probléma tagadása, pedig éppen az segítene, ha ez kimondásra kerülne.
7. De meddig lehet ezt így folytatni? Hiszen aki a kiégés útján halad, az is megtapasztalja, hogy az emberi kapcsolatok, örömforrások megritkulása nem jó. A visszahúzódás ugyan segíthet a „feladatra” koncentrálni, de az elmagányosodás érzésével is együtt jár. Nincsenek ingerek a külvilágból, elmaradnak a beszélgetések, eszmecserék, ezért bizonytalanság alakul ki, hiszen szükségünk van támpontokra. Ez egy jó pont lehet arra, hogy újra felépítsük a kapcsolatainkat, ha felismerjük a kiégést. 
8. De ez sem történhet meg mindig, hiszen minden jó szándék, segítő megnyilvánulás kritikaként hathat, csak akadályoz minket a „küldetésben”. Megváltozik a magatartás és viselkedés, jellemzőek a szélsőségek, mint például valamilyen szenvedély felé fordulás, hogy pótoljuk az örömöket. Jellemző, hogy ebben a szakaszban már nagyon alacsony a szeretet fogadásának képessége.
9. Deperszonalizáció során olyan, minta nem is lennénk kapcsolatban önmagunkkal. Csak ülünk egy megbeszélésen, vagy rutinszerűen végezzük az otthoni feladatokat, de mintha nem is mi lennénk, nincs benne öröm, még csak koncentráció sem.
10. Ez a belső üresség érzése már tartósan nem fenntartható anélkül, hogy lelki betegségbe ne fordulna át. Ebben a szakaszban jelenhetnek meg pánik rohanom, erős szorongások, akár fóbiák is.
11. A levertség, negatív érzelmi állapot ebben a szakaszban már nem hullámzik vagy szituációhoz kötődik, hanem állandósul, depresszióba fordul. Nehéz bármilyen aktivitásra rávenni magunkat.
12. Teljes kiégésről akkor beszélhetünk, ha a testi és a pszichés tünetek együtt járnak, egyszerre és tartósan jelentkeznek.

Ami miatt érdemes a kiégéssel időben foglalkozni az nem csak az, hogy megállítsuk a folyamatot, hanem az is, hogy ne lépjünk újra és újra rá erre az útra. Ez tudatosságot igényel. Hiszen, ha belegondolunk, nem is olyan nehéz egy időben „elkapott” kiégés után megnyugodni, fellélegezni, majd újult erővel, lelkesen belevetni magunkat az új munkába, a hétköznapokban és elkezdeni háttérbe szorítani a saját igényeinket.

Ezért alapvető a kiégés megelőzésében, hogy tisztában legyünk, elfogadjuk saját belső igényeinket, érzéseinket, meghúzzuk a határainkat, feltöltsük a belső erőforrás készleteinket, felismerjük a ránk jellemző mintázatokat, sémákat.

A kiégés elleni jó védőfaktorok a társas kapcsolatok és az átélhető kontroll a saját életünk felett. De maguk a munkavállalók is megelőzhetik a kiégést világos elvársokkal vagy akár belépők mellé mentor rendelésével. A pszichológus pedig támogathatja a segítő beszélgetés keretei között a tudatosabbá válást, vagy segíthet felismerni, ha már komolyabb segítségre van szükség.