Kapunyitási pánik 1. rész – Új élethelyzet, új célok és feladatok

 Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a beilleszkedés fázisa után, az egyetemista lét kifejezetten kényelmes és kellemes életforma. Az egyetemista valahol félúton van a serdülő és a felnőtt között, s ez a speciális helyzet nagyobb szabadsággal jár, mint serdülőkorában, ám kevesebb felelősséggel, mint később, a tényleges felnőtt élet során. Az egyetem végéhez közeledve, újra, teljesen új feladatokkal találkozunk. A szakdolgozat megírása, a diploma megszerzése egyben egy korszak végét is jelentik. Az egyén már ténylegesen és visszafordíthatatlanul belép a felnőtt világba: állást kell találnia, meg kell teremtenie az anyagi függetlenséget, szakmájában helyt kell állnia. Az egyetemi közeg elvárásaival már tisztában van, és most hirtelen minden megváltozik: a kötetlenséget és szabadságot felváltja a kötött munkarend, és a felelősségvállalás. Ez sokaknak óriási stresszt jelent, megtorpannak, és még évekig húzzák tanulmányaik befejezését, ugyanazt a diákmunkát végzik, csak, hogy ne kelljen a megszokott életükön változtatni. Ugyanakkor ezt a megtorpanást is nehezen kezelik, tanácstalanság, bizonytalanság és depresszió jellemzi őket. Ambivalens érzéseket tapasztalnak: az egyetemista szerepből már kinőttek, az egyetemen elérendő célokat egyre inkább tehernek érzik, míg korábban e célok elérését sikerként élték meg. Vágynak valami újra, új célok elérésére, de e célok megfogalmazásával is problémáik vannak. A felnőtt lét céljai inkább ijesztőek, mint vonzók. Fontos megemlíteni, hogy az egyetemisták többsége, ha át is éli eme kétségeket, mégis képes tanulmányai lezárására, és a munka világába való beilleszkedésre. Sokaknál azonban komoly krízist okoz ez a változás.

A kapunyitási pánik a húszas évek közepén, végén jelentkezik, azaz az élet első negyedének végén. (Innen az angol elnevezés: quarterlife crisis, a middlelife crisis, azaz életközépi válság mintájára).

A felnőtté válás rengeteg lehetőséget tartogat, melyek közül nehéz kiválasztani melyik út vezet a sikerhez. Felmerül az a kérdés is, van-e értelme annak, amivel foglalkoznak. Félnek a komolyabb döntésektől, hiszen ezek az egész későbbi életet befolyásolhatják. Jellemző lehet rájuk a döntésképtelenség, az önmagukkal való elégedetlenség, esetenként a depresszió.