Internetes társkeresés

„Nincs hol ismerkedni!” „A jó pasik már mind elkeltek!” „Csak a húszéveseké a világ?” - közhely közhely hátán. E mondatok gyakorisága mégis jól jelzi, milyen sok ember küzd hasonló gondokkal, és milyen szívesen hárítják el a személyes felelősségvállalást saját kudarcaikban.

Külső tényezők

Azok a kultúrák, amelyekben volt lehetőség a szabad párválasztásra, jól megszabott keretek között teremtettek lehetőséget arra, hogy a fiatalok megismerhessék egymást. Nem kell messzire menni, elég, ha a báli szezonra, vagy a paraszti kultúra farsangi időszakára gondolunk. A korábbi társadalmi berendezkedéshez képest, ma – kis túlzással élve – mindent szabad, és a párválasztást mindenki oldja meg, ahogy akarja. Tudunk-e ezzel a szabadsággal élni? Bizony nem könnyű. Annál is inkább, mivel a fogyasztói társadalom azonnali ösztönkielégítésre biztat. A szexuálisan érett, önálló egzisztenciát teremtő fiatal felnőttkort minden más életkor elé helyezi. Kétségtelen tehát, hogy a párválasztás nehézségeinek van egy olyan része, amely aktuális kulturális-társadalmi berendezkedésünkből fakad. Mégis azt látjuk, „az egyiknek sikerül, a másiknak nem”. Vagyis talán mégsem az agyunkat átmosó reklámok, a szórakozóhelyek egysíkúsága vagy a biológiai kor a magány kizárólagos okai.

Belső bizonytalanságok

Bár hihetetlenül kecsegtetők az internetes társkereső oldalak, mégis sok ember csalódottan beszél tapasztalatairól. Őket hallgatva azt gondolom, hogy aki önmagával, saját belső elakadásaival nincs tisztában, azon az internet sem fog segíteni. Miről is van szó? Rengeteg olyan jelenségről, amelyek bizony a világháló nélkül is részei az emberek életének. Alább nézzünk ezekből a gubancokból párat!

Ne cselezzük ki magunkat!

Ha regisztrálunk egy társkereső oldalon, azzal azt a benyomást keltjük, hogy nyitottak vagyunk egy új párkapcsolatra. Ez szerencsés esetben így is van, gyakran azonban még saját magunknak sem merjük bevallani, hogy bizony még nem tartunk itt. Számos ok miatt.

Például azért, mert még nem gyászoltuk el az előző szerelmünket.

Egy másik - önmagunk előtt is titkolt - ok lehet a félelem. Félelem a másik nemtől. Vagy attól, hogy ha valóban megtetszik valaki – ne adj’ Isten szerelmesek leszünk –, akkor ez az érzés fenekestül fel fogja forgatni az életünket: talán költöznünk vagy munkahelyet váltanunk is kell majd, érzelmileg kiszolgáltatottak lehetünk. Ez utóbbi néhány csalódás után egyáltalán nem hiányzik, gondoljuk.

Az is előfordul, hogy nem egy korábbi kapcsolat, hanem a szüleinktől való leválás problematikussága áll annak hátterében, hogy a szívünk legmélyén csukott ajtók csukva is maradnak. Hiába kopogtat rajtuk a szerelem. Meg sem halljuk.

Gyakran ilyen, vagy ehhez hasonló okok húzódnak meg a mélyben, miközben a felszínen sok csalódással tarkított aktív társkeresés zajlik.

Csakúgy, mint az élet többi részén, a reális önismeret itt is nélkülözhetetlen

Az érett párválasztást a kamaszkori társkereséstől legfőképpen az különbözteti meg, hogy egy fiatal felnőtt ember jó esetben túljutott az identitáskrízisen. Többé-kevésbé koherens képe van arról, ki is ő, milyen, mit akar a világban, milyen erősségei és gyengeségei vannak. Ennek a tudásnak a birtokában tud olyan társat választani, akivel remélhetőleg elég harmonikus és teherbíró lesz a kapcsolatuk ahhoz, hogy tervezni tudjanak egymással.

A társkeresés nem pizzarendelés

Vannak olyan pizzériák, ahol a kiválasztott pizzához még a lap alján be lehet ikszelni, hogy milyen extra feltéteket kérünk, és mi ne legyen rajta. Ehhez hasonlóan az internetes társkereső oldalakon is megadhatjuk, milyen „paraméterekkel” rendelkezzen a jelölt. Az jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk, mi az, amihez tudunk igazodni, azonban alapvetően nem lehet ilyen módon gondolkodni emberi kapcsolatokról. Ez egy zsákutca. A másik ember nem egy tulajdonságlista, amit végigpipálhatjuk, mi kell belőle és mi nem.

Mire jó az internet és mire nem?

Saját magunk becsapására kitűnő eszköz. Akár évekig is fenntarthatjuk azt az illúziót, hogy „keresünk”, miközben lelkünk egy másik része mindent megtesz azért, nehogy találjunk is valakit, mert akkor kénytelenek lennénk szembenézni azzal a kérdéssel: tudunk-e mit kezdeni a másikkal.

Arra is remek lehetőség, hogy „sorstársakat” találjunk, akikkel se vége, se hossza chat-elésbe kezdhetünk anélkül, hogy sikerülne magunkat és a „partnert” kirobbantani a monitor elől.

Végül az internet jó lehetőség olyan társkeresésre, amelynek párválasztás is van a végén.

Érdemes az online társkereső oldalakra úgy tekinteni, mint olyan eszközökre, amelyek viszonylag gyorsan el tudnak juttatni bennünket és az arra érdemesnek tartott jelöltet/ jelölteket egy személyes találkozásig.

Bimbó Melinda,

klinikai szakpszichológus

A cikk eredeti változata a Mentálhigiénés Csoport Pszichiátriai Szakrendelés és Gondozó honlapján jelent meg 2013-ban.