Igazságok és tévhitek a határhúzásról

Határaink megismerése az egyik legfontosabb feladatunk az önismeret útvesztőjében. Teljes mértékben átszövi az életünket, sokszor láthatatlanul. Emiatt automatikusan cselekszünk, nem tudatosan, ami messzebb sodor az önazonos, kiegyensúlyozott élettől.  Nem értjük, ki irányít, miért hibázunk, miért nincs befolyásunk a saját életünk fölött. Ahogy viszont egyre jobban tudatosítjuk, hol vannak a határaink, egyre jobban tartjuk magunkkal és másokkal szemben, úgy nő a tiszteletünk és az önszeretetünk magunk felé. Önbizalmunkat is ugyanúgy alakítjuk ki saját magunk felé, mint ahogy a másik ember felé, tettekkel főleg. Ugyanez a helyzet a határoknál is. Ahogy tartjuk a saját határainkat, úgy tartjuk majd a másokét is. Így benned is jobban fognak bízni,  tudják a körülötted lévők, mire számíthatnak tőled. Ilyen értelemben a határok, önbizalom, önszeretet, tisztelet elválaszthatatlan fogalmak, már már szinonimák. És persze a felelősség is, hiszen vállaljuk a következményeket a határtartásainkért. A felnőtt lét egyik fontos alappillére:)

Miért nem merünk határt tartani? Mert azt hisszük, hogy ezzel a másik felet megbántjuk (!), rosszat teszünk vele (!), végső soron elveszítjük a szeretetét, a kapcsolódást (!). Ez a legfontosabb visszatartó erő. Aki a határaid átlépéséből él, az valószínű, hogy úgy viselkedik, hogy azt érzed: a saját magad választásával tényleg elveszíted az illetőt, majd megerősödik az elkerülő viselkedésed a legtöbb helyzetben. És itt jön az egymillió dolláros kérdés, ha nem bántjuk a másikat, akkor mit okozunk? Na keretezzük át: nem bántod, hanem KÉNYELMETLENSÉGET okozol csupán!!!! Ezt kérlek jegyezd meg jól, vedd elő legközelebb és használd! Tedd fel a kérdést: ha nincs kedvem valakivel épp találkozni, még egy falatot enni a másik főztjéből, kölcsönadni, elvinni valakit a-ból b-be, megcsinálni a munkát más helyett, stb stb.. azzal tényleg bántok vagy a másiknak kényelmetlenséget okozok? Inkább magamnak okozok rosszat tényleg mint a másiknak kellemetlenséget? Mert ha a másik jóllétéért mondok le a saját vágyott dolgomról (pl pihenés, saját munkám megcsinálása) pedig ő is meg tudná csinálni, akkor magamról mondok le, ami az önbizalom csökkenéséhez fog vezetni. Tanulj meg különbséget tenni segítségnyújtás és kiszolgálás között. Ellenállásba fogsz ütközni az elején, átrendeződnek kapcsolataid, de őszinteséget  nyersz vele. Tiszteletet. Önszeretetet. Önbizalmat.

Sokszor nem tudatosan lépik át a határainkat — és mi sem mindig tudatosan engedjük. A test és az érzelmek azonban jeleznek, az enyhe feszültségtől az erősebb indulatokig: idegesség, tehetetlenség, igazságtalanság-érzés, düh, kiborulás, a NEM szó visszanyelése. A zsigeri jelekre is érdemes figyelni: szívszorítás,  sírás, gyomorösszehúzódás, remegés, légzés megváltozása: légszomj, vagy szaporább levegővétel, hosszan tartó búskomorság ,,ok nélkül” érzése.

A skála széles, de az üzenet ugyanaz: „Ez nekem nem jó.” A határok felismerése ott kezdődik, hogy komolyan vesszük ezeket a jelzéseket.

A legfontosabb gondolat, az esszencia mégis ez:

A határ nem fal, hanem ajtó. 

Nem kizár, hanem szabályoz. 

Nem eltávolít, hanem keretet ad a biztonságos kapcsolódáshoz. 

Mások érzései nem a mi felelősségünk — a saját viselkedésünk igen.