Hogyan legyünk unalmasak?

Amerikai kutatók elvégeztek egy sor vizsgálatot (Leary, Rogers, Canfield, Coe, 1986), hogy pontosabb képet kapjunk az untatásról. Párbeszédhelyzeteket vizsgálva kilenc fogást találtak, amik megfelelő alkalmazásával halálra untathatjuk, teljes siker esetén elaltathatjuk partnerünket. Kiemelném, hogy, mint ez az alábbi listából látszani is fog, elérhetjük ezt azáltal, hogy mit mondunk, és azáltal is, hogy hogyan. Hatékonyság szempontjából csökkenő sorrendben (azaz első kettőt különösen unalomfokozónak találták a kutatók) a következőket tehetjük:

1. Negatív egocentrizmus: saját problémáinkról való szüntelen eszmefuttatás, negatív, panaszkodó, ítélkező stílus. Ecseteljük helyzetünk reménytelenségét, merüljünk bele derékig a témába, adjunk ki mindent magunkból. Éreztessük, hogy nem figyelünk partnerünkre egyáltalán.
2. Banalitás: triviális, nyilvánvaló, felszínes témákról való beszéd. Beszéljünk végig ugyanarról, ismételjük magunkat, mondjunk el minden történetet többször.
3. Alacsony affektivitás: monoton beszéd, szemkontaktus kerülése, kifejezéstelen, passzív viselkedés, gesztusok, sivárság.
4. Vontatottság: beszéljünk lassan, várjunk a válaszokkal, ameddig csak lehet. Fogalmazzunk körülményesen, tartson sokáig, míg a lényeghez érünk.
5. Passzivitás: törekedjünk rá, hogy minél kevésbé gazdagítsuk a beszélgetést. Ne legyen véleményünk, de ha mégis, akkor legyen kiszámítható, leghatásosabb, ha csak a többiek véleményét visszhangozzuk.
6. Én-központúság: csak magunkról beszéljünk. A cél szempontjából másodlagos, hogy dicsérjük magunkat, vagy inkább devalváljuk, mindkét módon célt érünk.
7. Komolyság: stílusjellemző, akármi is a téma, viselkedjünk komoly emberként. Ne mosolyogjunk, koncentráljunk, mintha tárgyaláson lennénk.
8. Jópofizás: átlátszó és kitartó módon törekedjünk a humorosságra/kedvességre, feltűnően azzal a fő céllal, hogy partnerünkben szimpátiát ébresszünk.
9. Terelés: a beszélgetés fonalának kuszálása. Mellébeszélés, ugrálás a témák között, esetleg a beszélgetés zavarása cselekedetekkel, pl.: táplálkozás, sms írása.

Most, hogy alaposan felfegyvereztük magunkat, tekintsük át röviden a tartalmi különbségeket:

1. Érdekes történetek, mondanivalók sokkal több jelzőt, fokozószót, színesítő elemet tartalmaznak. Pl.: „otthagytuk az ugató kutyát” vs. „lélekszakadva rohantunk a vadállat elől”.
2. Érdekes történetek sokkal több önreferenciát tartalmaznak. Hogyan viszonyul a beszélő a történetének szereplőihez, élményeihez, mik a megélései. „… ami teljesen kiborított, a Sanyi pedig, akit nagyon bírok, mert mindig van egykét vicces megjegyzése, azóta is felemlegeti, mikor találkozunk…”
3. Érdekes emberek többet beszélnek…
4. …és ugyanannyi beszédükben több az információ.

Meglepően magas az egyetértési arány az unalmasság megítélésében (ebből a szempontból hasonlít az intelligenciára): ha megkérünk embereket, hogy osztályozzák egy társaság résztvevőit unalmasság szerint, gyakorlatilag teljes lesz az egyetértés. Az egyik legérdekesebb jelenség azonban az ún. holdudvar-hatás (halo-effect) megjelenése: ha ránk kerül az unalmas bélyeg, azzal azt is elértük, hogy zárkózottnak, barátságtalannak, népszerűtlennek tartsanak. Az egyetlen beszélgetés megfigyelése alapján érdekesnek ítélt embereket lelkesebbnek, magabiztosabbnak fogják hinni, és jobb vezetőnek fogják tartani. Egyedül vélt kompetenciánkat, megbízhatóságunkat nem tudjuk ezzel befolyásolni (a vizsgált személyiségvonások közül).

A legjobb a végére maradt: mit nyerünk unalmasságunkkal, a zavartalan magányon túl (ha ez nem lenne elég)? Azon embereket, akik unalmas benyomást keltenek, a többiek okosabbnak tartják. Ez rögtön árnyalja is az „ő volt a legokosabb közülünk/az évfolyamon/az osztályban” kijelentést.