Hogyan álljak ki jobban magamért?

Pályakezdő koromban a munkahelyemen volt főnököm aki nálam egy 10-essel lehetett idősebb. Rendszeresen Tomikának szólított, na nem azért mert olyan baráti viszonyban lettünk volna, se nem voltam már kisgyerek. Fokozatosan megértettem, hogy ez engem zavar, mi több dühít. Emlékszem egy ideje már fantáziáltam, hogy megmondom neki ez engem mennyire dühít és elküldöm a francba. Azonban egy jó ideig nem hoztam szóba, mert úgy éreztem nincs jogom hozzá. „Most mit pattogok azon, hogy tomikázik? Nem mindegy? Ne érdekeljen ez engem. Más nem furcsállja, akkor biztos csak túlgondolom.” Azonban az érzés nem szűnt meg, továbbra is zavart. Aztán egyik csoportos megbeszélés alkalmával mikor megszólított megkértem, hogy innentől kezdve ne Tomikának hanem Tamásnak hívjon, mert nem vagyok már gyerek. Emlékszem a zavart tekintetére, ahogy nyugtázta a dolgot, aztán többet már nem hívott Tomikának, vagy ha mégis akkor kijavította magát.

Biztosan ismerős a történet, ha nem a saját életedből, akkor már valószínűleg láttál hasonlót a környezetedben. Úgy gondolom főnökömnek egyszerűen csak eszébe se jutott, hogy ez engem zavarhat. Az más kérdés, hogy miért nem jutott eszébe, és miért nem előlegezte meg ezt a tiszteletet, de ezeket most félreteszem.

Ezzel az egyszerű saját példával szerettem volna szemléltetni, hogy milyen egyszerűen bele lehet csúszni egy olyan helyzetbe, ami felesleges frusztrációt okoz naponta. Van amikor elég csak szólni, azonban nem mindig ilyen egyszerű. Kiindulva a példából gondoljuk tovább és próbáljuk meg általánosítani.  A magamért való kiállásra gondolhatunk úgy mintha a köztem és a másik fél közötti határvonalra azt mondanám, hogy: „Ez itt most rossz helyen van, szeretném ha máshova húznánk”. 

Következzen 4 szempont, ami segítséget nyújt ehhez az átrajzoláshoz:

• A helyzet felismerése: Meg kell látnom, hogy bizony az a vonal rossz helyen van. Ezt normál esetben a frusztráció fogja jelezni nekem. Irritálhat a másik, mert úgy érzem a másik önkényesen húzta oda a vonalat ahova. Lehetek dühös magamra, mert úgy érzem hagyom magam. Valami súrlódás van kettőnk között, interakcióink után rendszeresen rosszul érzem magam. Fontos felismerni, hogy két felnőtt interakciójában nagy általánosságban mindkét fél felelős a kapcsolat alakulásáért. A frusztráció, düh érzése ilyen helyzetekben van akinek egyértelmű, azonban azoknak például akiket gyerekkorában érzelmileg elhanyagoltak ez komoly nehézséget okoz. 
• Figyelni a saját igényeimre: Akinek nehézséget jelent saját magáért kiállni gyakran hajlamos kapcsolataiban teljes mértékben a másik fél szempontjával azonosulni, jól rá tud hangolódni a másik érzelemvilágára. Saját igényeit lehet nem is ismeri, mert annyira leköti az, hogy a másik elvárásainak megfeleljen. Ha nem vagyok hozzászokva, hogy figyeljek a saját igényeimre, akkor ez elsőre nem is lesz könnyű. Szégyent, félelmet, zavarodottságot érezhetek, amikor elsőre felteszem magamnak a kérdést: „Tulajdonképpen mit szeretnék?”. Ennek a megválaszolásában van akinek az segít, ha elvonulhat egy békés, barátságos helyre, ahol úgy érzi biztonságban van és szabadon gondolkodhat és érezhet. Van akinek inkább az segít ha megbeszélheti egy szerettével ezeket a kérdéseit, aki elfogadja és szereti őt. Van aki egy külső szakembert, egy idegent avat be, mert külső szemlélőként objektíven láthatja a helyzetet. Hogy mi segít éppen aktuálisan az nagyon egyéni, ha nem tudom eldönteni érdemes több mindent kipróbálni.
• Elképzelni/Eljátszani a lehetséges forgatókönyveket: Gyakori félelem, hogy ha igényt fejezek ki, akkor valami olyat fog a másik reagálni, amitől leblokkolok, megalázom magam vagy elsírom magam. Visszamegyek gyerekbe, elveszítem a viselkedésem feletti kontrollom. Ha elképzelem és akár ki is próbálom ezeket a helyzeteket, mielőtt vállalom magam a konfliktusos személy előtt, azzal lehetőségem van megtapasztalni, kipróbálni az adott helyzetet úgy, hogy a kontroll megmaradjon nálam. Így jobban ki tudom alakítani azt, hogyan reagáljak. Ha valakivel lehetőségem van eljátszani, akkor kérhetek visszajelzést is tőle. Ez a felfogás szolgál alapjául a Gestalt-módszer üres szék technikájának is. Vagy gondolhatunk a pszichodrámában a drámajátékra, ahol a protagonista a csoportvezető segítségével életre kelti a jelenetet, így új megoldásokat próbálhat ki aktuális problémáira, tét nélkül. Ha egyedül szeretnék foglalkozni vele kezdhetem úgy, hogy leülök és először felidézem a félelmeimet a helyzettel kapcsolatban. Szűretlenül leírom őket egy papírra, anélkül hogy megpróbálnám elhárítani őket. Ezután valamilyen relaxációs technikával megnyugtatom magam és végig megyek a listán minden egyes ponton ötletelve, milyen módon tudnám kezelni az adott helyzetet. Például, ha tudom magamról vagy félek, hogy elfelejtem a beszélgetés hevében amit mondani akarok, akkor előre leírhatom a mobilomba, noteszba, bárhova nagyvonalakban azokat a dolgokat amikről beszélni szeretnék. Felkészülhetek előre bizonyos reakciókra amikre a másiktól számítok és letaglóznak. Lehet ez egy értetlenkedés, ingerült reakció, önsajnáltatás, ígérgetés, siettetés változatos a paletta, ahogy emberek egymást ki tudják zökkenteni. 
• Kimondani amit szeretnék: Az emberek nem tudnak gondolatot olvasni, így azzal növelem az esélyét, hogy megkapjam azt, amit szeretnék ha ezt megmondom a másiknak. A ki nem mondott szavak később megbánás formájában kopogtatnak be. Ennek egyik formája a fantáziálás, ahogy a példában is elindult. A kimondott igényeket később még lehet alakítani, ha a másik az együttműködésről tesz tanúbizonyságot, onnantól már ketten tudjuk alakítani.

Az önmagamért kiállás is egy képesség ami tanulható. Érdemes kis dolgokkal kezdeni és apránként haladni, ugyanis könnyű túlesni a ló túloldalára és követelőző zsarnokká válni. A kiegyensúlyozott énképviseletben már benne van, hogy dinamikus módon tudok váltani a saját és a másik nézőpontja között, ami minőségibb együttműködést tesz lehetővé hosszú távon és rám is kevesebb terhet ró.