Hogy segítették hagyományaink az adventi belső rendrakást?

A mai kor embere hagyományosan négy héten keresztül ünnepli az advent misztériumát. A nappalok egyre rövidülnek, a sötétség veszi át a hatalmat a mindennapok felett. Ez nemcsak egy égi jelenség azonban, ez szimbolizálja a belső démonaikkal való találkozás idejét is. Saját belső árnyékunkkal való találkozásban azonban benne rejlik a megújulás lehetősége, ajándéka is. Az összegzés, számvetés ideje ez, melyhez manapság négy emberi minőséget kapcsolunk:

Az első hét az igazságosság, vagy választás erényét szimbolizálja. Ezen a héten számot vethetünk arról miket kaptunk, miket adtunk mind önmagunknak, mind mások számára. Mennyire cselekedtünk szeretetben. Fontos kiemelni, hogy önmagunk szeretete is pellengérre van állítva. Mindezeken elmélkedve akár arról is számot vethetünk, mennyire igazságosak a velünk történtek, mi mennyiben járulunk hozzá saját életünkben jelen lévő „nem szeretem” dolgokhoz.

A második hét a mértékletességet szimbolizálja. Szembe nézni azzal, hol esünk túlzásokba. A belső mértéken való elmélkedés segíthet minket abban, hogy uraljuk függőségeinket, félelmeinket, vagy ösztönkésztetéseinket. De ismét nemcsak magunkról van szó hagyományosan. Ennek a hétnek feladata az is, hogy végig gondoljuk, mértéktelen érzelmeikkel, kontrollálatlan szavainkkal kiket miként bántottunk meg az év során. Bele értve saját magunkat is!

A harmadik hét témája gyökereink feltárásáról, és a bátorságról szól. Sok emberre ilyenkor rátörnek szorongásai, félelmei, mintha kinyitottak volna egy gondosan bezárt ládikát. Meg nem oldott családi helyzetei felett érzett harag is jelen lehet ilyenkor. Az ember úgy érezheti, hogy elveszti a lelki egyensúlyát, bátorságra van szüksége, hogy szembenézzen félelmeivel. Saját gyökereink tisztázásának ideje is ez.

A negyedik hét a bölcsesség, a szív misztériumát szimbolizálja. Mennyire cselekszünk a szívünk hangja szerint? Nem hozhatunk jó döntéseket, ha az nem rezeg együtt belső iránytűnkkel, szívünk hangjával együtt.

Óriási önismereti munka ez, nem csoda, ha sok ember az év legnehezebb időszakát éli meg ilyenkor.

Hogy segítették hagyományaink ezt a belső átalakulási folyamatot?

Kevesen tudják, hogy régen az adventi időszak hat hetes volt, november 11-én Szent Márton napjakor kezdődött.  Legendája elbeszéli, hogy egy koldusnak adta köpenyének felét, aki álmában, mint Jézus Krisztus jelent meg. Története az évkör marsikus harcias energiájából való átmenetet meséli el a jupiteri együttérzés, belátás felé.

A régiségben ettől a héttől kezdve minden vasárnap összegyűlt a nagycsalád, és gyertyát gyújtottak. Beszélgettek, énekeltek, vagy csak csendben együtt voltak a hosszú sötétségben.Az asszonyok ilyenkor kezdtek szőni, fonni, hímezni, elkészíteni a karácsonyi abroszokat. Összegyűltek, kimondták a sok sérelmet, bánatot, amit egész évben magukba gyűjtöttek, majd megnyugodtak, hiszen érezték a közösséget, megszabadultak a bennük gyülemlő feszültségtől. A  kézművességben pedig figyelmük elmélyült, kiszakadtak körbe-körbe forgó gondolataik rabságából. Belső átalakulások hetei ezek, belső gyógyulás, az év során szerzett sebek gyógyulhatnak ilyenkor. Úgy tartják hagyományaink, hogy az asszonyok ilyenkor szűzzé nemesedtek, azaz rendezettekké váltak.Az adventi koszorút a család együtt készítette el, melyet néphagyományainkban fűzfavesszőből készítettek, benne fűzfavessző kereszttel. Négy egyszínű, méhviasz gyertyát tettek a koszorúra, majd a négy égtáj felé tájolták azt. Így szimbolizálták a téli/nyári napfordulót; tavaszi/őszi napéjegyenlőséget. A méheket Isten bogarának tartották, akik a szűzies királynőt rendezettségben szolgálják.

Eleink úgy gondolták, hogy a belső rendrakás ideje az adventi időszak. A legnagyobb próba ilyenkor a saját félelmeinkkel, dogmatikus, merev gondolatainkkal, cselekedeteinkkel szembesülni, azokat megvizsgálni. Teljes rend megteremtése mind a lelkünkben, mind fizikai környezetünkben, ez volt az adventi készülődés üzenete.

Sok-sok népszokást lehetne itt még felsorolni, de visszatérnék a feltett kérdésre: Hogyan segítettek hagyományaink? Régen nem voltak egyedül az emberek ezeken a sötét napokon. Nem csak fizikálisan, de szellemileg sem. Volt jelentése az évszakoknak, értették, ismerték a belső folyamatokat, voltak szertartások, amik segítettek az elakadt embereknek. Luca napkor például búzát vetettek csigavonalban, így a legsötétebb napokon a téli napfordulóig minden reggel volt mit várni, volt minek örülni. De nem csak keseregni szeretnék azon, hogy régen minden jobb volt, azt gondolom a mai kor embere is megteremtheti saját hagyományait, amik életmódjával összeegyeztethetőek. Ha akar magán segíteni, ha akar változtatni.

A változni tudásban benne van minden, az, hogy meg tudunk bocsátani például magunknak és mindenkinek mindent, ami történt, és szabadon élünk-e tovább…

Akit a téma mélyebben érdekel, annak jó szívvel ajánlom Molnár V. József előadásait, írásait.