„Már napokkal előtte szorongok, csak jussunk túl ezen a napon!”
Különösen friss gyászban nehéz kimenni a temetőbe. Sokan ilyenkor a túlélésre rendezkednek be. Teletűzdelik a napjaikat programmal, ha megtehetik, beosztatják magukat dolgozni a munkahelyükön, hogy amennyire csak lehet kiszorítsák a tudatukból az emlékeiket. Szerencsés, ha idővel ezt a stratégiát fel tudja váltani a gyászmunka egy-egy előrehaladottabb fázisa.
„Amikor kinn voltunk, nem éreztem semmit.”
Gyakran nem jár párban a szerettünk sírja mellett állás és a bánat, a hiányérzet mély átélése. A másik ember hiánya és a fájdalom időnként a legbanálisabb helyzetben ér utol bennünket. Lehet, hogy egy áruházban szóló zene vagy egy reklám az, amin elérzékenyülünk. Bár ez furcsa lehet, teljesen rendjén való jelenség.
„Olyan gyönyörűek ilyenkor a temetők!”
A temetőben gyújtott mécsesek fénye gyakran egészen világosság teszi az eget. A kilátogató emberek között családtagokkal, ismerősökkel találkozhatunk. Van ugyan, aki azzal van elfoglalva, hogy ki hozott nagyobb fejű virágot, de ezen az estén jó esetben közösen emlékezünk azokra, akik a családhoz, szűkebb-tágabb társas környezetünkhöz tartoztak. A még élő hozzátartozókkal való beszélgetés jó lehetőséget ad arra, hogy családi kapcsolatokról együtt gondolkozzunk, ki milyen tulajdonsággal bírt, mit kaptunk lelki örökségképp tőle, milyen helyet, szerepet töltött be a családban, milyen űrt hagyott maga után.
A halottak napja az élők napja
Ezekben a napokban a társadalmi szokás, a kulturális hagyomány arra késztet bennünket, hogy szembesüljünk a saját halálunkkal és kapcsolataink mulandóságával. Elvesztett szeretteinkkel való kapcsolatunkon javítani, változtatni már nem tudunk. Amit viszont megtehetünk az az, hogy aktívan teszünk nap mint nap azért, hogy még élő hozzátartozóinkkal ha nem is konfliktusmentes, de kielégítő, szeretetteljes kapcsolatban legyünk.
Komment írása