Legutóbb azzal az esettel foglalkoztam, mikor is elhangzik a „pszichológushoz csak a bolondok járnak” megjegyzés és azt támasztottam alá, miért nem állja meg ez a kijelentés a helyét.
A most vizsgált példa: a pszichológus belém fog látni.
Először is fontos leszögezni a pszichológus nem Isten. Attól még, hogy jóval több eszköz áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a hozzá érkező személyiségét feltérképezze, hacsak nem valamilyen sürgős beavatkozást igénylő helyzetről van szó, a pszichológus jó esetben „hipotéziseket” gyárt és az általa használt módszerekkel körbejárja kliense történetét, miután néhány ülés után már esetleg rendelkezik valamilyen megközelíthetően pontos képpel arról, mi miatt is van elakadva ügyfele. Sajnos, a médiából időnként sugárzott „pszichológus karakter”, aki ránéz a páciensre és máris kimondja a visszavonhatatlan és zseniálisan találó diagnózist nem éppen fedi a hétköznapok során zajló segítői munkát. Ehhez még azt is hozzá lehet tenni: ha egy felkészült szakember viszonylag hamar alkot hiteles összképet kliense állapotáról, akkor is odafigyel a másik terhelhetőségére és nem vágja a szemébe kontrollálatlanul azt, amit „megfigyelt”.
A másik: érthető, hogy egy önismereti folyamattól szorongunk. Gondoljunk csak bele, még lelki tanácsadásra sem szükséges ahhoz elmennünk, hogy azon aggódjunk, vajon mi lesz majd, ha szembekerülünk egy olyan arcunkkal, ami eddig ismeretlen és idegen volt számunkra.
Fontos hangsúlyozni, hogy alapvetően nem attól félünk, hogy „belénk látnak”. Miért lenne veszélyes az, hogy egy másik ember felfedezi a tetteink mögött álló mozgatórugókat, hiteles érzelmeket? Az igazi félelmek arról szólnak inkább, hogy attól tartunk, hogy a rólunk megszerzett „tudással” a másik valamilyen módon visszaél, minősít bennünket, elutasít, esetleg ítélkezik felettünk. A kölcsönös tisztelet és elfogadás jelentőségét nem véletlenül ismételgetik ennyiszer a pszichológusok munkájának bemutatásakor, pontosan ezért van rá ekkora szükség, hogy biztonságban érezhessük magunkat, miközben feltárjuk magunkat a pszichológusnak.
Mellesleg, ha igazán megtanultuk magunkat elfogadni (mely egy ilyen folyamat egyik célja is általában), akkor már kevéssé okoz feszültséget számunkra az, ha a környezetünk „lát” bennünket.
A folytatásban egy újabb ellenérvvel ismerkedhetünk majd meg.
Írta:
Lázár Gergely
pszichológus
Komment írása