Gyakori ellenérvek pszichológushoz fordulás előtt – 3. rész

A cikk első részét itt találja!

 Ezeket a példákkal a való életben találkoztam, illetve a munkám során ismertem meg őket és fontosnak tartom, hogy reagáljak rájuk, hiszen többen maradhatnak segítség nélkül, olyanok is, akiknek szükségük lenne erre.

Eddig négy klasszikus ellenérvet jártam végig, mégpedig a következőket: 1. a pszichológus drága, 2. csak azért hallgat meg, mert fizetek neki, 3. nekem kell egyedül megoldanom a problémáimat, 4. hogyan tudna segíteni a pszichológus, hogyha példának okáért ő is sérült.

A mostani pedig: pszichológushoz csak azok járnak, akik „bolondok”.

Erre a felvetésre több válaszom is van.

Mivel a pszichológusok munkája kezd egyre népszerűbb lenni hazánkban is, ezért a tevékenység lassan átlépi a „csak azok vesznek igénybe hasonló szolgáltatást, akik mentális betegek” közhiedelmet. Rengeteg olyan ismerősöm van, akik egészséges személyiséggel rendelkeznek, mégis igen hasznosnak tartják azt, ha időnként leülhetnek egy olyan hozzáértővel konzultálni, aki a pszichés folyamatokat illetően szakavatott és hiteles nézőpontokkal tud szolgálni.

Másrészt, mindannyiunk élettörténetében nagy valószínűséggel felfedhető pár olyan veszteség, vagy akár trauma, aminek a helyretételével megkönnyíthetnénk sorsunkat. Ehhez nem kell súlyosan sérültnek sem lennünk.

Aztán: nem érdemes összemosni a hétköznapok során előkerülő életvezetési nehézségekből adódó érzelmi problémákat a súlyos, akár a klinikumban előkerülő pszichiátriai kórképekkel. Van olyan, hogy valaki nem tudja ellátni már a hétköznapi teendőit sem, kapcsolatai leépültek és nem kiszámítható a környezete számára, ilyen esetben egyértelmű, hogy segítségre van szükség (a „bolond” jelző azonban még itt is túlzásnak tekinthető, hiszen léteznek olyan pszichés állapotok, amikben egyáltalán nem képzelgünk valótlanságokat, mégis szükséges az, hogy valaki támogatást tudjon nyújtani nekünk, mert egyedül erre már nem vagyunk képesek).

Egy tanácsadásb, vagy terápia, amiben például kapcsolati konfliktusainkat kívánjuk jobban megérteni, igényelhet valamennyi józanságot, belátási képességet, enélkül nehezen elképzelhető a változás.

A lélektan tudományában nem is olyan régen megjelent a „pozitív pszichológia” irányzat, amely a korábbi megközelítésektől eltérően, a másik oldalról közelít: mi az, ami hatékonyan működik egy emberben, hogyan lehetne fokozni a jóllétet? Azt gondolom, hogy a pszichológiában, annak fejlődése miatt időszerű már, hogy a kizárólag „beteget látó és kiáltó” szemlélet ki tudjuk egészíteni egy pozitív, fejlődni tudó és akaró, óriási potenciálokat rejtő emberképpel is. 

A sorozat következő részében előkerülő ellenérv: a pszichológus belém fog látni.

Írta: 

Lázár Gergely 

pszichológus