A cikksorozat kezdő részében arról volt szó, hogy az emberek fejében milyen kétségek fogalmazódnak meg akkor, ha felmerül a pszichológus szolgáltatásának igénybe vétele. Az írások célja ezen aggályok helyretétele, hogy ne képezzék akadályát annak, hogy valaki szakszerű segítséget kapjon problémája orvoslására. A példákat a való életből vettem, olyan emberektől, vagy azok ismerőseitől, akik gondolkodtak a pszichológus felkeresésén, de bizonytalanok voltak döntésükben.
A korábbi részben azt vettük át, hogy mit kezdjünk azokkal az érvekkel, ha az jut eszünkbe, hogy biztos csak a pénzért hallgatnak meg bennünket, illetve azzal, hogy a pszichológiai szolgáltatás drága.
Most újabb kettővel folytatjuk.
1. Nekem kell egyedül megoldanom a problémáimat.
Rengetegszer hallom és nagyban bólogatni tudok csak akkor, ha előkerül. Így van, a kliens életét saját maga helyett egyetlen szakember sem fogja tudni menedzselni. A problémákat mindig az ügyfél oldja meg. A pszichológus szempontokat ad, ajánlatokat tesz, egy konfliktust képes más szemszögből és összefüggésrendszerből megmutatni kliensének, támogatást ad az érzelmi erőforrások felismeréséhez és hozzáféréséhez, de életvezetési döntéseket nem hoz meg az őt felkereső személy helyett.
A másik: sokan attól tartanak, mikor ezt a kijelentést hangoztatják, hogy saját inkompetenciájukról, életükről való hozzá nem értésükről tesznek tanúbizonyságot azzal, ha lelki segítséget kérnek. Ebben van némi igazság, de korántsem abban a formában, ahogy erre az emberek gyakran gondolnak: úgy, ahogy a kliens korábban próbálkozott előbbre jutni, valószínűleg tényleg nem volt hatékony. De a kompetencia tudatának bizonyosságát nem vesszük ki a kezéből. Eszközöket kap a megküzdéshez, problémamegoldáshoz, nem pedig „őt magát cserélik le” egy alkalmasabb, életképesebb darabra egy tanácsadás vagy terápia során.
2. Ha a pszichológus is sérült, hogyan tudna segíteni?
Az első és legfontosabb: az teljesen biztos, hogy a pszichológus is ember, ezért „lebuktatható”. Ha ebben a szellemben megyünk el segítséget kérni, akkor garantált, hogy nem jutunk túl sokra.
A másik: különbséget kell tennünk aközött, hogy a sérültség mit jelent egy pszichológus esetében. A „sebzett segítő” toposza közismert, de nem ugyanaz vaknak lenni egy sérültségre és jobbra-balra csapkodni, mint tisztában lenni vele úgy, hogy valaki képes az önreflexióra és arra, hogy ne a klienst használja fel saját tragédiájának szereplőjeként. A legjobb persze, ha valaki „kigyógyult” egy sebből, de tökéletes szakemberrel még nem találkoztam. Szerintem az elég jó is megfelelő.
A folytatásban a következő ellenérvek kerülnek terítékre: pszichológushoz csak azok járnak, akik bolondok, biztos, hogy belém fog látni és teljesen kényelmetlen lesz a helyzet.
A cikk 3. részét ide kattintva olvashatja!
Komment írása