Én-védő mechanizmusaink: Tényleg védenek vagy nem a legjobb, hogy vannak?

Én-védő mechanizmusaink pszichológiai jóllétünk fenttartásáért alakultak ki, melyeket védőpajzsként alkalmazunk olyan helyzetekben, ahol a stressz vagy a feszültség diszkomfortot generál bennünk. A tudattalanunknak óriási szerepe van ezen mechanizmusok kialakulásában, amely stratégiai eszközökként kiválóan felhasználja a valósággal szembeni hatékony megküzdésben.

Én-védő mechanizmusainkat úgy kell elképzelni, mint egy aszpirint, amit fejfájás esetén ha beveszünk, torzítja realitás érzetünket, de megvéd minket a fájdalomtól. A példából kiindulva érezhetjük, hogy ezen mechanizmusoknak, megjelenésük körülményei és gyakoriságuk függvényében, lehetnek egészséges és negatív irányba is túlmenő következményei.

Annak függvényében, hogy mennyire primitívek az én-védő mechanizmusaink, a pszichológusok négy kategóriát különítettek el a csoportosításukhoz: patológiai, éretlen, neurotikus, érett.

Hosszú távon, minél primitívebb az én-védő mechanizmus, annál kevésbé hatékony segítséget nyújt a személy számára. Ezen mechanizmusaink fejlődnek ki elsőként gyermekkorban, nem hiába, hiszen rövid távon nagyon hatékonyan tudnak megvédeni a negatív élmények feldolgozásától. Azon felnőttek, akiknek életük során nem sikerül érettebb mechanizmusokat kialakítaniuk, azok előbbi szinten maradnak, a kevésbé adaptív mechanizmusokkal.

Legtöbb én-védő mechanizmusunk tudattalan működik, ezért sajnos észre sem vesszük, hogy melyik pillanatban jönnek elő. Egyes terápiás módszerek segítenek a személynek tudatos szintre hozásban, továbbá azokat azonosítani, megérteni jelenlétük és megtalálni azt a mechanizmust mely hosszú távon a hatékonyabb megküzdést tudja biztosítani. Néhány példa gyakran előforduló én-védő mechanizmusainkra:

Patológiai én-védő mechanizmusaink:

Hasítás: primitív mechanizmus. A káros és támogató impulzusok szétválasztása, másra való kivetítése. A személy minden élményét jó és rossz kategóriákra bontja, melyek között nincs átfedés, ambivalencia, a világ csak pozitív, vagy csak negatív dolgokból áll számára.

Konverzió: egy belső pszichológiai konfliktus, fizikai tünetben való kifejeződése pl. vakság, megsüketülés, némulás. Ezt a jelenséget hisztériának is szokták nevezni.

Éretlen mechanizmusaink:

Szomatizáció: Másokkal szemben érzett negatív, kellemetlen érzések, belső kellemetlen érzésekké alakulnak át, mint fájdalom, betegség vagy szorongás.

Elfojtás: kellemetlen gondolatok, élmények kiszorítása a tudatból, ösztönök elfojtása.

Neurotikus mechanizmusaink:

Izoláció: Események, gondolatok megosztása érzelmek nélkül pl. gyilkosság leírása érzelmi reakciók nélkül.

Racionalizáció: A személy kognitív szinteken próbája megmagyarázni elfogadhatóan viselkedését (ámbár helytelenül), a szorongásának csökkentése és szociális elfogadás érdekében.

Regresszió: a személy ilyenkor visszatér egy előző fejlődési szakaszra jellemző viselkedésmódhoz, mely éretlenebb a jelenleginél.

Érett mechanizmusaink:

Megbocsájtás: Más személytől velünk szemben észlelt támadás, ellentét vagy hibázás szembeni neheztelés, felháborodás, düh elengedése/megszüntetése.

Hála: Elégedettség érzése, amely magába foglalja számos esemény és ember értékként való kezelését/észlelését.

Érzelmi én-szabályozás: Képesség arra, hogy a személy az észlelt tapasztalatokra olyan szintű érzelmi reakciókat adjon, melyek szociálisan elfogadottak. Továbbá magába foglalja azt az önkontrollt, mely segítségével a személy módosítani tudja érzelmi reakcióinak típusát, intenzitását és időtartamát.

Érett én-védő mechanizmusaink amellett, hogy hatékony fegyverként szolgálnak a stresszel való megküzdés során, magasabb szintű boldogságot és élettel való elégedettséget eredményeznek, illetve alacsonyabb szintű stressz észlelést és kevesebb negatív érzelmet a hétköznapok során.