Elvárások szerint élni

Onnantól kezdve, hogy megszületünk, körbevesznek minket a világból érkező elvárások. Furcsa ezt így kimondani, de még egy csecsemővel szemben is támasztunk elvárásokat: eleget gyarapodott? Eleget eszik? Szépen alszik? Ezek az elvárások meghatározóak maradnak egész életünkben. A kérdés az, hogyan kezeljük őket, és hogyan formálják önmagunkról alkotott képünket és mindennapi életünket.

A családi elvárások szerepe az önkép kialakulásában

Az önképünk már nagyon korán formálódni kezd, és ebben a folyamatban a legnagyobb szerepe a közvetlen környezetünknek, főleg a családunknak van. A szülők reakciói, visszajelzései, elvárásai alapvető hatással vannak ránk, hiszen ezekből tanuljuk meg, mi elfogadható, mi vált ki elismerést, és mi az, amit jobb elkerülni. Ezek a tapasztalatok alakítják az énképünket és a személyiségünket. Freud elmélete szerint a szülői elvárások, az ebből származó tapasztalatok jelentős része internalizálódik, vagyis belsővé válik, és később a személyiségünk része lesz.

Sigmund Freud szerint a személyiség három részből áll: az id (ösztönén), az ego (én), és a superego (felettes én). Az id az ember ösztönös, tudattalan része, amely azonnali kielégülést követel, és vágyait, ösztöneit irányítja – például az éhség, szexuális vágyak, vagy az agresszió. Az id a „most” világában él, és nem veszi figyelembe a valóság korlátait vagy a társadalmi normákat. Az ego feladata az, hogy egyensúlyt teremtsen az id vágyai és a valóság követelményei között. A superego pedig azokat a társadalmi és szülői elvárásokat képviseli, amelyek gyermekkorunkban belénk ivódtak, vagyis internalizódtak. Ezek a gyerekkorunkban tanult szabályok és normák képezik az erkölcsi érzékünket, a „belső hangot”, amely irányítja, hogy mi helyes és mi nem.

A megfelelési kényszer és annak hatása

A szülők sokszor van, hogy a figyelmüket vagy akár a szeretetüket is ahhoz a feltételhez kötik, hogy mennyire felel meg a gyermekük a neki támasztott elvárásoknak.  A gyermekben természetes módon él a vágy arra, hogy a szülei szeressék és elfogadják. Ha ehhez az szükséges, hogy megfeleljen az elvárásoknak, akkor legtöbbször igyekeznek ennek eleget tenni a gyerekek. Sok esetben ez képezi az alapját a későbbi megfelelési kényszernek. Ez a kényszer láthatatlanul átszövi a mindennapokat és arra ösztönöz, hogy olyan módon cselekedjünk, ami megfelel mások elvárásainak, illetve a társadalmi normáknak. A megfelelési kényszer azonban elnyomhatja a belső vágyainkat, mert inkább a külső normáknak próbálunk megfelelni, mintsem a saját értékeinknek. Súlyos helyzetben esetleg azt vehetjük észre, hogy egy olyan életet élünk, amelyet mások elvárásai szültek, pl olyan egyetemet, szakot választunk, ami a szüleinknek tetszik, netán olyan párt választunk, aki megfelel az ő elvárásaiknak, munkahelyünkön igyekszünk a kollégákhoz igazodni, csakúgy, mint a baráti társaságban stb stb…

Ez a megfelelési kényszer azonban sokszor feszültséget, szorongást okozhat, és rengeteg energiát emészt fel, miközben saját belső szükségleteink elnyomódnak. Az energia ebben az esetben arra használódik el, hogy fenntartsuk az álarcot, amely azt mutatja, amit a környezet elvár, s elrejti a valóságot, az igazi énünket. 

A társadalmi normák hatása

A családi elvárások mellett a társadalmi normák is meghatározzák viselkedésünket. Ezek a normák szabályozzák a civilizált mindennapokat, segítenek fenntartani a rendet és a békét. Például a normák tiltják, hogy másokat bántalmazzunk vagy  elvegyük más tulajdonát, illetve ide tartoznak például az udvariassági szabályok is: köszönünk az ismerőseinknek, vagy illően öltözködünk.

Ezek a normák elengedhetetlenek a civilizált társadalom működéséhez, de kötöttségeket is jelenthetnek. Sokan anélkül követik ezeket a szabályokat, hogy megkérdőjeleznék, tényleg összhangban vannak-e saját belső értékeikkel, illetve vakon előbbre helyezik a saját értékeikkel szemben. 

Az önismeret fontossága

Ahhoz, hogy felnőttként önazonos életet élhessünk, elengedhetetlen, hogy felismerjük, mely döntéseink fakadnak valóban a saját belső vágyainkból, és melyek azok, amelyeket mások elvárásai miatt hozunk meg. Képletesen megfogalmazva meg kell, hogy találjuk az arcunkon az álarcot és „le kell fejteni” odáig, ami már az igazi. Ez sokszor nagyon nehéz, hiszen a mélyen internalizálódott elvárások beépülnek identitásunkba, így komoly fejtörést okozhat megtalálni az álarc határát: mi az, ami valóban hozzám tartozik és mi az, ami már olyan régóta rajtam van, hogy már fel sem ismerem, hogy tőlem idegen. Az önismeret fejlesztése segíthet ezek beazonosításában. 

Összegzés

Az elvárások mindig is jelen lesznek az életünkben – akár a családunktól, a társadalomtól, akár saját magunktól származnak. Az önismeret és az önreflexió révén azonban felismerhetjük, mi az, amit valóban a saját értékeink és vágyaink szerint teszünk, és mi az, amit a külső elvárásoknak való megfelelés miatt hajtunk végre. Végül azt is szeretném hozzátenni, hogy a külső elvárásoknak való megfeleléssel nincs semmi baj, mind addig, amíg az nincs szöges ellentétben az igazi belső értékrendünkkel. Amikor ezt meghaladja és már a mindennapi életben okoz problémát, mert állandó szorongást generál az, hogy megfelelj az elvárásoknak, akkor azzal már érdemes foglalkozni és szakembert felkeresni.