Egyensúly az életünkben – Avagy mire fordítsunk időt és energiát?

 Annyi bizonyos, hogy nem egyformán hasznosítjuk az időt.  Vannak időmilliomosok, s vannak, akik azon siránkoznak, a nap miért csak 24 órából áll. Egyeseknek semmire sincs idejük, míg mások vallják, minden számukra fontos dologra jut belőle. Pedig a rendelkezésünkre álló időkeret nem különbözik, igazságosan mindenki ugyanannyit, naponta 1440 percet oszt be, vagy hagy kifolyni az ujjai között.

Egy következő alkalommal boncolgathatjuk majd, hogy állunk a tervezéssel és a halogatással, most azonban azt nézzük meg, mire kell törekednünk az áhított egyensúly eléréséhez. Peseschkian egyensúly-modellje szerint az élet négy területén: 1. a munka, 2. az egészség, 3. a kapcsolatok és az 4. az értékek ápolásában, és ezek között kell megteremteni az összhangot. Előfordulhatnak átmeneti időszakok, mikor a figyelem, az energiák nagy része  a négy terület egyikére összpontosul, de bármelyik rész tartós túlsúlya vagy elhanyagolása lelki és/vagy fizikai betegség kialakulásához vezet.

A legkézenfekvőbb ezt belátni az egészség esetében. Descartes már a XVII. században a bölcsesség ismérvének tekinti az egészségmegőrzést. Mint írja a bölcsesség alatt „nem csupán az ügyes-bajos dolgok intézésében megmutatkozó okosságot értjük, hanem mindazon dolgok tökéletes ismeretét is, amelyeket az ember tudhat, mind az élete vezetését, mind az egészsége megőrzését és valamennyi mesterség feltalálását illetően”. Mára a közfelfogás része, hogy az egészség fenntartásáért, megőrzéséért tennünk kell, kezdve az egészség-tudatosabb étkezéstől, a rendszeres testmozgáson át, a szükséges alvásmennyiség biztosításán keresztül egészen a szűrővizsgálatokon való megjelenésig. Azt is tudjuk, hogy a másik véglet, az egészséggel való túlzott törődés is káros lehet, ennek tragikomikumát mutatta be például Descartes kortársa, Moliere, a Képzelt beteg című drámájában. Ugyancsak veszélyforrás, ha „kizsigereljük” testünket, például túlzásba vitt edzéssel, éhezéssel vagy túlevéssel, alvásmegvonással terheljük szervezetünket. 

Mindenki tapasztalhatta, aki volt már munkanélküli, vagy élt együtt olyannal, aki elvesztette munkáját, hogy a munka hiánya aláássa az önbecsülést, bizonytalanná, esetenként depresszióssá tehet, máskor a helyzetet kísérő feszültség növekedése éppen az agresszió fokozódásához vezet. Természetesen a munkahely léte sem jelent automatikus biztonságot, van, aki nem tud a munkájában kiteljesedni, menekül a kihívások, a teljesítmény elől, vagy ezeket hajszolva, minden energiáját ebbe a negyedbe fektetve a munkamánia vagy más néven munkaalkoholizmus jellemzi.

Az ember társas lény. Az újszülött emberi kapcsolatok nélkül nem maradhat életben, de felnőttként sem élhetünk teljes életet társak nélkül. Nem véletlen, hogy a társadalmi normákat megsértők büntetése tartalmazza a szociális szférának a szűkítését is, legnagyobb büntetés a magánzárkába kerülés. De képesek vagyunk magunkat is izolálni, elzárkózni a kapcsolatok elől, és lehet kóros a túlzott kötődés is.

A kapcsolatok fennmaradásához ápolásra van szükség. Mivel az időkeret véges, az együtt töltött idő minőségivé formálásával próbálkozhatunk. Az egymásra figyelés, a meghitt együttlétek, a közös programok hozzájárulnak a működőképesség megőrzéséhez. Nélkülük az ellaposodik, kiüresedik a kapcsolat, de az sem jó, ha a pár nyitottsága megszűnik a külvilág felé. A nagyon beszűkült családok tagjai kiszolgáltatottá válnak, önbizalmukat vesztik, ami növeli a pár felbomlásának esélyét. A magára maradó fél talajvesztetté válik, krízise mélyül, ha azzal szembesül, hogy korábbi barátai sem elérhetőek már számára. A kapcsolati síkban is előfordul a másik véglet, az is lehet patologikus, ha valaki folyamatosan társasági életet keres.

A negyedik területet az értékek képezik. E szerint céljaink a valóságban gyökerezzenek, ne utópisztikus vágyálmokat kergessünk. Találjuk olyan „tevékenységeket”, melyek örömforrásul szolgálhatnak, feltölthetik kimerülő energiabázisunkat, hozzájárulhatnak önmegvalósításhoz. Viktor Frankl azt tanítja, hogy még koncentrációs tábor túlélésében is az segítette, hogy sikerült megőriznie az élet értelmébe vetett hitét. Tapasztalatára terápiás irányzatot alkotott. A logoterápia arra ösztönzi a céltalan egyéneket, hogy az élet gyötrelmes helyzeteiben is találják meg az értéket, értelmet, lássák meg a benne rejlő lehetőséget, s így túljutva a nehézségeken, ismét „értékes” életet élhetnek.

Patterson szavaival „az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz”. Az általa elkülönített labdák – munka, család, egészség, barátok, tisztesség – nagyon hasonlatosak az általunk kifejtettekkel. Azonban azt már nem osztom, hogy szerinte a munka egy visszapattanó gumilabda, míg a többi sérülékeny, törékeny üveggolyó. Sokkal inkább úgy képzelem, hogy az idő kihasználást, az egyensúly megtalálását éppen az könnyíti, hogy ezek a területek időnként összekapcsolódnak, egymásba fonódnak, máskor meg szétválnak, mint az erdei ösvények, melyek egyes szakaszai teljesen biztonságosan járhatók, helyenként viszont veszélyesen csúszósak. A megbillenések, talajvesztések a rugalmasság csökkenését okozzák. A károsodás mértékétől, és erőforrásainktól függően képesek vagyunk önállóan, vagy külső segítséggel ismét talpra állni, létrehozni az egyensúlyt.

Természetesen az élet véges, az egészség szükségszerűen megromlik idővel, mégis más, ha azt állíthatjuk, mi a magunk részéről megtettünk mindent jóllétünk érdekében.

Kiegyensúlyozott, békés, bölcs öregkort kívánok a sikeres egyensúlyozás jutalmaként! Dr. Rostás Rita