A minap egy erdélyi történetet hallottam. A kalotaszegi régió egyik régi erődtemplomában egy érdekes ötlettel álltak elő az egyházfők, mikor több házaspár jelentkezett azzal a szándékkal, hogy válni szeretnének. A párt 2 hétre bezárták az erőd egyik szobájába, ahol csupán egy ágyat, egy asztalt, egy széket, egy kanalat, egy tányért kaptak. Mindenből egyet. A módszer olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy háromszáz év alatt csupán egyetlen pár döntött úgy, hogy nem állnak el a válási szándékuktól.
Ahogy ezt a történetet hallgattam mosolyognom kellett. Öröm volt újra hallani a régiek értékei felől. Ez a történet, ez a megoldási forma annyi bölcsességet hordoz magában, amiből sokat gazdagodhat az ember. Manapság a házasságok fele végződik válással. Mi történhetett a világgal az utóbbi évszázadokban, mi történhetett az emberekkel, hogy ilyen arányban nem tudnak kitartani egy olyan kapcsolat mellett, amire egyszer, tegyük fel, szabad választásból igent mondtak.
Két ember valószínűleg soha nem passzol egymáshoz teljes mértékben, de ahogy Popper Péter mondta: mindenki életében van néhány ember, akikből hosszas munka és odafigyelés árán lehet egy társ, aki elkísér egy életen át. Mindenkinek vannak olyan kellemetlen szokásai, amikkel könnyebb- nehezebb együtt élni. Sokszor azonban az a helyzet, hogy a szokások, amik a másikban zavarnak nem feltétlenül rosszak, pusztán eltérnek attól a megszokottól, ami nekünk otthonos. Természetesen egy testi lelki értelemben bántalmazó szokás nincs rendben. Az ember megteheti, hogy elfogadja és együtt él vele, de ha kilép belőle, attól nem lesz kevéssé kompromisszum kész, nem lesz gyáva. Amikor az ember igent mond egy kapcsolatra, azt mérlegeli, hogy mennyire élhetőek számára a másik más fajta szokásai, illetve mennyire érez kompromisszum készséget párjában közös szokásaik alakításában. A közös szokások pedig nagyon fontosak, ezek azok a szálak ugyanis, amik mentén az intimitás elmélyül, és a kapcsolat bensőségessé, egyedivé és megismételhetetlenné válik.
Ám ahogy az embert az élete során különböző hatások, benyomások érik, egyre formálódik. Mivel folyamatosan kapcsolatban élünk környezetünkkel, a világról szerzett tapasztalataink mentén mi is folyamatosan alakulunk, átalakulunk. A változás elkerülhetetlen. Épp egy ismerősöm mesélte megdöbbenve saját magán, hogy világ életében rendkívül rendetlen volt, aztán mióta elköltözött szüleitől minden élére van állítva az otthonában. Ez teljesen rendben, a változás szükségszerű, ha alkalmazkodni akarunk a világhoz, amiben élünk. A kapcsolatban ott kezdődnek a feszültségek, amikor az egyik félnek megfelelnek a kialakított szokások, a másik viszont saját változásának hatására új szabályokat szeretne kialakítani a kapcsolatban. Ilyenkor az ember két dolgot tehet, vagy homokba dugja a fejét, vagy aktívan cselekszik, és vitába bocsátkozik. A kapcsolat szerepe, hogy védelmet, biztonságot nyújtson a benne élőknek, hogy legyen olyan közeg, ahol az ember otthonosan, teljesen lemesztelenítve is biztonságban lehet jelen. Ha azt érzem nem kapok elég odafigyelést, nem vagyok meghallgatva, a biztonság vára omladozni kezd, ez márpedig konfliktushoz vezet.
A kapcsolat sikeres kimenetelét az határozza meg, hogy mennyire tudunk együtt haladni, mennyire tudunk kommunikálni egymással, mennyire tudunk közösen szokásokat kialakítani, és mennyire vagyunk rugalmasak, hogy ezek a közös szokások az idő múlásával kövessék saját változásainkat. Ha belemerevedünk a kapcsolat elején kialakított megszokásinkba, elvesztjük a kapcsolatot társunkkal.
Mivel az emberi kapcsolatokban jelentős szerepet játszanak az érzelmek és nem pusztán a fizikai aktus határozza meg érzelmi kötelékeinket, az ösztönökön túl a szellem, és a lélek is fontos szerepet játszik a kapcsolat alakulásában. Az ösztön és a szellem szükségletei néha ellentmondanak egymásnak. Néha a testem, és itt nem szexuális tárgyként tekintek a testre, másra vágyik, mint amit a szellemem helyesnek tart. Akkor tudok harmonikusan működni, amikor a testi és lelki szükségleteim összhangban vannak. Ugyanez jellemző kapcsolatainkra is, akkor tudunk egy kapcsolatban kiegyensúlyozottan működni, ha testileg, lelkileg rendben vagyunk magunkkal. A harmonikus párkapcsolatban segítséget tudok kérni páromtól, amikor ez a belső egyensúly felborul, és ő erre képes reagálni. A kapcsolat akkor romlik meg, akikor ez az adok-kapok, dolog felborul. Ha az egyik fél csak adja az energiát a kapcsolatba, ami lehet figyelem, türelem, odafordulás, aktivitás a mindennapokban, akkor egy idő után elfárad, lemerülnek energiaraktárai. Akár lelkileg, akár fizikailag fárad el, felborul a belső egyensúlya, és ekkor először feszültté, majd elégedetlenné válik. A negatív érzéseinket pedig hajlamosak vagyunk szeretteinkre vetíteni, mert velük kapcsolatban megvan az a bizalom, az a kötelék, ami elbírja ezt a fajta terhelést. A kötelék teherbírása azonban nem végtelen, egy idő után, ha belegondolsz, egy nadrág is elkezd kikopni, elfárad az anyag. A kapcsolati kötelék szálai is így gyengülnek, ha nem ápoljuk őket. Minél több ilyen szálacska szakad el, annál kevesebb marad, ami összetartja a kapcsolatban lévő embert, és ami életben tartja a kapcsolatot. Általában, amikor az ember először kimondja a válás tényét, valójában nem feltétlenül voksolna emellett a lelke. Ez egy jelzés: hahó, a határaimat feszegetem!
A minap egy erdélyi történetet hallottam. A kalotaszegi régió egyik régi erődtemplomában egy érdekes ötlettel álltak elő az egyházfők, mikor több házaspár jelentkezett azzal a szándékkal, hogy válni szeretnének. A párt 2 hétre bezárták az erőd egyik szobájába, ahol csupán egy ágyat, egy asztalt, egy széket, egy kanalat, egy tányért kaptak. Mindenből egyet. A módszer olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy háromszáz év alatt csupán egyetlen pár döntött úgy, hogy nem állnak el a válási szándékuktól.
Ahogy ezt a történetet hallgattam mosolyognom kellett. Öröm volt újra hallani a régiek értékei felől. Ez a történet, ez a megoldási forma annyi bölcsességet hordoz magában, amiből sokat gazdagodhat az ember. Manapság a házasságok fele végződik válással. Mi történhetett a világgal az utóbbi évszázadokban, mi történhetett az emberekkel, hogy ilyen arányban nem tudnak kitartani egy olyan kapcsolat mellett, amire egyszer, tegyük fel, szabad választásból igent mondtak.
Két ember valószínűleg soha nem passzol egymáshoz teljes mértékben, de ahogy Popper Péter mondta: mindenki életében van néhány ember, akikből hosszas munka és odafigyelés árán lehet egy társ, aki elkísér egy életen át. Mindenkinek vannak olyan kellemetlen szokásai, amikkel könnyebb- nehezebb együtt élni. Sokszor azonban az a helyzet, hogy a szokások, amik a másikban zavarnak nem feltétlenül rosszak, pusztán eltérnek attól a megszokottól, ami nekünk otthonos. Természetesen egy testi lelki értelemben bántalmazó szokás nincs rendben. Az ember megteheti, hogy elfogadja és együtt él vele, de ha kilép belőle, attól nem lesz kevéssé kompromisszum kész, nem lesz gyáva. Amikor az ember igent mond egy kapcsolatra, azt mérlegeli, hogy mennyire élhetőek számára a másik más fajta szokásai, illetve mennyire érez kompromisszum készséget párjában közös szokásaik alakításában. A közös szokások pedig nagyon fontosak, ezek azok a szálak ugyanis, amik mentén az intimitás elmélyül, és a kapcsolat bensőségessé, egyedivé és megismételhetetlenné válik.
Ám ahogy az embert az élete során különböző hatások, benyomások érik, egyre formálódik. Mivel folyamatosan kapcsolatban élünk környezetünkkel, a világról szerzett tapasztalataink mentén mi is folyamatosan alakulunk, átalakulunk. A változás elkerülhetetlen. Épp egy ismerősöm mesélte megdöbbenve saját magán, hogy világ életében rendkívül rendetlen volt, aztán mióta elköltözött szüleitől minden élére van állítva az otthonában. Ez teljesen rendben, a változás szükségszerű, ha alkalmazkodni akarunk a világhoz, amiben élünk. A kapcsolatban ott kezdődnek a feszültségek, amikor az egyik félnek megfelelnek a kialakított szokások, a másik viszont saját változásának hatására új szabályokat szeretne kialakítani a kapcsolatban. Ilyenkor az ember két dolgot tehet, vagy homokba dugja a fejét, vagy aktívan cselekszik, és vitába bocsátkozik. A kapcsolat szerepe, hogy védelmet, biztonságot nyújtson a benne élőknek, hogy legyen olyan közeg, ahol az ember otthonosan, teljesen lemesztelenítve is biztonságban lehet jelen. Ha azt érzem nem kapok elég odafigyelést, nem vagyok meghallgatva, a biztonság vára omladozni kezd, ez márpedig konfliktushoz vezet.
A kapcsolat sikeres kimenetelét az határozza meg, hogy mennyire tudunk együtt haladni, mennyire tudunk kommunikálni egymással, mennyire tudunk közösen szokásokat kialakítani, és mennyire vagyunk rugalmasak, hogy ezek a közös szokások az idő múlásával kövessék saját változásainkat. Ha belemerevedünk a kapcsolat elején kialakított megszokásinkba, elvesztjük a kapcsolatot társunkkal.
Mivel az emberi kapcsolatokban jelentős szerepet játszanak az érzelmek és nem pusztán a fizikai aktus határozza meg érzelmi kötelékeinket, az ösztönökön túl a szellem, és a lélek is fontos szerepet játszik a kapcsolat alakulásában. Az ösztön és a szellem szükségletei néha ellentmondanak egymásnak. Néha a testem, és itt nem szexuális tárgyként tekintek a testre, másra vágyik, mint amit a szellemem helyesnek tart. Akkor tudok harmonikusan működni, amikor a testi és lelki szükségleteim összhangban vannak. Ugyanez jellemző kapcsolatainkra is, akkor tudunk egy kapcsolatban kiegyensúlyozottan működni, ha testileg, lelkileg rendben vagyunk magunkkal. A harmonikus párkapcsolatban segítséget tudok kérni páromtól, amikor ez a belső egyensúly felborul, és ő erre képes reagálni. A kapcsolat akkor romlik meg, akikor ez az adok-kapok, dolog felborul. Ha az egyik fél csak adja az energiát a kapcsolatba, ami lehet figyelem, türelem, odafordulás, aktivitás a mindennapokban, akkor egy idő után elfárad, lemerülnek energiaraktárai. Akár lelkileg, akár fizikailag fárad el, felborul a belső egyensúlya, és ekkor először feszültté, majd elégedetlenné válik. A negatív érzéseinket pedig hajlamosak vagyunk szeretteinkre vetíteni, mert velük kapcsolatban megvan az a bizalom, az a kötelék, ami elbírja ezt a fajta terhelést. A kötelék teherbírása azonban nem végtelen, egy idő után, ha belegondolsz, egy nadrág is elkezd kikopni, elfárad az anyag. A kapcsolati kötelék szálai is így gyengülnek, ha nem ápoljuk őket. Minél több ilyen szálacska szakad el, annál kevesebb marad, ami összetartja a kapcsolatban lévő embert, és ami életben tartja a kapcsolatot. Általában, amikor az ember először kimondja a válás tényét, valójában nem feltétlenül voksolna emellett a lelke. Ez egy jelzés: hahó, a határaimat feszegetem!
Komment írása