Dióhéjban a nárcisztikus sérülésről

A nárcisztikus sérülés egy olyan érzelmi sérülés, amikor a pszichés megküzdésemet meghaladó intenzív stresszel találkozom. Amikor gyerekként a tisztelet, megértés és érzelmeim tükrözésében hiányt szenvedek az sérülést okozhat. Egyszerű példája, ha folytonosan szidalmaznak, mellőzve a dícséretet. Másik végpont, ha teljesítményemtől függetlenül agyba-főbe dícsérnek. A jelenség lényege nem abban van csak, hogy mi történik velem, hanem ez hogyan viszonyul az én belső világomhoz. A nárcisztikus sérülés során sorozatosan azt élem meg, hogy az én kapcsolódási igényeim a másik számára terhesek, elfogadhatatlanok. Önértékelésem lesüllyed a mélybe és intenzív szégyenérzet kísérheti. Kaphatok azért szidalmazást, mert egyest hoztam haza az iskolából. A rossz jegy hátterében lehet az, hogy nehezen megy a matek és segítségre lenne szükségem. A szidalmazásból azt tanulom csak meg, hogy ez elfogadhatatlan ezt szégyellnem kell. Több ilyen élmény hatására fokozatosan megtanulom azt, hogy igazából az amilyen vagyok az elfogadhatatlan a szégyen lassan rátelepszik lényem egyre nagyobb részére. Egyedül maradok érzéseimmel, amiket nem fogadtak el és így nem is tanulhattam meg őket szabályozni. 

A másik említett példa ha valakit agyba-főbe dícsérnek. Ez talán kicsit nehezebben érthető, azt gondolnánk a dicséret jó nem? Akkor meg mi a baj, ha valakivel csak jó dolgok történnek. A felnőttként boldoguláshoz elengedhetetlen, hogy a realitással meg tudjunk küzdeni. Ha engem gyerekként mindenért megdícsérnek, akkor felnőve kialakul az elvárásom erre a többiekkel szemben. Érzelemszabályozásom szorosan össze fog függeni azzal, hogy aznap mennyiszer dícsértek meg. Az lesz a megszokott, hogy én mindent jól csinálok, nem tudok hibázni. Ha valami másnak nem tetszik az igazából azért van, mert rosszul látja hiszen én jól csináltam, mert minden cselekedetem dícséretet érdemel. A nehéz érzések – szomorúság, fájdalom – feldolgozhatatlanok maradnak, hiszen ahányszor így éreztem szüleim külső okokra hivatkoztak, így megértem, hogy ezek az érzelmek elfogadhatatlanok.

Kívülről két ellentétes viselkedés látszik (szidalmazás és dicséret), azonban egy lényeges közös dolog van. Nincs összhangban a gyerek felé tanúsított magatartás a gyerek igényeivel és ez az igazán fontos. Ebben a nehéz helyzetben az én belseje köré, annak védelmében létrejön egy hamis szelf, (szemben az egészséges esetben létrejövő szelffel). Ez egy olyan védőburok, amivel átvészelhetőek az érzelmi viharok, úgy hogy a külvilág és végső soron magam elől is elrejtem valódi érzelmeim. Donald Winnicott ír nárcisztikus sérülésről az anyai gondoskodás oldaláról megközelítve. Az elég jó anya egy olyan gondozó, aki rá tud hangolódni gyermeke viselkedésére és ezáltal a gyerek belső világa és anyjától kapott visszajelzések (pl. érzelmei tükrözése) összhangba kerül így valódi szelf alakulhat ki nála, ami jobb megküzdést eredményez hosszú távon. Fontos, hogy nem kizárólagos a felelőssége az anyának ebben, hanem először a család majd a szélesebb közösség mind-mind szerepet játszik abban, ahogy az egyén szelfje kialakul.

Mindannyian elszenvedünk kisebb-nagyobb önbecsülésünkön esett sérülést, a különbség a gyakoriságban és intenzitásban rejlik. Akinek nárcisztikus sérülése van annak a legkisebb kritika is azzal fenyeget, hogy megrepeszti a hamis szelf védőburkát és az elviselhetetlen érzelmek (megalázottság, szégyen, elégtelenség érzése) kiáramlanak maguk alá temetve. Így élet-halál kérdésévé válik, hogy ezt egybe tartsa és minden negatív töltetű kommentárt gyorsan és intenzív düh kiséretében elhárítson.

A nárcisztikus sérülés tulajdonképpen egy trauma, ami mint egy zárvány ott marad belül és tudattalanul fejti ki hatását mindaddig, amíg nem tudatosul és kerül helyre az egyénben, ezáltal csökkentve a további hatását. A nárcisztikus sérülés tud nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához vezetni, de nem feltétlenül alakul ki, egyéb tényezők, mint a személyiségstruktúra és különböző környezeti hatások is szerepet játszanak. A nárcisztikus személyiségzavart, mint minden mentális betegséget klinikai szakpszichológus tud diagnosztizálni.