#delulu

Aki a TikTok és a Gen-Z világában egy kicsit is otthon van, az már biztosan találkozott a delulu kifejezéssel – ami a delusional szóból lett képződmény, és ennek megfelelően azt hivatott kifejezni, amikor valaki a valóságtól elrugaszkodott módon gondolkozik, és olyan dolgokban hisz, amiket a józan ésszel határozottan nem kellene elhinni. Különösen olyan esetekben fordul elő ez a kifejezés, amikor ez a hit valamilyen személyes teljesítménnyel, álommal, az élet szépségével kapcsolatos, kicsit mint a rózsaszín szemüveg a szerelemben – és ez a kifejezés még egy dolog, ami miatt annyira szeretem a Gen-Z-t. 

Jó, ez így biztosan zavaros még, de mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom így. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb ember úgy indul neki a felnőttkornak, hogy egy egész csokor, ha nem egy zsáknyi, vagy egy teherautónyi korlátozó, visszatartó, szorongáskeltő hiedelmet cipel magával, amikkel önkéntelenül is kialakít egy belső plafont, hogy mit érhet el az életben, mire lehet képes (belőlem sose lesz sportoló, én olyan ügyetlen vagyok). Pedig az a helyzet, hogy az esetek többségében ahhoz, hogy valami nagyot alkossunk, szükségünk van arra, hogy higgyünk abban, hogy a lehetetlent is véghez tudjuk vinni. Ez most biztosan nagyon motivációs coach-osan hangzik, de valójában itt a lehetetlen definíciója az, ami nagyon fontos, mégpedig: a családunk hiedelmei, a környezetünkben élők eredményei és életkörülményei és a neveltetésünk (pl. testvérekkel való viszony, szülői kommunikációs stílus) meghatározzák azt is, hogy mi jelenti számunkra a lehetetlent, vagyis hogy hova tesszük a saját plafonunkat. Mondok egy példát. Mindannyian látunk embereket magunk körül, akik olyan dolgokat visznek véghez, vagy annyi pénzt keresnek, ami számunkra lehetetlennek tűnik. Ilyenkor általában megkeressük azokat a jellegzetességeket, amikben különbözünk a mi szemünknek lehetetlenül sikeres személytől, és ezeket tesszük felelőssé az ő sikerességéért. Ennek van két fontos aspektusa. Egyrészt azt, hogy a „lehetetlenül sikeres” mit jelent számunkra – Azt, hogy valaki ügyvédként dolgozik? Vagy azt, hogy valaki vezető szerepet tölt be egy pártban? Esetleg azt, hogy saját háza van, és nincsenek hitelei? –, azt a szüleink és a környezetünk helyzete (szocioökonómiai státusz) nagyban meg fogja határozni. Másrészt pedig az, hogy mit tekintünk lehetetlennek, az jelentősen befolyásolja azt is, hogy milyen lehetőségekre merünk igent mondani, és milyen potenciált feltételezünk önmagunkról. Az, ami nekünk a csőd, az lehet másnak a siker, és a mi sikerünk lehet mások számára az elrettentő példa. A lényeg szerintem az, hogy meg tudjuk találni, mi az, amit szeretnénk, és képesek legyünk a környezetünket és a hiedelmeinket eszerint alakítani. Ha álmodunk egy életről, célszerű olyan emberekkel körül vennünk magunkat, akik legalább részben már élik ezt az álmot (pl. összebarátkozni egy olimpikonnal)! 

A nehezebbik része a dolognak, hogy amikor a vágyaink különböznek attól, amit a környezetünk lehetségesnek gondol, akkor azok a lépéseink, amik efelé az álom felé visznek minket, erőteljes ellenállásba fognak ütközni - mind kívül, a környezet részéről, mind belül, amikor a saját hiedelmeink mennek szembe azzal, amit megálmodtunk. A delulu ezt a szakadékot hivatott áthidalni. A delulu állapotban elismerhetjük, hogy amiben hiszünk és amiért dolgozunk, az lehetetlen, de mi ennek ellenére hiszünk benne. Talán létezik olyan mondás, hogy vannak eredmények az életben, amikhez egy kicsit bolondnak kell lenni – hát én ezt értem ez alatt.