A családi minta hatásai, avagy hogyan mutatunk példát gyerekeinknek?

Azok, akik szerencsések voltak és megtapasztalhatták, valószínűleg szívesen emlékeznek rá vissza, hogy milyen jó a családi otthon melege, azok, akiknek sajnos ez nem adatott meg pedig nagy valószínűséggel vágytak rá.

Miért olyan fontos az ember életében a családja?

A család a legkisebb szociális egység, családok sokaságára épül társadalmunk. A család jelenti a legközelebbi emberi kapcsolatokat az egyén számára. Egy egészségesen működő család esetén a benne élők kölcsönösen tudnak egymásra támaszkodni a különböző kihívások, megpróbáltatások, érzelmi, pszichés, anyagi krízisek esetén. Az, hogy milyen családból jöttünk, mindenkire identitásformáló hatással is bír. Az, aki jelenleg vagy, annak minden pozitív és negatív oldalával együtt, jelentős mértékben függ attól, hogy felcseperedésed során babaként, gyerekként, fiatal felnőttként milyen közeg vett körül, milyen kölcsönhatások értek, milyen visszajelzéseket kaptál és milyen példákat láttál magad körül. A közeg alakításában pedig a család játszik döntő szerepet. Egyrészt azzal, hogy a család maga milyen érzelmi légkört hoz létre maga körül, másrészt a család azt is meghatározza (tudatosan vagy tudattalanul), hogy milyen hatásokat/kiket enged be kívülről a család életébe.

A kezdetekkor a gyermekek számára a családjuk jelenti a mindent, azt tartják normálisnak, ami otthon van. Egészséges esetben megtapasztalhatják azt otthon, hogy mindenki, mindenkivel kellő mértékben őszinte, elfogadja és támogatja a másikat, ebben az esetben úgy nőnek fel, hogy számukra ez az alap és ezt adják tovább majd a gyermekeiknek. De sajnos ez nem minden esetben van így, sokszor sérülnek az alapvető igények, szükségletek is. Sok esetben azért, mert a szülőknek sem volt ebben része, így ezek a rosszul működő példák épültek be a tudatukba és ezeket viszik tovább. Tehát nem azért nem adják meg a gyermekeiknek a biztonságos, támogató otthont, mert rosszat akarnak a gyerekeiknek, hanem azért, mert nem tudják hogyan tegyék ezt, hiszen nem volt előttük sem egy jól működő példa. Ez persze ettől még ugyanolyan szörnyű lehet a gyerekeknek és felnőttként felelősséget kell vállalni azért, hogy miket viszünk tovább a mintáinkból, azaz, hogy viselkedünk a gyermekeink előtt és a gyermekeinkkel. Az ebből való kitörés akkor tud megvalósulni, ha a szülő észreveszi magán ezeket, az ő szüleitől eredő, internalizált, vagyis átvett, mintákat és tudatosan elkezd ezeken dolgozni: egyrészt feldolgozni ezeket a traumákat, ha voltak ilyenek, melyeket ő is elszenvedett gyerekkorában másrészt átdolgozza a viselkedését, működésmódját és megtanul jól gondoskodni a gyermekeiről, megtanul jól megküzdeni a mindennapi kihívásokkal.

Gyerekként mindent megtanulunk a szüleinktől, nemcsak a beszédet, illetve azokat a dolgokat, amikre tudatosan tanítanak minket, mint pl ha valakivel találkozunk, akkor illik köszönni, hanem azokat a dolgokat is, amiket soha nem mondanak ki, magyaráznak el, csak csinálnak, gondolnak. Ilyenre példa: azt látjuk, hogy valamilyen nehéz helyzetbe kerül anyukánk, apukánk, s megnézzük, hogy ő hogyan küzd meg a helyzettel: megoldást keres/ kiborul, elkezd kiabálni/ másokat hibáztat/ magát hibáztatja/ rágyújt/ alkoholizál stb, stb… Nagyon sokféle megküzdési módot ki lehet alakítani a nehéz helyzetekkel szemben, köztük vannak adaptív, egészséges megküzdési módok, illetve vannak maladaptív, egészségtelen utak. A szülőkön látott példa pedig hat a gyerekekre, ezek a transzgenerációs hatások, melyek egyik generációtól adódnak át a másiknak.

Az is fontos, hogy a szülőtársak, hogy reagálnak egymás viselkedésére, például támogatják egymást / egymás ellen szegülnek, vagy csak kimondatlanul áskálódnak egymás ellen. A szülőktől látott példák elegye a gyermek személyiségével kombinálódva egy sajátos, egyéni lenyomatot képez és formálja a gyermek identitását. Összességében gyakran alakul úgy, hogy a gyermek átveszi valamelyik szülő megküzdési módját, s a szülői minták átörökítődnek a gyermekeikre, például sokkal nagyobb azoknak a körében az alkohol probléma, akiknél van valamilyen szülői érintettség, illetve gyakran válik például bántalmazottból bántalmazó. De nemcsak a rosszban másoljuk gyakran a szüleinket, hanem a jóban is. Ha például azt látja a gyermek otthon, hogy a szülei rendszeresen sportolnak, egészségesen étkeznek, nyíltan megbeszélik egymással a problémáikat, kiabálás nélkül, akkor ezek a példák is ragadósak tudnak lenni. Tudatos szülőként, ezekre figyelve, az egészséges életmódra való nevelést a saját példán keresztül lehet a leghatékonyabban átadni.

A fentiek összegzéseként arra buzdítom a cikket elolvasó szülőket, vagy leendő szülőket, hogy vizsgálják meg a saját maguk és az ő szüleik működését, tudatosítsák, hogy mely viselkedési módok, megküzdési formák, működések azok, amelyeket átvettek. Ezután mérlegeljék, hogy ezek közül melyiket tartják jónak és melyeket károsnak. A jókat érdemes tudatosan ápolni, gondozni, a rosszakon pedig érdemes dolgozni és átalakítani. Ezutóbbi sokszor nehéz és fáradalmas munkát igényel, van, hogy egyedül nem is megy, ezesetben érdemes szakemberhez fordulni. Végeredményben gyermekeink és unokáink jólléte a tét, tágabb értelemben véve, hosszútávon, pedig egy jobb világot lehetne teremteni azzal, ha nagyobb erőket fektetnénk ezekbe a területekbe.