Biztos, hogy önbizalmunk fejlesztése a valódi célunk az életben?

Interneten rendszeresen találok írásokat, cikkeket, videókat arról, hogy milyen módon lehet fokozni önbizalmunkat, arra azonban ritkán gondolunk, hogy (köszönhetően néhány olyan személynek, aki a fogalmat abszolút összemossa más kifejezésekkel) az önbizalom korántsem azaz állapot (még, ha erről is beszélünk), aminek kiépítése érdekében a legtöbb esetben belépünk a pszichológus rendelőjébe.

Ha felkeresnek, igen gyakran megkérem a klienst arra, hogy próbálja meg tételesen összefoglalni, példákkal megjelölve megfogalmazni, hogy „szerinte mi lehet a baja”. A felsorolásban (legyen az illető éppen szakítás utáni gyászban, vagy sikertelen munkakeresés miatti frusztrált, kudarcos állapotában), az esetek legnagyobb részében szerepel a következő megállapítás is: „hát, azt hiszem kevés az önbizalmam”.

Ez az „öndiagnózis” általános tapasztalataim szerint kétféleképpen szokott valamilyen tévedésre utalni:

1. A segítséget kérőnek konkrét problémája van, ami egyébként kezelhető (pl. merevedési zavar) és a nehézségéhez társuló kellemetlen érzéseit azonosítja önbizalma hiátusával, feltehetően azért, mert a köznyelvből hallotta ezt a kifejezést, és mert az szinte minden olyan emocionális élménycsomagra ráhúzható, ami valahol negatív színezettséget, kisebbrendűségi és alkalmatlanságérzetet hordoz magában.

2. A kliensnek komplexebb elakadásai vannak az életben, és amikor önbizalom-hiányáról beszél, akkor igazából önbecsülése hézagossága az, amire céloz. 

Hogy tisztább legyen a kép, hadd hozzak ide még egy fogalmat és hadd mutassam be mindhárom említett főnevet, némi gyakorlatiassággal fűszerezve. A harmadik szó: az önértékelés. Ezt is előszeretettel lehet dobálni akkor, ha nemigen értjük, hogy mit is takar valójában. 

1. Önbecsülés: ez a legátfogóbb, legteljesebb viszonyulás önmagunkhoz, egyértelműen érzelmi töltése van és igen jól körbeírható klasszikus pszichológiai mutatókkal, például: mennyi pozitív érzelmet élünk át hétköznapjainkban a negatívakhoz viszonyítva (kiemelve azokat, amiket a saját magunk irányába táplálunk, személyünkre vonatkoztatunk, pl. szégyen, bűntudat versus elfogadás, elégedettség). Vagy: képesek vagyunk-e „asszertívak” lenni? Mennyire élünk át hálát, szeretetet kapcsolatainkban?

Hogy van-e olyan élethelyzet, amiben határozott, szilárd önbecsüléssel bírunk, de önbizalommal még nem? Természetesen, hiszen az önbizalom mindig specifikus szituációkhoz, tevékenységekhez kötődik. Egy új hivatás, sport elsajátításának kezdő lépéseinél teljesen érthető, hogy átfut rajtunk: „fúúú, mennyire bénán focizok, ettől függetlenül semmi gond velem”. Önbecsülésünk nyilvánvalóan segítség önbizalmunk erősítésében, fogjunk egyébként bármilyen kihívásba (és mindez fordítva is igaz: a túl sok sikertelenség, főleg akkor, ha fontos számunkra az adott cél, előbb-utóbb visszahathat önbecsülésünkre is). Ahogy önbizalomra teszünk szert valamely területen, az lehetőség arra is: hogy önbecsülésünket táplálni tudjuk. 

A pozitív önbecsülés „esszenciája” nagyon röviden, szavakba öntve a következő kijelentésbe sűríthető (kötődési típusok párkapcsolati modellezésénél is használják ezt a nyelvezetet): OK vagyok.

2. Önbizalom: ez egy belső, szintén érzelmi tartalmú, meggyőződésekkel megtámogatott kompetenciaérzet, ami mindig konkrét tevékenységekhez, szituációkhoz kötődik.

Elképzelhető a magas önbizalom valamely területen akár alacsony önbecsüléssel is? Hogyne! Képzeljünk el, mondjuk egy agresszív, sérelmekkel és sebzettségekkel küzdő férfit, aki odáig jut élettörténetében, hogy erőszakossága miatt börtönbe kerül. Keménykötésű ember, akit nem mernek szekírozni, az utcán felnőve megtanulta kivágni, kiharcolni magát a legkiélezettebb fizikai összecsapásokból is. Majd az elítélésének alapját képező éjszakán belekötnek. Biztos lesz magában, amikor vissza kell ütni? Nagy valószínűséggel igen, hiszen már nemegyszer sikeresen megküzdött más hasonló ellenfelekkel. Van önbecsülése? Hát… Azt hiszem, ezt nem szükséges tovább magyaráznom.

3. Önértékelés: kognitív (racionális) színezettsége van, egy tudatos értékítélet teljesítményünkről, mely kapcsolódhat konkrét célokhoz, de inkább általánosabb értelemben viszonyulunk hozzá.

Ezzel az írással pontosítani szerettem volna pár mondatban néhány divatos és hangzatos fogalmat, amiket bár mindannyian használunk, de nem biztos, hogy képben vagyunk e szavak igazi jelentéstartalmát illetően.

Írta:
Lázár Gergely
pszichológus