Beszélgetés a pszichológussal

Gyakran találkozom azzal a kérdéssel, miszerint

„miben más egy mély baráti társalgásnál a pszichológussal történő beszélgetés”.

Szerencsés esetben vannak olyan barátaid, családtagjaid az életedben, akiknél értő fülekre találsz, ha problémád akad. Elmondhatod, ami a lelked nyomja, ők pedig meghallgatnak és akár tanácsokkal is ellátnak. Ha ilyen emberek vannak az életedben, akkor nagy valószínűséggel megfelelő mértékű és minőségű társas támogatottságban részesülsz. Azonban megeshet, hogy olyan akadályba ütközöl, amelyben már nem tudnak segíteni az említett ismerősök, rokonok, és talán nem is szívesen beszélnél velük bizonyos dolgokról. Megtörténhet az is, hogy az életed egy periódusában nincsenek körülötted, nem elérhetőek megbízható kapcsolatok, így egyedül rád szakadnak a terhek. Ekkor arra a felismerésre juthatsz, hogy bizony szakemberre lenne szükséged. Ha ekkor elmész a segítőhöz, vagy esetleg már van is rutinod ebben, úgy gondolom tapasztalni fogod/tapasztaltad ezt a felismerést:

„Hm, a pszichológussal történő társalgás úgy tűnik, hogy sok-sok aspektusában eltér még egy hosszú, mély baráti beszélgetéstől is.”

A következőkben megkísérlek a teljesség igénye nélkül felsorakoztatni négy olyan lényeges pontot, amelyek igazán megkülönböztetik a két, látszólag hasonló „beszélgetést” egymástól.

1. Megtanulni beszélgetni

Kezdjük a legalapvetőbb, inkább technikai megfontolásokkal. Segítő szakemberek több végzettséggel is lehetünk. A címben a pszichológus megnevezést használtam, és mivel jómagam is annak mondhatom magam, maradjunk ennél a példánál. Mielőtt valaki így hívhatja magát, ahhoz meg kell szerezni a szükséges végzettséget. Ez minimum 5 egyetemi évet jelent, amely idő során az emberi viselkedés és psziché misztériumának tudományos elméleteit, modelljeit és eredményeit sajátítja el a segítő palánta. Ezt követően sem áll meg a tanulási időszak. Számos képzésen vesz részt ahhoz, hogy

• minél komplexebb látásmódot alakíthasson ki,
• módszereket és technikákat sajátítson el akár egészen speciális problémakörökre,
• gyarapítsa a szakmai tapasztalatán keresztül az újonnan szerzett tudásanyagot.

Mindez rettentően sok erőforrást emészt fel. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ha „beszélgetésről” is van szó, azt máshogyan, más céllal és összetett rendszerbe foglalva végzi a pszichológus. Tulajdonképpen a kommunikáció által a kliens átfogó megismerésére és panaszának, problémáinak megoldására vagyunk kiképezve.

2. Az ismeretlen ismerős

A pszichológusi munka elengedhetetlen feltétele az objektivitás. Ennek érdekében semmilyen kapcsolat nem lehet a munka kezdetét megelőzően kliens és szakember között. Szigorúnak tűnik ez a kitétel, azonban a munka során sokszorosan kifizetődik. Gondoljunk csak bele: míg egy barát életünk számos pontján kapcsolódik hozzánk (pl.: közös emlékek, múltbeli konfliktusok), akár közös érdekek is meghúzódnak közöttünk (lakótárs, közös vállalkozás), addig a pszichológus

• teljes mértékben független tud maradni, nem befolyásolják érdekek a gondolkodását, beavatkozásait
• nem rendelkezik semmilyen előzetes információval rólunk, tehát tabula rasa-ként ülünk le a kanapéra és mi magunk alkotjuk meg az üres vászonra a képet önmagunkról

Mindezeknek köszönhetően képes megőrizni objektivitását. Az objektivitás pedig szükséges a kliens életének, problémáinak széleskörű megértéséhez, új keretek és értelmezések felajánlásához. Összességében hozzájárulhat egy addig ismeretlen mintázat, aspektus, megoldás felvázolásához, így a közös munka előrehaladásához.

3. Az igazán jó hallgatóság

A baráti kapcsolatokban elsőrangú elv a kölcsönösség. Könnyen egyoldalúvá válhat egy kapcsolat, ha az egyik fél, vagy a társaság egy tagja az idő nagyobb részében hallgatásra szorítkozik. Sokszor történhet meg az is, hogy a saját gondok elpanaszolásakor átkerül a hangsúly a másik személy problémáira, amely bár olykor segíthet (pl.: más beállítódás megismerése), gyakran inkább megakasztja a nehézség vagy konfliktus kifejezését. Ezzel szemben a pszichológussal történő munkában, a folyamat és a figyelem központjában kizárólag a kliens személyisége áll. Az egész munka a kliens élményeiből, gondolataiból, érzelmeiből merít nyersanyagot. Léteznek helyzetek, amelyekben a pszichológus bevonódása indokolttá válik, azonban az esetek túlnyomó többségében a háttérben maradnak saját élményei és tapasztalatai, előtérbe helyezve a segítséget kérő személyt.

4. Elfogadás

Az eddig felsorolt tényezők egyaránt lényeges hozzávalói a pszichológusi munkának. Az elfogadás viszont az egész folyamatot átható, minden egyes mozzanatot meghatározó jelenség. Elfogadás nélkül gyakorlatilag megszűnne létezni a segítő beszélgetés. Ki az, aki szívesen beszél olyan emberrel, akiről lerí, hogy képtelen elfogadni lényünk alapvető velejáróit. Ha nem fogadja el, hogy más nézeteket vallok, akkor vagy folyton vitába, veszekedésbe torkollik a kommunikáció, vagy egyszerűen elhallgatom a saját véleményemet, elkerülve a konfrontációt. Ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam valakivel, szükség van arra, hogy nyugodtan, félelemtől mentesen tudjak beszélni szinte bármiről. A bármibe tartoznak olyan kényelmetlen tartalmak, mint például bizonyos szégyenérzettel társuló emlékek vagy éppen mindeddig kimondatlan vágyak, félelmek. Az elfogadás táplálja a stabil talajt a kliens és szakember alatt, amely elbír olyan tartalmakat is, amikről azt gondolnánk, hogy senkinek nem mondhatóak el.

Természetesen nagyon sok egyéb tényező határozza meg a pszichológusi munkát, illetve maga a munkamód is változatos lehet. A felsoroltak azonban lényegi különbséget képeznek a hétköznapi, és a nem mindennapi beszélgetéshelyzetek között. Kedves Olvasó, ha valaha felmerül benned, esetleg felteszik neked az első mondatban említett kérdést, ezek a pontok remélhetőleg megfelelő támpontként szolgálnak majd a megválaszolás során.