Az új generációs család

Ebben a cikkben az egyének helyett néhány társadalmi kérdésről lesz szó. Fontos már az elején kiemelnem, hogy ez a személyes és szakmai tapasztalatomon alapuló véleményem, nem pedig tudományos kutatómunkán alapuló következtetések.

Jól látható azt gondolom a mindennapokban, hogy a klasszikus párkapcsolatok, házasságok és családmodellek egyre kevésbé működnek. Nem róhatjuk fel az aktuális politikai vezetésnek, hogy megpróbálkoznak ezeket mégis újra értékkel felruházni és minél szélesebb körben elterjeszteni, hiszen a gazdasági berendezkedésünknek ez az alapja.

Megszületik egy új élet, aki felnőve egy többet és/vagy értékesebbet fogyaszt és termel, azután újabb életeket teremt, majd megöregedve egyre kevesebbet termelve és fogyasztva nyugovóra tér. A remény pedig az, hogy ez a kör remélhetőleg a végtelenségig fenntartható.

Az, hogy ez az embereknek vajon ez mennyire tetszik, már kevésbé fontos kérdés. Ami abból a szempontból érthető, hogy egy rendszer működése szempontjából csak egyetlen tényező az elégedettség, és még csak nem is a legfontosabb. Legalábbis ezt hitte mindenki.

Ugyanakkor észre kell venni, hogy ez a rendszer, már nem fenntartható. A születésszám olyannyira visszaesett a fejlett országokban, hogy már belátható közelségbe került az az idő, amikor a rendszer összeomlik. Erre a jelek szerint most Dél-Kóreának van először esélye, ahol 2022-ben már csak 0,81 volt a termékenységi ráta. Ez annyit tesz, hogy egy nő átlagosan ennyi gyereket szül. Könnyű belátni, hogy ez nehezen tudja fenntartani az aktuális lakosság számát. A rohamosan csökkenő lakosság pedig súlyos gazdasági és szociális válsághoz fog vezetni.

De valamiért mégis az látható, hogy ahelyett, megkérdeznék az embereket, miért nem akarnak több gyereket, inkább megpróbálkoznak különböző kedvezményekbe burkoltan belekényszeríteni mindenkit a korábbi családmodellbe: dolgos élet, házasság, 2-4 gyerek, majd nyugdíj.

Viszont pszichológusként szeretek kérdezni, és szoktam is. Ezért megkérdezem időről-időre a klienseimet, hogy miért nem élik az életüket a konzervatív családmodellben. Megosztanék néhány választ:

• Azért, hogy lakást tudjak venni, nem csinálok gyereket.

• Láttam a szüleim házasságát, köszönöm, nem.

• Nem akarom, hogy csak a gyereknevelésről szóljon az életem.

• Előbb be akarom járni a világot.

• Ebbe a világba? Háborúk, globális felmelegedés...

• Nem tudnám az életem egy ember mellett leélni.

Természetesen ezek mind valid érvek, amiket abszolút meg is tudunk érteni. A gyereknevelés sok lemondással is jár a tengernyi boldogság mellett. És egyre inkább az látszik, hogy az ezzel kapcsolatos kommunikáció szélsőségessé vált. Vagy csodává idealizálják, vagy végletesen a személyiség megszűnésének állítják be ezt a teljesen hétköznapi élethelyzetet.

Személy szerint ezért is a social media működésmódját teszem felelőssé. Annyi információ ér mindenkit, hogy egyedül a meglepő, meghökkentő, figyelemfelhívó postok és cikkek érnek kattintást, így a kifejezésmódok is effelé tolódtak el. Ami a valóság kárára torzítja a közlendőt.

Ez a szélsőséges érvelés pedig valósággal paralizálja a fiatalokat. Az egyetlen dolog, ami képes kirántani a nők többségét ebből a bénult állapotból, az életkorral érkező pánik és FOMO. Azonban ez már sokszor sajnos túl későn érkezik, és nem sikerül a teherbeesés, vagy ha igen, akkor is már „csak” egyre van idő és energia.

Úgy gondolom ahhoz, hogy ebből a helyzetből ki lehessen keveredni, és egy fenntartható rendszert ki lehessen alakítani, nem elgendő egyetlen megoldásra koncentrálni, mint ahogy az most történik.

Nem szeretnék úgy tenni, mintha lennének konkrét válaszaim mindenre, de a problémák egy részét talán meg megfogalmazhatjuk:

1. A social media egyre jobban torzítja az emberek gondolkodását és működését.

2. A konzervatív családmodell már egyre kevesebbek számára vonzó alternatíva.

3. A gyereknevelésről való kommunikáció egyre jobban eltávolodott a valóságtól, és két szélsőség között pattog.

4. A kedvezmények, amiket családtámogatásnak nevezünk, valójában burkoltan kényszerek, mivel megnehezítik a konzervatív családtól való különböző életet.

5. Egy olyan rendszert próbálunk életben tartani, ami hosszútávon semmiképp sem működik. Nem lehet a végtelenségig szaporodni, mert korlátozott a rendelkezésre álló tér.

A legutolsó ponthoz még annyit tennék, hogy ez nem a Föld tényleges eltartóképességét jelenti. A kívánatos tér az, ami egyre jobban fogy. Hiába lenne alternatíva a városoktól 30-40 km-re költözni, ez csak kevesek számára vonzó lehetőség. Nagyon sokan választják azt, hogy inkább családalapításra alkalmatlan méretű otthonban élnek, de az legalább környezetében és lehetőségekben azt nyújtja számára, amire vágynak.

A megoldás nem tudom, mi lesz végül, de abban biztos vagyok, hogy több mindennek is meg kell változnia. Ami talán először félelmetes, és ellenállásba ütközik, de idővel az lesz az új norma.

Ami azt gondolom, mindenképp megfontolandó, hogy a család fogalmát mindenképp ki kell terjeszteni. Nem csak a házasság és az abban született gyermekek alkothatnak családot. Az egyedül gyereket vállalók, a meleg párok, a minglik, a poliamorok és bármi más is lehet család, amennyiben az érzelmi kötelék és az egymásra odafigyelés megvan benne.

A kommunikációnak a reális felé kellene eltolódnia. Semmiben nem kellene nagyobb feneket keríteni a gyermek születésének, mint amekkorát akár egy költözésnek. Ez csak változás, semmi több.

Ideje lenne a social media helyett visszatérni a fizikai világba, a valódi találkozásokhoz és kapcsolódásokhoz. Vagy el kell fogadni, hogy a virtuális tér is a jelenünk és a jövőnk része, és ehhez alkalmazkodva kell újradefiniálni minden fogalmunkat: barátság, munka, család. Ebben a rendszerben az egyének bizonyos funkciói jobban az előtérbe kerülnek (virtuális szociális státusz, játék, kikapcsolódás), és ezt ellensúlyozni kell valamivel. Akár közösségi rendszerekkel, amik leveszik a gyereknevelés bizonyos terheit a szülőkről. Például az iskolák szombati napokon is működhetnek (természetesen nem tanítási funkcióban).

De az is lehet, hogy egyszerűen elértük a jelenlegi rendszer határát, amikor az azt fenntartó folyamat megfordul, és meg kell tanulnunk egy új működésmódot, amiben a fogyó népesség mellett is tudunk működni mint gazdasági közösség.