Az önértékelés lehetséges forrásai

Az önértékelés nem más, mint az egyén önmagára vonatkozó pozitív vagy negatív értékelése, az, ahogyan önmagunkkal kapcsolatban érzünk. Ha valakinek az énre vonatkozó tapasztalatai és gondolatai főként pozitívak, annak magas lesz az önértékelése. Ha viszont a tapasztalatai zömében negatívak, akkor alacsony önértékelést alakíthat ki magáról. Nézzük meg milyen forrásokból építhetjük fel az önértékelésünket:

1. Tapasztalatok, „általános értelemben” vett eredmények alapján nyert önértékelés. Sikerek és kudarcok, melyeket életünkben elértünk, mind hozzátesznek az önértékelésünkhez.

Pozitív személyes tapasztalatok kialakulhat pl. sikerhelyzetek keresése révén. Ilyen esetben úgy alakítjuk a dolgokat, hogy az biztosan sikert arasson (pl. olyat főzünk, amit mindenki szeret). Pozitív személyes tapasztalatok kialakulhatnak úgy is, ha sikeresnek címkézünk fel történéseket (pl. a dolgok éppen úgy alakultak, ahogy az nekünk a legjobb), valamint úgy is, ha a történéshez való hozzájárulásunkat fölértékeljük siker esetén (pl. „A projekt nem sikerült volna nélkülem”). Ami a legfontosabb, hogy az önmagunkról alkotott komplex tudás stabilabb önértékeléssel járhat. Ez azt jelenti, hogy azoknak az énrészeknek a száma és sokfélesége, melyet az emberek különböző helyzetekben, tevékenységben és kapcsolatban fejlesztettek ki (ezt hívják énkomplexitásnak) egyfajta kiegyenlítő jellegük van, így az esetleges hiányt kompenzálni tudja valami más, ahol bőség van. A komplex énfogalom lehetővé teszi az egyén számára a romboló hatású mélypontok elkerülését és egy állandó stabil önértékelési szint fenntartását.

 2. Társas összehasonlítás révén is formálódik az önértékelésünk. Kétféle összehasonlítási formát különböztethetünk meg:

A felfelé hasonlítás során nagyon sikeres emberekkel hasonlíttatunk össze. Ennek folyamán majdnem biztosan rosszabb színben tüntetjük fel képességeinket és tulajdonságainkat, így távol tartjuk magunkat a sikereinktől.

Lefelé irányuló összehasonlításkor kevésbé sikeres emberekkel, vagy kimondottan rosszabb élethelyzetben lévőkkel hasonlítjuk össze magunkat. Ha meg tudjuk választani, hogy kivel akarjuk összehasonlítani magunkat, gyakran megpróbáljuk az olyan összehasonlításokat eltűntetni, melyek rossz színben tűntetnék fel képességeinket és tulajdonságainkat.

 3. Selfvezérlők által formált önértékelés úgy alakul, hogy a saját, önmagammal szemben támasztott elvárásaimhoz hasonlítom magam, mivel az önértékelést nem csak az befolyásolja, ami velünk történik, hanem ami bennünk is. Ez azt jelenti, hogy még ha legtöbben sikeresnek is tartanak minket, nem biztos, hogy ugyanezt gondoljuk is magunkról.

Torry Higgins, kanadai pszichológia professzor szerint vannak bizonyos személyes normáink (selfvezérlők), melyek elérésére törekszik az aktuális énünk.

Az aktuális énkép azokat a jellemzőket tartalmazza, amelyekkel saját magunk vagy valaki más szerint ténylegesen rendelkezünk.

Ezek alapján megkülönböztetünk két selfvezérlőt.

Az ideális énkép azokat a tulajdonságokat képviseli, melyekkel rendelkezni szeretnénk, vagy valaki más szeretné, hogy rendelkeznénk azokkal. Ezek a tulajdonságok általában a célok eléréséhez szükségesek.

A elvárt énkép azokat a tulajdonságokat képviseli, amelyekkel saját magunk vagy valami más szerint rendelkeznünk kellene. Ezek a tulajdonságok általában a kötelességekhez szükségesek.

Higgins szerint mindnyájan arra törekszünk, hogy az aktuális énképünk összhangban legyen az ideális és az elvárt énképünkkel. Ha azonban ez mégsem sikerül, és eltérés mutatkozik az aktuális és az elvárt valamint az aktuális és az ideális én között, akkor kellemetlen érzést fogunk átélni, mely függ attól, hogy mely selfvezérlővel különbözik az aktuális énképünk.

• Amennyiben az aktuális és az ideális én között keletkezik eltérés, feszültség az elégedetlenséget, csalódottságot, szomorúságot eredményezhet.
• Az aktuális és az elvárt én közti feszültség pedig félelmet, rettegést és idegességet vált ki.

Ezt nevezik Higgins Self-diszkrepancia elméletének.

Heather M. Claypool - Diane M. Mackie - Eliot R. Smith (2016): Szociálpszichológia. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó Kft.