Az elme töredezettsége ellen

A lélektanban leírt szorongásos állapotok felszámolására jónéhány technika létezik a pszichológiában, de a spirituális jógában is. A jóga egyik ilyen ősi technikája a belső csend, az antar móna gyakorlása. Az antar móna több szintjét érintheti a gyakorló, ahogyan egyre bentebb hatol a gondolatok, mentális benyomások anyagában. Az első szintek a szorongás oldását is magukban rejtik, a további szintekben inkább a meditatív állapotok felé mozdul a gyakorló.

A külső észlelések tudatosítása

A belső csend kezdő szakasza a külső ingerek érzékszervi észlelésével foglalkozik. A tudatosság tudatosan arra irányul, hogy az ízérzékelésre összpontosítsunk, majd a közelben lévő szagok tanúi legyünk, vagy megfigyeljük az érintés érzetét, stb. Mindezt anélkül tesszük, hogy elemeznénk vagy megneveznénk őket, egyszerűen csak tanúi vagyunk a hangok, színek, tapintás minőségének.

Tudnunk kell, hogy mik azok, és hogyan hatnak ránk, vagy hogyan reagálunk rájuk. Három tényező játszik szerepet: (a) az érzékelés külső tárgya (szaglás, ízlelés, hang, látás és tapintás); (b) az érzékelés külső szervei (c) a bőr, orr, fül, szem és nyelv), és (d) a belső érzékelő - a tanú-tudatosság -, amely tudja, hogy megfigyel; „Tudom, hogy a külső hangokat hallgatom, és tudom, hogy tudom.”

A kezdő szakasz mellékterméke, hogy az összes érzékszervi észlelés tudatosságát növeli, lehetővé téve, hogy a hallásérzék például olyan legyen, mint egy radar, amely a legfinomabb hangokat is érzékeli. Ennek a szakasznak azonban valójában az a célja, hogy csökkentse a külső benyomások hatását az érzékelésünkre. A külvilág tudatos és szándékos érzékelése automatikusan érdektelenséghez vezet, az elmének unalmassá válik.

A gondolkodás tudatosítása

A belső csend következő szakaszában elhagyjuk a külvilágot, és befelé fordulunk, hogy az elmével dolgozzunk. Ellazultan ülünk, és elkezdjük megfigyelni az elmét csukott szemekkel. A cél a negatív gondolatok, tapasztalatok, fóbiák, régi emlékek, érzelmek és félelmek, azaz a tudatalattiban felbukkanó haszontalan törmelékek megtekintése és kimerítése. E szakasz rendszeres gyakorlása megtisztítja az elmét a régi salaktól, és megakadályozza az újabb „szemét” felhalmozódását.

E szakasz gyakorlásának feltétele, hogy az elme teljes szabadságot kapjon, hogy minden korlátozás nélkül gondoljon bármit, amit akar. Hagyjuk, hogy minden gondolat spontán módon a felszínre törjön, és legyünk tudatában a hozzá tartozó érzelmeknek vagy érzéseknek, különösen a félelemnek, pániknak, kapzsiságnak, vágynak, bűntudatnak, gyűlöletnek vagy haragnak. Nem szabad ítélkezni vagy kritizálni a gondolatainkat, legyen szó munkáról, otthonról, ételről, szexről, barátokról, ellenségekről. Arra törekszünk, hogy folyamatosan fejlesszük a megfigyelő képességünket, mintha csak egy képernyőt néznénk.

Szintén e szakasz feltétele még a bátorság, a nyitottság és az őszinteség, mert személyiségünk mély, rejtett és elfojtott részei az antar móna segítségével feltárulnak előttünk. Ez lehet önmagunk valamelyik szép, szeretetteljes része, amely eddig szunnyadt, vagy talán sötét oldalunk, amely ugyanúgy rejtve maradt. Ez a folyamat lehetővé teszi számunkra, hogy teljes mértékben elfogadjuk önmagunkat, nem olyannak, amilyenek szeretnénk lenni, hanem amilyenek valójában vagyunk.

A gondolatok létrehozása és elidegenítése

Az antar móna e szakaszában tudatosan teremtünk és rendelkezünk a gondolatokkal. Ez az előző ű szakasz ellentéte. Itt a spontán gondolatok nem megengedettek. Inkább egy adott témát vagy gondolatot választunk ki tetszés szerint, majd egy ideig gondolkodunk rajta, és a lehető legtöbb összefüggő gondolatot generáljuk, amelyek csak ehhez a témához kapcsolódnak. A témát minden oldalról megvizsgálni, elgondolkodni rajta, ha egy másik személy is érintett, az ő szemszögükből mérlegelni a dolgokat, és így tovább. Néhány perc múlva ezt a témát vagy gondolatot aztán gyorsan kidobjuk az elménkből, mint amikor egy filmrendező kiadja a „Vágás” parancsot, amikor egy jelenet befejeződött.

E szakaszban lehet igazán pszichoterápiás szinten dolgozni. Bár az előző szakasz segít feloldani a mentális feszültségeket azáltal, hogy gátlás nélkül engedi őket kitörni, sok ilyen tudatalatti benyomás mélyen beágyazódott az elme általában hozzáférhetetlen régióiba.

Ebben a szakaszban a felvetett gondolatok társított gondolatok vonulatát gerjesztik. Ezek a tudatosan létrehozott gondolatok mélyebb gondolatokat és emlékeket ösztönöznek és vonzanak. Mintha az elmét egy gondolattal csalogatnák. A csalit bedobjuk, és más halakat (mélyen beágyazott tudatalatti és tudatalatti benyomásokat) vonz, amelyeket megfogunk, felhozunk, majd elengedünk. Ez feloldja a pszichoneurális csomókat és blokkokat. E szakaszban szükséges a stabil megfigyelő, szemlélő hozzáállás és a jó energetikai állapot.

Haladó szakaszok

A haladó szakaszokkal időpocsékolás lenne próbálkozni, ha az előzőket nem gyakoroltuk volna. A következő lépés a spontán gondolatok tudatosítása és megszüntetése, az előző szakaszok finomítása. Ekkorra már sok negatívum és zavaró gondolat kiürül. A gondolatok más minőségűek lesznek, mélyebb vagy finomabb térből erednek. Amikor valaki befelé tart, ismeretlen területre, a tanúnak erősnek kell lennie. Fokozatosan az elme egyre kifinomultabbá és világosabbá válik.

A következő szakaszban a cél a gondolat nélküli állapot megteremtése. Nincsenek gondolatok, az elmének üressé kell válnia, miközben az éberség vagy a tudatosság továbbra is fennmarad. Ez olyan, mint egy mentális vákuum, de éber. Ez a szakasz vezet a tényleges belső csendhez, és szinte spontán módon kell kialakulnia az előző szakaszok eredményeként. Itt néha elfojtás történik, de a gondolatok már szinte jelentéktelenné váltak.

Az utolsó szakasz a pszichikus szimbólum tudatosítása. Itt a kiválasztott pszichikus szimbólum állandó tudatosságára van szükség, hogy ne térjenek el más pszichikus terek és tartalmaik felé. Ebben a szakaszban az ember egészen a mély meditáció felé csúszhat.

Az antar móna előnyei

A belső csend erőteljes eszköz, amellyel megtanuljuk megérteni az elmével, annak hajlamaival és a gondolatok miatt kialakuló reakciókkal. Lehetővé teszi számunkra, hogy eddzük az elmét, hogy egy pontra összpontosítsuk, ami sokunknak gondot jelent. A legfontosabb, hogy megtanulhatjuk fejleszteni és erősíteni a tanút, a szemlélőjét mindannak, ami történik. Ez lehetővé teszi, hogy a mélyen gyökerező feszültségek, rég elfeledett fájdalmas emlékek, félelmek, gyűlölet és fóbiák viszonylag ellenőrzött módon felszínre kerüljenek és feloldódjanak.