Az egészséges kapcsolat 10 törvénye

„Hogy érhetném el, hogy a férjem többet segítsen otthon?” „Hogy érhetném el, hogy a feleségem ne sértegessen, amikor veszekszünk?” „Hogy érhetném el, hogy a párom…?” Rengetegen teszünk fel akár magunknak, egy barátunknak vagy talán szakembernek ilyen vagy ezekhez hasonló kérdéseket. Cikkemben én nem tudnék ezekre a kérdésekre konkrét válaszokat adni, hiszen minden helyzet más, minden kapcsolat más. Szeretnék azonban pár olyan általános érvényű törvényt bemutatni, amik minden kapcsolatra jellemzőek, és ha ezeket sikerül megértenünk, magunkévá tennünk, akkor talán a fenti kérdésekkel is könnyebben meg tudunk birkózni a jövőben. 

Az emberi kapcsolatok három összetevője: a szabadság, a felelősség és a szeretet. Szabadon meghagyjuk partnerünknek is a döntést, hogy saját életéért felelősséget vállaljon, miközben mi magunk is felelősséget vállalunk a saját problémáinkért és mindeközben szeretjük a másikat, még akkor is, amikor éppen talán kevésbé szeretetreméltó. 

Egy jól működő kapcsolatban jól működő határokat is találunk. Ezek a határok mutatják meg, hogy mi a miénk, mi az, amiért nekünk kell felelősséget vállalnunk, és mi a másiké, mi az, amiben őt illeti a felelősség. A határokkal kapcsolatban két dolgot fontos tisztázni. Először is:

A határokat nem másokkal szemben kell kijelölni. A határok rólunk szólnak.

Tehát, ha a partnerem csúnyán beszél velem és én erre megmondom neki, hogy többé így ő nem beszélhet velem, az nem határállítás, csak egy gyenge kísérlet arra, hogy irányítsam a másikat. Ha viszont azt mondom, hogy ha így beszél velem, akkor elmegyek otthonról, akkor máris határt húztam. Ez ugyanis valóban rajtam múlik, ezt a figyelmeztetést maximálisan meg is tudom valósítani. Csakis annak az egy személynek állíthatunk határt, akit mi irányítunk, ez pedig egyedül önmagunk. 

A határok kijelölése a szeretet helyreállítását szolgálják, ne pedig a haragunk vagy bosszúvágyunk kiélését.

Szintén fontos szem előtt tartanunk a határok állítása során, hogy azok a szeretet helyreállításáról kell szóljanak, ha valóban azt szeretnénk, hogy kapcsolatunkat építsék, jobbá tegyék azt. Ha csak haragunk, bosszúvágyunk kiélését szolgálják, akkor nem tudnak kapcsolatunk hasznára válni. Aki viszont úgy lát hozzá határai kijelöléséhez, hogy kiszáll a kapcsolatból, az valójában inkább menekül a határok kialakítása elől. 

Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend Párhatárok című könyvében bemutatja a kapcsolatok 10 törvényét, melyek szerintük szükségesek ahhoz, hogy kapcsolatunkban érvényesüljenek az egészséges kapcsolatokra jellemző alapelvek. 

Tetteink következményekkel járnak. Fontos, hogy legyenek következmények. A következmények pedig azt érintsék, aki felelős az adott helyzetért. Például, ha a pár egyik tagja rendszeresen idegesen érkezik haza a munkából és ingerültségével, esetleg dühkitörésekkel keseríti meg partnere, családja életét, akkor a partner ezzel szembesítse. Mondja el, hogy szereti, tudja, hogy a munka nagy nyomást helyez rá, támogatni is szeretné, amennyire lehetséges, de nem tűrheti tovább, hogy hangulata rányomja a bélyegét az otthoni légkörre, fájdalmat okozva ezzel neki és a gyerekeknek. Kérje meg, hogy ha feszült is a munka miatt, beszéljen velük tisztelettel, különben kénytelenek nagyobb távolságot tartani. Ilyenkor esetleg elmennek inkább moziba vagy találkoznak a barátaikkal. 

Felelősséggel tartozunk egymásnak, de nem egymásért. A partnerek természetesen minden erejükkel támogatják társukat, amikor az erejét meghaladó terhet cipel. Ám saját mindennapi kötelezettségeiért mindenki maga felel. Az érzések, a hozzáállás, az értékrend és a mindennapi nehézségekkel való megbirkózás ide tartoznak. Nem kell párunkat megmenteni helytelen vagy éretlen viselkedésének következményeitől, nem kell támogatnunk helytelen magatartási formáit. Szabjunk határt a másik fél romboló cselekedeteinek és megnyilvánulásainak. Ha például az egyik fél túl sokat költ, akkor kezelhetjük külön a pénzügyeket, mondhatunk nemet neki, ha kölcsön szeretne kérni. 

Van hatalmunk bizonyos dolgok felett, de nincs hatalmunk mások felett (például arra, hogy megváltoztassuk őket). Módunkban áll belátni és elismerni saját hibáinkat. Rá is kérdezhetünk, hogy mik azok a megnyilvánulásaink, amik a másikat zavarják. Mi tiszteletben tartjuk-e az ő határait? Ugyancsak lehetőségünk van változtatni az eredménytelen módszereinken, amikkel eddig próbálkoztunk. Senkit sem változtathatunk meg, de hatással vagyunk a másikra. Amit teszünk, hatással van párunkra. Nem kényszeríthetjük rá párunkra, hogy megértse érzéseinket egy nehéz nap végén. De értésére adhatjuk, hogy szeretnénk, ha együttérzést mutatni irányunkba. 

Ha azt szeretnénk, hogy mások tiszteljék a határainkat, nekünk is tisztelnünk kell az övékét. Talán az egyik legkényelmetlenebb törvény sokak számára. Semmit nem adnak ingyen. Nem várhatjuk el másoktól, hogy komolyan vegyék az általunk kijelölt határokat, ha mi semmibe vesszük az övékét. Érdemes erről is beszélgetést kezdeményezni: „Átléptem bármilyen téren a határaidat?”, „Úgy érzed, tudomásul veszem, hogy jogod van nemet mondani?”, „Szoktam bűntudatot kelteni, elhúzódni vagy támadni, ha megszabsz egy határt?”, „Megtennéd, hogy figyelmeztetsz, ha úgy érzed, nem tartom tiszteletben a döntési szabadságodat?”

Csak akkor tudunk teljes szívvel igen mondani valamire, ha nemet is mondhatunk rá. Ha azt érezzük, nincs más választásunk, kénytelenek vagyunk megtenni valamit, az a félelem jele. Félhetünk a szeretet elvesztésétől, párunk haragjától, az egyedülléttől, attól, hogy társunk rossznak fog tartani minket, a bűntudattól, attól, hogy megbántjuk a másikat vagy attól, hogy mások nem helyeslik majd viselkedésünket. Ha félünk, nehéz határokat szabni. A félelem a szeretet ellen dolgozik. Önellenőrzésként néha nem árt, ha kipróbáljuk, mennyire esik nehezünkre nemet mondani. „Erre nem tudnék teljes szívből igen mondani, úgyhogy ezúttal nemet kell mondanom.” 

Mérlegelnünk kell, hogy az általunk szabott határok milyen hatással vannak másokra. Sokszor félünk attól, hogy ha nemet mondunk, határt állítunk, konfrontáljuk partnerünket, akkor az negatívan fog rá hatni. Azonban sok esetben pont erre a határra lehet a másik félnek szüksége, hogy változni, fejlődni tudjon. Talán partnerünk a mindennapi stressz ellen alkohollal, vásárlással vagy videójátékkal küzd. Amíg nem szabunk ezzel szemben határt, talán nem lesz motivációja arra, hogy változtasson, más egészségesebb megküzdéseket is kipróbáljon. Talán az általunk felállított határ lesz az, ami miatt képes lesz függőségével szembenézni. 

Értékrendünk és szükségleteink alapján kell cselekednünk a problémák megoldása érdekében. Ezáltal előre ki tudjuk jelölni határainkat, nem a pillanat hevében hozzuk a másik tudomására. Ha proaktívak vagyunk, akkor indulatkitörések nélkül tudjuk megoldani problémáinkat. Aki proaktív magatartást tanúsít, az szabadon és bátran kifejezi ellenérzéseit és véleményét házastársával szemben. Ha például zavar, hogy a párunk mások előtt „csillagom”-nak szólít, de ezt nem hozzuk a tudtára sokáig, míg végül betelik a pohár és hatalmas ordítással fejezzük ki érzéseinket, akkor nem voltunk proaktívak. Elkerülhető lett volna a heves kitörés, ha akár előre tisztázzuk, hogy melyik megszólítások esnek rosszul vagy ha az első alkalom után ezt még higgadt hangulatban átbeszéljük vele. 

Sosem kaphatjuk meg, amire vágyunk, ha a saját határainkon kívülre koncentrálunk. Ha csak azt figyeljük, hogy mi az, ami nem lehet a miénk, nem vesszük észre, hogy miben van nekünk döntési lehetőségünk. Ha partnerünk nagyon határozott, karizmatikus személyiség, aki a munkában is remekül tudja magát érvényesíteni, mi viszont csendesebb típusok vagyunk, akkor érezhetjük úgy, hogy esélyünk sincs, hogy határokat húzzunk. Érezhetjük magunkat gyengének, a másikat pedig kifejezetten erőszakosnak, így őt hibáztathatjuk a helyzetért.  Személyiségünk különbözőségére valóban nincs befolyásunk, azonban a kapcsolaton belül ugyanúgy állíthatunk határokat. Ehhez azonban fel kell vállalni, hogy kicsit olyanná is válunk, ami párunkban esetleg zavar minket. 

Passzív várakozás helyett tegyünk aktív lépéseket a határokkijelölések terén. Ha a pár mindkét tagja egyaránt hajlandó kijelölni a maga határait, ha mindketten őszinték, vannak közös céljaik, és igyekeznek megoldani a problémáikat, mindketten növekedni fognak. Arra is bizton számíthatnak, hogy ha elsiklanának egy probléma felett, a partnerük majd figyelmezteti őket. Az aktivitás törvénye arról szól, hogy nem másokra várunk, hanem magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést a problémák megoldása terén. 

Világosan kell közölnünk másokkal a határainkat. A pároknak egyértelműen tudatniuk kell egymással, hogy mire vágynak és mire nem. Igyekezniük kell abban is, hogy megismerjék társuk határait. Ha a határok rejtve maradnak, a partnerek érzelmileg távol maradnak egymástól, ami gátolja a szeretet elmélyülését. Ha nem kommunikálunk nyíltan és őszintén, az rengeteg félreértéshez vezethet. Egyszerűen megoldható problémák mérgezhetik a kapcsolatot hosszú-hosszú évekig is ezáltal. 

Gondoljuk végig, hogy melyik törvények érvényesülnek kapcsolatunkban és melyikkel lehet még dolgunk. Vonjuk be párunkat is, próbáljuk közösen meghatározni, hogy hol lehet szükségünk fejlődésre és legyünk partnerek abban, hogy ez megvalósulhasson. 

Forrás: Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend: Párhatárok