Anyák napja a távolból...

Anyák napja van otthon. Más országokban május második vasárnapján ünneplik. De nekünk ez május első vasárnapja, bármerre is járunk a világban.

Akik távol élnek az eredeti otthonuktól és családjuktól, akár külföldön, akár egy messzi városban, nehéz érzéseket élhetnek meg ezen a napon.

A külföldi létezés egyik legnehezebb kihívása az otthon maradt családtagokkal való kapcsolat. Két szempontból is nehéz, az egyik az általános bűntudat érzés, hogy messze vagyunk, és kiszakadunk egymás hétköznapjaiból. Az "ott kellene lennem mellettük" és az "élném a saját, választott életem" marcangoló, kettészakító érzése. Hogy van- e jogom messzire menni az eredeti családomtól, és milyen fájdalmas érzéseket keltek bennük a távollétemmel. Hogy ezt az időt, amit így külön töltünk, senki nem adja vissza, és az idő egyre csak fogy... A bűntudat még definiáltabb, ha a kapcsolat valamilyen módon terhelt, és kimondható, hogy szinte minden esetben terhelt valahogy korábbi sérelmek, transzgenerációs problémák, a családi legendárium szomorú titkai által.
Külföldön élő klienseimmel való terápiás munkában sokszor központi téma ez.

A másik nehezítő tényező az élettér megváltozásával a megoszthatatlanság ténye. Megváltoznak a hétköznapi jelentéstartalmak, a kulturális kontextus, a "hogy vagy?" kérdésre való válaszolás lehetetlensége jelenik meg. Ráadásul az online kommunikáció pláne az idős családtagokkal szintén nehézséget jelenthet. Egy hatalmas, áthidalhatatlan szakadék keletkezik. Az otthon élő idős családtagok számára olyan elképzelhetetlen messzeségbe került a szerettük, mintha a Marsra költözött volna. A kommunikáció így idővel arányosan ritkul, és ezt mindkét fél fájdalommal élheti meg.

Ezekkel a problémákkal gyakran dolgozom klienseimmel, és a saját bőrömön is megélem. Nincs rá tökéletes megoldásunk, inkább az elfogadás és az (ön)együttérzés eszközeivel érdemes feloldani ezeket az igencsak terhelő érzéseket, amik szerves részei a külföldön élés pszichológiájának.