Amiért a humoros férfiak sikeresebbek a nőknél

Nem jóképű, nem gazdag, nincsenek kidolgozott muszklijai, mégis imádják a nők, vajon hogyan csinálja? Persze, mondhatjuk, hogy ez azért kevés a sikeres párválasztáshoz, mégis az látszik, hogy az alapjáraton vicces pasasok valahogy mindig szerencsésebbek a hölgyekkel való kapcsolatteremtésben.

(Szerintem ez fordított esetben is igaz, bár férfiként hitelesebbnek érzem azt, hogy a saját nemem nevében nyilatkozzak.)

Vagyok annyira racionális természetű ember, hogy nem állok meg annál az aranybölcsességnél, hogy „szép az élet és egy ilyen valaki mellett csupa mosoly” a létezés. Elkezdett foglalkoztatni, hogy miféle „evolúciós mechanizmusok” táplálhatják ezt a jelenséget. Meggyőződésem, hogyha a vonzalom ősi szintjeihez térünk vissza, akkor egy férfi esetében azokat a tulajdonságokat vagy vonásokat fogja vonzónak tartani a másik nem valamely képviselője, amelyek a túlélés szempontjából valamilyen oknál fogva előnyösek.

Megkérdeztem pár ismerősömet egészen konkrétan arról, hogy mit gondolnak, miért lehet „adaptív” a humor a párkeresésben.

Volt, aki azt mondta: a humor az intelligencia markere, ez áll a háttérben. Való igaz, hogy a minőségi poénokhoz, helyzet vagy akár jellemkomikumok (és a humor sok más fajtájának) értelmezéséhez szükség van némi IQ-ra. De erre ellenpéldaként viszonylag könnyen felhoztam a „klasszikus” irodájában ülő egyetemi professzor esetét, aki zseniális gondolataival sem igazán tudja hatalmába keríteni a hölgyeket. Valami hiányzik belőle.

Mindebből arra jutottam, hogy az intelligencia esetünkben közvetett módon befolyásolja az udvarlásban való sikerességet és egy sor más tényezővel, pl. önelfogadás, önbecsülés, kreativitás, spontaneitás, stb. kombinálódva válik igazán hatásossá. Nem beszélve arról, hogy az érdeklődési körök valamilyen szintű találkozása is szükséges ahhoz, hogy két ember között valami „vicces” lehessen egyáltalán. 

Ezzel még mindig nem válaszoltam az eredeti kérdésfelvetésre.

Ismeretes a lélektan világában a „James-Lange féle érzelemelmélet”, mely szerint az  érzelemkeltő helyzetek bizonyos testi válaszokat váltanak ki, és ezeknek a válaszoknak a bennünk kialakuló tudatossága az érzelem érzése.

Szóval, ahogy a jól ismert példa is fogalmaz: „nem azért futunk, mert félünk, hanem azért félünk, mert futunk”.

Továbbgörgetve ezt a saját példámra: „nem azért nevetünk, mert örülünk, hanem azért örülünk, mert nevetünk”.

Az érzelemkeltő helyzet ebben az esetben maga a poénos szituáció, vagy a humort „előállító” személy által létrehozott helyzet, aminek részesei vagyunk.

De hogy köthető ez a túléléshez?

Azt figyeltem meg, hogy bár negatív előjelű érzéseink ezerféle árnyalata (szomorúság, félelem, harag, szégyen, stb.) is természetes részét képezi hétköznapjainknak, ezek rövid távon adaptívak igazán.

Pozitív érzéseink (ide sorolva elsőképpen az örömet) tartós megléte és gyakoribb átélése hosszabb perspektívában nézve, erősebben támogat bennünket. Haragudhatunk pár perc, vagy esetleg nap erejéig valakire, ha azonban évekig cipeljük magunkkal ezt a masszív kis csomagot, akár meg is betegedhetünk tőle, nem beszélve arról, hogyan hat ki mindez az emberi kapcsolatainkra és az életben való sikerességünkre. Ugyanígy nem szerencsés éveken át gyászolni és a szenvedésbe beleragadva elfeledkezni barátainkról, azokról a személyekről, akikhez még kapcsolódni tudunk és akik (kissé érdekközpontúan nézve), erősítik evolúciós jelenlétünket. Hétköznapjaink jókedvvel való bővelkedése, számtalan egészségvédő, megküzdést elősegítő következménnyel jár (erről nem egy kutatás értekezik), így mondhatjuk, hogy, akihez kötjük a humort, aki úgymond „okozza a nevetést” az egyszerűbb nyelvezettel élve segíti a csoport vagy valamely közösség ’’túlélését”.

Talán furán hangzik, de egyáltalán nem tudok azonosulni azokkal az elméletekkel és életfelfogásokkal, amelyek egyfajta szigorú elvárásnak tekintik a kötelező szenvedés megtapasztalását és személyiségfejlesztő erejét. Én jobban érzem magam a mosolytól és a felszabadultságtól. Mondhatnám úgyis: "akkor szenvedek, ha muszáj", ha a fejlődés más úton nem kivitelezhető. De amint megtehetem, ismét a pozitív érzelmeket választom. Mert szerintem az élet elsősorban erről szól. 

Hogy legyen valami záró gondolat is: a humor, találkozzunk annak bármely arcával, kétségtelenül megkönnyíti az mindennapjainkat és azt hiszem csiszolható is azáltal, ha személyiségben bátrabbá, elégedettebbé, gondolkodásban pedig nyitottabbakká és a világ dolgaival kapcsolatosan lényegesen tájékozottabbá válunk.

Írta:

Lázár Gergely

pszichológus