(TED előadás itt)
Olyan nevekkel illették, melyek a lemondást, a félelmet tükrözték, talán a legérzékletesebb az "A Kp'iye Kp'oma" vagyis "anyák és gyermekek halála". Ezek a nevek mítoszokat és valós, megtörtént eseményeket tükröztek, de mitizálták is a növényt. Achengo Idachaba változást hozott a helyi kis közösségbe, a vízi jácintot learatás és kiszárítás után kötéllé szőtte, a kötélből pedig különböző kézműves termékeket készített, a helyiekkel karöltve. Ez persze nem volt egyszerű munka, a kötélfonás technikáját több akadályon keresztül, háztól-házig (viskótól-viskóig) járva egy északi közösség lakójától tanulta el. Végül sikerült a helyi adottságokhoz igazodva egy olyan módszert tanítania a falu lakóinak, melyben a gyilkos növény megélhetési alappá lett. "Anyák és gyermekek halálából" "anyák és gyermekek élelem-forrása". A tanulságot az előadó Michael Margolis gyönyörű idézetével összegzi: "Ahhoz, hogy megismerj egy kultúrát, hallgasd meg a történeteit. Ahhoz hogy megváltoztass egy kultúrát, változtasd meg a történeteket."
Miért írtam le ezt a történetet, és hogy függ ez össze a pszichológiával?
Néha életünket is olyan mértékig benőheti a magunk vízi jácintja, hogy már talán fel sem tűnik, mi az, ami megfojt, elszívja energiánkat, akadályoz. Hiszen régóta történetünk része, olyan mintha mindig is hozzánk tartozott volna. Ha kapunk egy külső szemléletmódot, néhány eszközt, akkor azt, ami korábban gyengeség volt, erővé alakíthatjuk át. Ez persze sok munkával jár, rengeteg tanulással és energiával. Az elején tán épp csak arra van szükség, hogy valaki meghallgassa a történetünket, hogy utána segítsen változtatni, újraírni azt, úgy, hogy még mindig a mi saját történetünk legyen, de más érzésekkel-élményekkel tudjuk megélni azt.
Komment írása