Úton a változás felé

Szakmai tapasztalataim alapján úgy gondolom, sem változtatni, sem megváltozni nem könnyű, sőt néha egyenesen lehetetlennek tűnik. Bár bennünk van az igény, hogy elhagyjuk jelenlegi, megszokott közegünket, változtassunk életminőségünkön, kilépjünk komfortzónánkból, de ha ez a lépés mindig másnapra marad, a kívánt változást soha nem érhetjük el. Pedig életünk során számtalan önismereti könyvet, életmód-, karrier-, párkapcsolati tanácsadói cikket, horoszkópot olvasunk, hogy tisztába kerüljünk önmagunkkal, kiderüljön, milyenek is vagyunk, hogyan tehetnénk jobbá az életünket, min változtassunk, hogyan éljünk. Hogyan legyünk egészségesek, boldogok, szépek, jó apák és anyák, megértő társak, jó szeretők, munkájukkal elégedett, sikeres dolgozók? Hogyan előzhetjük meg a betegségeket, az elhízást, a szakítást vagy válást, családunk széthullását? Hogyan kommunikáljunk a környezetünkkel, hogy konfliktusmentesen érvényesítsük szándékainkat?

Ha elég nyitottak vagyunk, és elég körültekintően keresgélünk, hamarosan kezünkbe kaphatjuk a tökéletes élet megoldókulcsait, vagy legalábbis olyan módszereket, amelyek segíthetnek bennünket a kívánt változás elérésében. Úgy érezhetjük, megtaláltuk a megoldást a boldog életre, és most már csak arra van szükség, hogy a tanultakat a gyakorlatban is hasznosítsuk és alkalmazzuk. Ez gyakran mégsem sikerül. Vajon lusták vagyunk, vagy tartunk az újdonságoktól, az ismeretlentől, és félelemeink miatt nem cselekszünk? Talán nem is hiszünk igazán a csodaszerekben? Esetleg a cselekvés határán győz a makacsság és egyszerűbb kijelenteni: „Én ilyen vagyok! Nem változom!”?

Elsősorban a kognitív torzításaink akadályozzák törekvéseinket. Ezek hosszú évek során kialakított gondolkodási hibák, mint például a dichotóm torzítás, a túláltalánosítás, vagy az önkényes és korai következtetések, gyakran szabotálják életünk pozitív irányba való fejlődését, és kíméletlenül gáncsolják el változtatási szándékainkat is.

Ilyen gondolkodási hibát fedezhetünk fel annál az egyetemistánál, aki elhatározza, hogy a következő vizsgaidőszakban minden másképp lesz és komolyan fogja venni az egyetemet, de mivel nem tud maximálisan felkészülni az első vizsgájára, ezért inkább meg sem jelenik a számonkérésen. Ugyanígy jár az a fogyókúrázó, aki az első csokievésbe fajuló bűnbeesésnél feladja diétáját, mert bebizonyosodott számára, hogy nem fogja tudni végigcsinálni azt.

De vajon honnan erednek, miből fakadnak ezek a hibák. Miért hozzuk létre őket, milyen tapasztalatok során alakulnak ki, kik azok a személyek, akik ilyen erős nyomot hagytak bennünk?