Tűzönjárás és transzállapot - pszichológus szemmel

Ebben egy blogbejegyzésben egy sajátélményt szeretnék megosztani, amelyet a tűzönjárással szereztem. Egy sámándobokkal kísért tűzönjáráson vettem részt, amely Piri Balázs szervezésében valósult meg.

De mit keres egy ilyen rendezvényen egy pszichológus? Esetemben két dolgot.

Egyrészt erősen tapasztalom, hogy a XXI. század embere egy végletekig racionális, verbalitásra alapozott, érzelmektől és természettől eltávolodott, mesterséges világban él és szomjazza a mélyebb kapcsolódást önmagával, a természettel és azzal a spirituális szükségletünkkel, amely etűnik a végtelen Zoom-értekezletek, bevásárlólisták és fizetendő számlák tömege alatt Egyre fontosabbnak látom a módosult tudatállapotok átélését a mentális egészség fenntartásában és a lelki egyensúly felé vezető úton. Egy-egy ilyen tapasztalat olyan ősi rétegeinket szólítja meg, és olyan természetes erővel, amely a racionalitásra szoktatott modern agynak egy teljesen új dimenziót jelent.

Másrészt pár hónapja belekezdtem egy kutatásba, saját magamra vállalva a kísérleti alany szerepét. Pszichológusok körében gyakran okoz töprengést, miért virágoznak az alternatív önismereti módszerek - auralátás, csakraharmonizálás, Tarot, vagy a tűzönjárás - amikor lehetőség lenne tudományos alapokon, évekig képzett szakemberekhez is fordulni. Ebből kifolyólag elhatároztam, hogy saját élményt szerzek annyi alternatív módszerrel ahánnyal tudok. Látni szeretném a szakember szemszögéből is, hogy mit nyújtanak és miért ilyen népszerűek az alternatív megközelítések. 

Összességében a tűzönjárás elemi erejű tapasztalat volt. A lángok hipnotikus tánca, a sámándobok ritmusa és a felfokozott várakozás módosult tudatállapotba, transzba kerített. Az elsők között voltam akik átkeltek a parázson, annyira erős késztetést éreztem rá. Megtapasztaltam a világ dualitását, ahogy az érzékelésem egyszerre szűkült a parázsló ösvényre előttem, és egyszerre vált végtelenné azon kívül. Bármennyire spirituálisan hangzik, úgy tudnám ezt, leírni, hogy a saját létezésem és az univerzum közt megnyílt egy szabad határ, ahol egymásba áramlott az energiájuk és egyenlő félként álltak egymással szemben.

Tudományosan nézve Jospeh Cambell jut arra a Mítosz hatalmában, hogy minden spirituális, a kozmosz felfedezésére irányuló szertartás valójában egy belső utazás, önmagunk központja felé. Minél inkább átéljük az univerzum végtelenségét, annál inkább közelítünk önmagunkhoz - elvégre mindannyiunknak megvan a saját univerzuma, amit személyiségnek hívunk. Nagy hatással van rám a csillagászat, és szeretem a mondást, miszerint "Mindannyian csillagok porából vagyunk". Valószínűleg a galaxisok, univerzum amelyek szimbólumokként közvetítik a magamhoz való kapcsolódást és azt, ahogy az elmém abban a pár pillanatban lerázza a korlátozott racionalitás bilincseit. Miután átkeltem, visszatértem a hétköznapi állapotba és elkezdett fájni a talpam, már csak arra tudtam gondolni a parázsszőnyegre nézve, hogy "kiben van annyi vakmerőség, hogy erre rámegy." Ahogy elmúlt a transzállapot, az elmém visszatért a racionalitás, ésszerűség, ego által kormányzott  hétköznapi mindsetbe, de az élmény sokáig kísérni fog. Büszke vagyok magamra, hogy megtettem ezt az utat és javaslom mindenki másnak is, hogy tapasztalja meg ezt az élményt. Habár egyesek arról számoltak be, hogy hideg maradt a lábuk a tűzönjárás után, nekem kisebb sérülések keletkeztek rajta, így javaslom, hogy az instruktorra mindenképpen figyeljünk oda.

És hogy mi lesz az alternatív önismereti út következő állomása? Talán nem ennyire izgalmas, de továbbra is a módosult tudatállapotok birodalmába vezet.