A tetoválás motivációja régen és napjainkban

Az angol tattoo kifejezés a polinéz tatau (nyomot hagyni) szóból ered. A szó Tahitiból terjedt el világszerte, elsőként Joseph Banks természettudós jegyezte fel 1769-ben, Cook hajóján.

A legrégebbi ismert tetoválást Ötzi viselte. A kb. 5000 éves múmiát az 1990-es években találták az Alpokban. Bőrén kereszt, ill. párhuzamos vonalrajzok találhatók.

A tetoválással kapcsolatos legrégebbi források Egyiptomból maradtak ránk: az i. e. IV. évezredből származó agyagfigurák pontsoros díszítése egyes kutatók szerint a tetoválás bizonyítéka. Hasonló korú mezopotámiai agyagszobrokon is tetoválás található. Szintén az i. e. IV. évezredből egy thébai női múmián festéknyomokat találtak.

A tetoválás az ókori görögöknél is ismert volt. Hérodotosz feljegyzéseiből tudjuk, hogy a trákoknál az előkelő réteg viselte. Aetius orvos az i.e. 6. században leírta a tetoválás technikáját.

A rómaiak a bűnözőket és a rabszolgákat tetoválták: Galénosz, római orvos feljegyezte, hogyan távolította el egy felszabadított gladiátor tetoválását.

Szintén a római korból maradt ránk számos feljegyzés a környező törzsek, asszírok, agatirszek, skótok, piktek tetoválásairól.

A tetoválás elterjedt volt a távol keleten is: Kínában és Vietnamban. Japánban az első lírások szerint bűnözőket jelöltek meg így. Vallási témájú tetoválásokkal a 700-as évektől találkozhatunk, a színes, egész testre kiterjedő tetoválás pedig az 1700-as években terjedt el, a közemberek körében.

Amerikai, afrikai és óceáni népeknél is gyakori volt a test díszítése bőrbe karcolt jelekkel, a tetoválásnak náluk társadalmi jelentősége volt. Afrikai törzseknél például az arcon levő tetoválásból kiderült, hogy melyik törzshöz tartozik az illető. Új-Zélandon a tetoválás annyira szerves része volt a megjelenésnek, hogy a halottak emlékére faragott szobrokon igyekeznek hűen ábrázolni az elhunyt tetoválásait, sőt, ez fontosabb volt, mint arcvonásainak vagy alkatának bemutatása.

Európában a tetoválás újra az 1600-as évektől terjedt el. Eleinte matrózok hozták haza, később a börtönökben a bűnözők között vált szokássá. A 19. század második felében az arisztokrácia körében is nagy divatja volt. A híres tetováltak között említhetjük például gróf Széchenyi Istvánt, Erzsébet királynét és gróf Károlyi Mihályt.

Láthatjuk, hogy a tetoválás története egyidős az emberiséggel.  A különböző történelmi korokban más-más funkciója volt.

A törzsi társadalmakban gyakran a férfivá avatási szertartás része. A tetoválás közben átélt fájdalom része a próbatételnek, segíti a kapcsolatteremtést a misztikus világgal, maga a tetoválás jelképezi a törzshöz tartozást, társadalmi rangot, ezen felül esztétikai, díszítő funkciója is van.

Az előző generáció körében csak egy szűk réteg tetováltatott, többnyire a börtönökben. Ezzel szemben napjainkban a tetoválás újra nagyon népszerű, elterjedtek a szalonokban készített, jó minőségű tetoválások és sokféle tattoo stílus vált ismertté.

Felmerül a kérdés, mi motiválja a tetoválást napjainkban? A szakirodalom számos különböző motívumot említ.

Az egyik legkézenfekvőbb az esztétikum, a díszítés motívuma, vagyis egyszerűen azért tetováltatunk, mert tetszik. Az emberek egy része divat kiegészítőnek tartja vagy szeretne művészeti alkotást saját magán viselni. Gyakori a szexuális motiváció, a cél a szexualitás kifejezése, a vonzerő növelése.

Vannak, akiknél motiváló tényező az individualitás, az egyéniség kifejezése, illetve a másoktól való különbözés hangsúlyozása. Míg másoknál a társas kötődés kifejezése: ez lehet szerelmi kötődés, vagy egy csoporthoz való tartozás kifejezése. Megint másoknál a spirituális világhoz való kötődést szimbolizálja.

Vannak, akik jelentős élettörténeti események után tetováltatnak magukra. Ezek a tetoválások viselőjük történetét mesélik el, értékrendjét fejezik ki. Ezzel a motívummal kapcsolatban két egymásnak ellentmondó elmélettel találkoztam. Az első elmélet szerint, aki valamilyen múltbeli eseményt, vagy múltban fontos személyt tetováltat magára, az továbbra is a múltban él, nem tudja a múltat elengedni és a jelenre összpontosítani.

Ezzel szemben Atkinson és Carrol szerint a tetoválás által okozott változás megkönnyíti bizonyos traumák feldolgozását, így egyfajta megküzdési módként is értelmezhető. A krízist átélt személy számára fontos, hogy kontrollt gyakorolhat valamin, ami felet csak neki van uralma – a tetoválás esetén a saját teste felett.

Ez utóbbi elméletet támasztja alá egy magyar kutatás is. A kutatásban résztvevők 42%-a arról számolt be, hogy a tetoválás készítése előtti fél évben átélt valamilyen krízist, ami ösztönözte a tetoválás elkészítésére. Itt fontos motiváció volt még az egyéniség hangsúlyozása, önmaguk újra definiálása.

A motivációban megjelenhet a fizikai kitartás, a tetoválás készítése közben átélt fájdalom lehetőséget ad a személyes korlátok felülmúlására.

Lehet lázadás, a szülők vagy a társdalom irányába, így a szülőktől való elkülönülés, a leválás egyik eszköze.

A tetoválást halmozók szerint addiktív, noha az addikciók kritériumainak nem felel meg.

Végül, vannak, akik arról számoltak be, hogy tetoválásuk nem kötődik motivációhoz, például hirtelen elhatározásból választották, vagy szer hatása alatt álltak.

A különböző motivációkat sorra véve elgondolkodhatunk, hogy napjainkban a tetoválás milyen új értelmezést nyer. Az egyre homogénebbé váló világban hangsúlyt kap a test különlegesebbé tétele, identitásunk meghatározása különböző új módszerekkel.

Felhasznált irodalom:

Tetoválás. Wikipédia. Letöltve: 2016. 03.18. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tetov%C3%A1l%C3%A1s

Fallah N. A tetováláshalmozás motivációs háttere és személyiség dimenziója. Letöltve: 2016. 03.18.                                                   

Hodován Zs. A tetováltatás motivációs háttere. Letöltve: 2016. 03.18.