Rend a lelke mindennek

Van egy mondás: „rend a lelke mindennek, megfelelek én ennek”. De mit is jelent ez a pszichológia nyelvén? Ami a pszichében történik (pl. min gondolkodunk, hogyan viszonyulunk különböző társadalmi normákhoz) az megjelenhet abban ahogy a környezetünkhöz viszonyulunk, de fordítva már ez az összefüggés nem biztos, hogy igaznak tekinthető pl., ha nagy a rendetlenség a családiházban, az nem okoz súlyos lelki sérüléseket.

A fő kérdés inkább úgy szól, hogy a minket körülvevő környezetben megtalálható tárgyak pl. okoseszközök, ruhadarabok hogyan hatnak az egészséges gondolkodásra. Gyakori jelenség, hogy felhalmazunk tárgyakat, amit két tényezőre lehet visszavezetni. Az első tényező, hogy ebben a században a fogyasztás korszakát éljük, azaz társadalom azt sugallja: minél gyakrabban és minél többet vásároljunk, mert ez tekinthető egyfajta modern szociális normának, amit egy idő után elfogadunk és eszerint kezdünk el viselkedni. A második tényező az elsővel ellentétben nem a jelenből, hanem a múltból ered. Az idősebb generációk azt az attitűdcsomagot adták át a fiatalabb nemzedéknek, hogy érdemes a tárgyakat félretenni, megőrizni, mert még jó lesz valamire, egyszer még valamire fel lehet használni. Ennek a két tényezőnek a következtében indulhat el a tárgyak felhalmozása. Ha meg akarunk szabadulni az így felhalmozott dolgoktól érdemes a hangsúlyt áttenni két faktorra: ha az elmúlt 7 évben nem használtuk az adott tárgyat, akkor mi a valószínűsége, hogy az elkövetkező időszakban újra fogjuk használni. A másik gondolati praktika azoknak lehet hasznos, akik meg akarják változtatni a magukról alkotott képet. Ebben az esetben azokat a tárgyakat (pl. cipő) érdemes kiselejtezni, melyek az újonnan kialakuló énképpel már nem férnek össze, azaz úgy véljük az adott tárgy még a korábbi énünket képviseli, akit meg akarunk változtatni.

Egyes személyekre jellemző a túlzott rendszeretett, ami gyakran egy belső félelemre, szorongásra vezethető vissza. A hangsúly a mértéken van, azaz mennyire erős a „túlzott rendszeretett”. Egy bizonyos szint felett már kényszerességnek tekinthető, amit érdemes elmeorvossal kezeltetni. Ennek a szintnek elérésére figyelmeztető jel lehet, ha a környezetéből egyre több, egymástól független személy kezdi visszajelezni, hogy a túlzott rendmánia már idegesítő, irritáló, és frusztrációt okoz. Szélsőséges esetben egy ilyen típusú személy a családtagokban azt az érzetet válthajtaj ki, hogy az illető úgy viselkedik, mint egy diktátor. Erre példa az egyik szülő csak azután engedi lefeküdni a párját és a gyermekeket, miután minden családtag egymás után meghatározott sorrendben, előre megírt koreográfia szerint megmosta kezét és a kézmosást minden családtagnak legalább húsz percen keresztül végeznie kell.

Időnként megfigyelhető, hogy a rendtartást kifogásnak használjuk, arra, hogy valamit miért ne végezzünk el pl. egy szigorlatra készülő egyetemista a tanulás helyett inkább kitakarít. Arra érdemes figyelni ilyen helyzetben, hogy ez ne állandósuljon, ne váljon belőle egy személyiségjegy, mert így könnyen azt vesszük észre: sosincs időnk a valódi fontos dolgokra, ami azt eredményezheti, hogy a figyelem fókusza a valóban fontos dolgokról lekerül, már csak és kizárólagosan a rendfenntartással foglalkozunk.

Hollósy-Vadász Gábor