Pszichedelikus terápia. Miért illegális, ha működik?

A pszichoaktív szer a pszichedelikus drog szinonimája. Direkt nem ezt a megnevezést használom, a negatív asszociációk miatt, de gyakorlatilag erről van szó. A pszichoaktív szerek azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyek az élő szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják annak működését. Ennek következtében megváltozik az egyén észlelése, hangulata, tudata, gondolkodása és viselkedése. A koffein, nikotin és más legális gyógyszerek szintén pszichoaktív szerek, csak úgy, mint az LSD, pszilocibin, meszkalin és az MDMA.

A pszichedelikus drogoknak tudattágító hatásuk van, és olyan élményeket okoznak, amelyek jelentősen eltérnek a megszokott tudatállapotoktól. A pszichedelikus élményt gyakran hasonlítják olyan élményekhez, mint a transz, a meditáció vagy az álom. A görög eredetű „pszichedelikus” szó jelentése: „az elme megnyilvánulása”, ami az emberi elme kihasználatlan potenciáljához való hozzáférést implikálja. Ma már gyakran pszichointegratív megnevezéssel illetik őket, arra a személyiségfejlődésre utalva, amit a megfelelő szerhasználat magával hozhat. A pszichedelikus szerek biológiai függőséget, vagy megvonási tüneteket nem okoznak. Túladagolásuk nem vezet közvetlenül halálhoz.
Betiltása előtt az LSD-t sikeresen alkalmazták skizofrénia, alkoholizmus, depresszió kezelésére, de terminális fázisban lévő daganatos betegeknél is, aminek következtében a haldokló képessé vált a halálát újraértelmezni és egy elfogadó attitűdöt kialakítani. Az MDMA sikeresen alkalmazható a poszttraumás stressz, alkoholizmus, szorongásos zavarok kezelésére. A hatásfok érzékeltetésére: míg az alkoholisták „rendes” pszichoterápiás kezelésének hatásfoka 20%, addig az LSD involvált kezelés hatásfoka 90%.

Az LSD terápiának alapvetően két fajtája van. A pszicholitikus LSD terápia lényege, hogy hosszabb távon kisebb dózisokat adnak a kliensnek, és a terapeuta a drog hatása alatt a megnövekedett terápiás potenciállal próbálja segíteni a páciensét. A pszicholitikus terápiával szemben a pszichedelikus LSD terápia során a kliens egy nagyobb adag LSD-t vesz be: a terapeuta biztosítja az LSD élmény alatti komfort és biztonságérzetet és ezt az élményt dolgozzák fel a későbbi ülések során.

„Ami a teleszkóp volt az asztronómiának, ami a mikroszkóp volt a biológiának, az az LSD a pszichológiának” – mondja Feldmár András. A fent leírtak fényében érthető, hogy miért gondolja így. Mivel azonban a pszichoaktív szerek többsége illegális, így a terápiás használatuk (beleértve a terapeuták kiképzését is) és a tudományos kutatásuk sem engedélyezett Magyarországon. Kanadában és Izraelben továbbra is folytatnak ilyen jellegű kutatásokat.
Félreértés ne essék, a pszichológiában használnak olyan módszereket, amelyek a módosult tudatállapotot használják a tudatalatti jobb elérésére. Ilyen pl. a hipnózis, vagy az imaginációs technika, ami egyébként szintén az LSD kutatásokból eredeztethető. A kérdés csak az, hogy ha a kezünkben van egy ennyire hatékony eszköz, akkor miért nem lehet használni? Feldmár András erről azt mondja, hogy azért, mert ha mindenki egyszerre csak „megvilágosodna” pszichedelikus élményt követően, a társadalmi rend nem lenne tovább fenntartható. Ezért aztán a társadalmat fenntartó erők érdeke az, hogy ezek a szerek illegálisak legyenek.